Kezdőlap Cégvilág Torzító reklám - 12,5 milliós bírság a Telekomnak
No menu items!

Torzító reklám – 12,5 milliós bírság a Telekomnak

 A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 12,5 millió forintra bírságolta a Magyar Telekomot, mert vonzóbbnak tüntette fel saját ajánlatát, a fogyasztó nem kapott objektív képet a szolgáltatásról.

A GVH az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében ismerteti: a társaság a “Mennyit fizetnél egy iPhone-ért?” című elektronikus reklámlevelében nem tárgyilagosan hasonlította össze az iPhone 7 készülékajánlatokat saját és versenytársa előfizetői csomagjának részeként.

A 2017. augusztus 17-én szétküldött reklámlevélben csak a készülékért fizetendő havidíjat emelte ki. A havonta fizetendő összeg azonban – a készülék mellé szükségszerűen beszerzendő tarifacsomag díját is figyelembe véve – a két szolgáltató esetében közel azonos volt.

Bár a Telekom vonzóbbnak tüntette fel saját ajánlatát, a fogyasztó összességében nem kapott objektív képet a két szolgáltatásról, így a Telekom  megsértette a versenytörvény összehasonlító reklámokra vonatkozó szabályait a GVH szerint.

Az összehasonlító reklám mentesítheti a fogyasztókat a piaci tájékozódás és mérlegelés egyes terhei alól, így a verseny hasznos eszköze lehet. Ehhez azonban szükséges, hogy az összehasonlítás jogszerűen történjen, azaz tartalma, módszere tárgyilagos legyen – mutatott rá a hivatal.

Az ajánlathoz kapcsolható bevétel a versenyhivatal megállapítása szerint nem volt jelentős. A GVH bírságcsökkentő tényezőként figyelembe vette, hogy a cég – együttműködési jellegű intézkedésként – elengedte a közvetlenül érintett fogyasztók hűségvállalás miatti kötbérfizetési kötelezettségét. A kirótt összeget növelő körülmény volt ugyanakkor, hogy a Telekom több alkalommal követett már el a fogyasztók tájékoztatásával összefüggő jogsértést, és a bírságnak visszatartó hatásúnak kell lennie.

A Magyar Telekom a bírságra reagálva közölte: a társaság vizsgálja a GVH határozatát, és megfontolja a jogorvoslat kezdeményezését. Bár a vállalat álláspontja szerint a kampány megfelelt az összehasonlító reklámra vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek, a kampányban készüléket vásároló, csekély számú érintett ügyfél részére kompenzációt nyújtott – tették hozzá.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A kormány továbbra is támogatja a külhoni magyar borászokat  

Az agrárminiszter rámutatott, a Partiumban és Erdélyben már működnek azok a jól felszerelt borászati laboratóriumok, amelyek szintén a magyar kormány támogatásával jöttek létre.

Letette a hivatali esküt Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank új elnöke

Sulyok Tamás köztársasági elnök határozata szerint Varga Mihály a kormányfő javaslatára keddtől 6 éven át lesz a jegybank vezetője.

Vészfékre lépett az EU a CO2 kibocsátásban: 3 év haladékot kapnak az autógyártók

  Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke március...

Családi adóparadicsom lesz Magyarország

Megnyitják a kétgyermekes édesanyák esetén is az szja-mentességet: 2026 elejétől négy lépésben fokozatosan fogják ezt bevezetni. Először a 40 év alatti anyák válnak szja-mentessé, azután 2027 elejétől 50 éves korra emelik ezt a határt, majd ez 60 éves korra emelkedik, és utána életük végéig élvezhetik az szja-mentességet

Hírek

BÉT – Csökkenéssel nyithat a budapesti tőzsde

A Mol fontos szinteket tört át, 52 forinttal, 1,8 százalékkal 2946 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban. Rövid távú támasz 2920 forint közelében, a következő ellenállás 2 965 forintnál található.

Erősödött a forint kedd reggelre

Erősödött kedd reggelre a forint a főbb devizákkal szemben...

Az alkoholmentes sör egyre népszerűbb az EU-ban: De vajon megelőzi-e a hagyományos sört?

Az alkoholmentes sör egyre népszerűbb az EU-ban: De vajon...

A diktatúra habzó bája: nyugati mintájú söröző nyílt Észak-Koreában

Észak-Korea egy vadonatúj, nyugati stílusú sörözőt reklámoz fővárosában, de...

Rárepültek a gyanútlan Wizz Air utasokra

Adathalász e-mailben árulnak 10 eurós Wizz Air kupont a...

Erősödött csütörtök reggelre a forint

A februári kezdéshez képest a forint 1,6 százalékkal erősödött az euróval, valamint 2,3 százalékkal a dollárral és a svájci frankkal szemben.

Erősödött a forint szerdán

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.

Vegyesen mozgott a forint kedd reggel

Az eurót 1,0305 dolláron jegyezték kedden reggel, alacsonyabban a hétfő esti 1,0313 dollárnál.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.