Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Csökkenéssel nyitottak a New York-i indexek
No menu items!

Tőzsde – Csökkenéssel nyitottak a New York-i indexek

Csökkenéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek hétfőn. A befektetők attól félnek, hogy az egyes nemzetgazdaságok újranyitásával elindulhat a koronavírus-járvány második hulláma, miként azt Dél-Korea és Németország esete mutatja.

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,31 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,79 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,73 százalékos mínuszban indította a kereskedést.

A nagy nyugat-európai tőzsdéken is borúlátó hangulat uralkodik. Hétfő délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,24 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 1,18 százalékos, a párizsi CAC-40 1,47 százalékos, az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül pedig az EuroStoxx50 1,19 százalékos mínuszban állt. Madridban 1,48 százalékkal, Milánóban pedig 0,50 százalékkal esett a vezető tőzsdeindex.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,0831 dollárt adtak, 0,10 százalékkal erősödött az amerikai fizetőeszköz. A jenhez képest 0,68 százalékkal drágult a dollár, 107,38 jenen forgott.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik.

A júliusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,10 százalékos pluszban, 31,00 dolláron, a júniusi szállítású WTI pedig 2,51 százalékos nyereségben, 25,36 dolláron forgott fél négykor.

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,13 százalékkal, 1702,80 dollárra nőtt, míg a júniusi szállítású aranyé 0,36 százalékkal, 1707,75 dollárra esett a New York-i árupiacon.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...
Hirdetés

Hírek

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.