Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Csökkenéssel nyithatnak a főbb európai piacok
No menu items!

Tőzsde – Csökkenéssel nyithatnak a főbb európai piacok

Csökkenéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok pénteken, a befektetők hangulatát erősen elrontották a vártnál gyengébb decemberi amerikai kiskereskedelmi adatok, amelyek újabb kétségeket ébresztettek a világ legnagyobb gazdaságának teljesítményét illetően.

Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 11 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 37 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 13 ponttal eshet a nyitásban.

Európában egy sor nagyvállalat teszi közzé gyorsjelentését, köztük az Allianz, az RBS és a Norwegian Air. Spanyolországban Pedro Sánchez miniszterelnök várhatóan bejelenti, hogy előre hozott parlamenti választásokat írnak ki, miután a parlament leszavazta a kisebbségi kormány költségvetési törvényjavaslatát.

A piacok figyelme nagyrészt a kínai-amerikai kereskedelmi tárgyalásokra irányul. Pekingben pénteken zárulnak a magas szintű tárgyalások, majd Hszi Csing-ping kínai elnök fogadja az amerikai delegáció vezetőit, Robert Lighthizer kereskedelmi főképviselőt és Steven Mnuchin pénzügyminisztert. Larry Kudlow, az amerikai elnök gazdasági főtanácsadója csütörtökön közölte, hogy még nem született döntés az átfogó kereskedelmi megállapodás megkötésére kijelölt március 1-jei határidő eltolásáról.

Ázsia és a csendes-óceáni térség legfontosabb tőzsdéin estek az indexek, a kínai-amerikai kereskedelmi tárgyalásokat övező óvatos derűlátás hatását kioltották a csalódást okozó amerikai és kínai makroadatok.

Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 1,17 százalékos, a dél-koreai Kospi pedig 1,34 százalékos mínuszban, míg az ausztráliai S&P/ASX 200 0,11 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést. A sanghaji tőzsde 1,37 százalékos veszteségben zárt, a hongkongi Hang Seng pedig 1,83 százalékos mínuszban állt a záráshoz közeledve.
A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 1,17 százalékkal 509,37 pontra esett vissza.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedett az ázsiai kereskedésben.

Az áprilisi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,42 százalékos pluszban, 64,84 dolláron, a márciusi szállítású WTI pedig 0,26 százalékos nyereségben, 54,55 dolláron forgott péntek reggel.

Csütörtökön London kivételével csökkenéssel zártak a főbb európai tőzsdék. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,09 százalékkal, 7197,01 pontra nőtt, míg a frankfurti DAX-index 0,69 százalékkal, 11 089,79 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,23 százalékkal, 5062,52 pontra esett. Milánóban 0,78 százalékkal, Madridban pedig 0,33 százalékkal csökkent az irányadó tőzsdemutató. A páneurópai mutatók közül a Stoxx Europe 600 0,32 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,31 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 mutató 0,62 százalékkal esett. (MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Hírek

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás