Kezdőlap Agrárvilág Továbbra is egységesen kell fellépni az ukrán gabonadömpinggel szemben
No menu items!

Továbbra is egységesen kell fellépni az ukrán gabonadömpinggel szemben

A szlovák és a magyar agrárminiszter is egyetért abban, hogy az év végéig meg kell hosszabbítani az ukrán gabona behozatali tilalmat. Nagy István tárcavezető Pozsonyban tárgyalt Jozef Bíreš szlovák mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszterrel. 

Nagy István a találkozón arra emlékeztetett, fontos határidőhöz érkezünk hamarosan. Szeptember 15-én lejár ugyanis az ukrán gabona uniós behozatali tilalma. Az intézkedést mindenképpen meg kell hosszabbítani, de Brüsszel hallgat, nekünk azonban lépnünk kell.

Továbbra is meg kell őrizni a frontországok egységét, és meg kell védenünk a gazdáink érdekeit. Ha kell, nemzeti intézkedéssel fogjuk az importtilalmat fenntartani, amivel a szlovák tárcavezető is egyetértett – tette hozzá. Nagy István szerint a nemzetközi nagytőke tulajdonában álló, nagy ukrán mezőgazdasági cégek célja már nem a harmadik világba történő értékesítés, hanem az EU piacainak uralása, amely nem csak a határmenti, hanem valamennyi tagállam mezőgazdasági termelőjének komoly gondot fog okozni.

Kifejtette, nem szabad szem elől tévesztenünk a szolidaritási folyosók eredeti célját, amely az ukrán mezőgazdasági termékek rászoruló országokba történő kivitelének megkönnyítése. Vissza kell vezetni az ukrán gabonát a hagyományos exportpiacaira, ezért a fő célunk továbbra is a tranzit megkönnyítése. Ennek érdekében hazánk a mezőgazdasági termékek szállításának elősegítéséért forrásokat biztosít a magyar-ukrán határszakasz közelében található széles és normál nyomtávú vasúthálózat fejlesztésére és az átrakodó kapacitás növelésére – emelte ki Nagy István.

A tárcavezető kitért arra is, Szlovákia hazánkhoz hasonló kihívásokkal küzd, a raktárak tele vannak, és most kezdődik meg a napraforgó és a kukorica betakarítása, a gabona értékesítési piac pedig leállt. A miniszter hozzáfűzte, a magas szállítási költségeket tekintjük az egyik fő problémának. Ezért továbbra is javasoljuk az uniós alapokból finanszírozott, progresszív szállítási rendszer bevezetését, amelynek figyelembe kell vennie a termékek célpiacokra történő transzferéhez szükséges útvonal hosszát. A gabona behozatali tilalom meghosszabbítása a tranzittámogatással együtt segítené a nehézségek kezelését – hangsúlyozta az agrártárca vezetője.

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni
Hirdetés

Hírek

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás