Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Csökkenéssel nyitottak a főbb európai piacok
No menu items!

Tőzsde – Csökkenéssel nyitottak a főbb európai piacok

Csökkenéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek hétfőn a geopolitikai feszültségek kiéleződése miatt, illetve a gyenge kínai makroadatok hatására.

A londoni FTSE-100 mutató 0,27 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 0,65 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,54 százalékos mínuszban indította a kereskedést.

Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,56 százalékkal esett a nyitásban.

A befektetőket aggasztja a közel-keleti feszültség fokozódása. A hétvégén dróntámadásokban megrongálódtak szaúd-arábiai olajlétesítmények, aminek következtében a globális olajkitermelés mintegy 5 százalékának megfelelő kínálat tűnt el a piacokról. A gyanú szerint Irán áll a jemeni húszi lázadók által elkövetett támadások mögött.

Rontotta a hangulatot az is, hogy a hétfőn közzétett adatok szerint Kína ipari termelésének növekedési üteme éves összevetésben 4,4 százalékra mérséklődött, ami 17 és fél évi mélypontot jelent. Li Ko-csiang kínai miniszterelnök kijelentette, hogy a kínai gazdaságnak “nagyon nehéz” 6 százalékos vagy annál magasabb növekedést elérni, tekintettel a magas bázisra és a viharos nemzetközi környezetre.

Az eurót 1,1070 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon hétfő délelőtt kilenc órakor, 0,03 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) drágul. A legközelebbi, novemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 8,47 százalékos pluszban, 65,32 dolláron, a WTI pedig 7,70 százalékos nyereségben, 59,02 dolláron forgott. Eddigi napi csúcsán a Brentet 71,62 dolláron, a WTI-t pedig 63,47 dolláron jegyezték.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára decemberi szállításra 0,82 százalékkal, 1511,85 dollárra nőtt.

Pénteken mérsékelt nyereségekben zártak a főbb európai tőzsdék. A londoni FTSE-100 mutató 0,31 százalékos, a DAX-30 index 0,47 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,22 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést. Milánóban 0,44 százalékkal, Madridban pedig 0,61 százalékkal nőtt az irányadó tőzsdemutató. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,34 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,23 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,32 százalékkal kúszott feljebb.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Magyar Fejlesztési Bank élén Kovács Zsolt váltja Katona Bencét

A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.
Hirdetés

Hírek

A Magyar Fejlesztési Bank élén Kovács Zsolt váltja Katona Bencét

A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.

Az OTP és más piaci szereplők az Alkotmánybírósághoz fordultak a kamatstop-rendelet módosítása miatt

Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé, az úgynevezett kamatstop-rendelet módosítása miatt - közölte a bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Augusztusban lassult az albérleti díjak emelkedése

Augusztusban lassult a bérleti díjak emelkedése: országosan 1,1, Budapesten 0,7 százalékos volt a havi lakbéremelkedés, ami az elmúlt három hónap legalacsonyabb ütemének számít - derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.

Jelentkezés a START Ideathon országos ötletversenyre

Már lehet jelentkezni a START Ideathonra, a középiskolások pályaorientációját segítő országos ötletversenyre.

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Ezen a nyáron az időjárás ismét megmutatta, komoly hatással...

Ebben az évben is megmérettethetik magukat a legjobb gluténmentes pékségek

Idén is keresik az év gluténmentes kenyerét és péksüteményét. A Magyarok Kenyere program keretében megvalósuló megmérettetés célja változatlan: felhívni a figyelmet a speciális étrendet követő, lisztérzékenységgel élők igényeire és elősegíteni a gluténmentes termékekkel kapcsolatos innovációt.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.