Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Emelkedéssel nyithatnak a főbb európai részvénypiacok
No menu items!

Tőzsde – Emelkedéssel nyithatnak a főbb európai részvénypiacok

Emelkedéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok szerdán, a New York-i és az ázsiai tőzsdék nyomdokain haladva.

Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 11 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 123 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 87 ponttal emelkedhet a nyitásban.

A kereskedelmi háború kiszélesedésétől rettegő befektetőket megnyugtatni látszanak a Washingtonban és Pekingben elhangzott optimista nyilatkozatok. Donald Trump amerikai elnök “egy kis civakodásnak” nevezte a Kínával való kereskedelmi vitát, és továbbra is azt hangoztatta, hogy nem omlottak össze a tárgyalások a két ország között.

Ázsia és a csendes-óceáni térség legfontosabb tőzsdéi felpattantak három és fél havi mélypontjukról szerdán. A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,59 százalékkal 511,21 pontra emelkedett.

Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,48 százalékos, az ausztráliai S&P/ASX 200 0,75 százalékos, dél-koreai Kospi pedig 0,60 százalékos pluszban állt a záráshoz közeledve.

A sanghaji tőzsde fő mutatója, a Shanghai Composite 1,67 százalékos, a sencseni börze fő mutatója, a Shenzhen Component Index pedig 1,66 százalékos pluszban állt zárás előtt bő egy órával. A Sanghajban és Sencsenben jegyzett 300 legnagyobb társaság CSI-300-as indexe 2,02 százalékos nyereséget mutatott ugyanekkor, míg a hongkongi Hang Seng 0,83 százalékos pluszban állt.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken arra reagálva, hogy az amerikai nyersolajkészletek a múlt héten meglepően nagy mértékben nőttek, a kínai ipari termelés pedig a vártnál kevésbé nőtt áprilisban. Az olajárakat ugyanakkor támogatja, hogy egyre erősödik a feszültség a Közel-Keleten.

A júliusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,29 százalékos mínuszban, 71,03 dolláron, a júniusi szállítású WTI pedig 0,63 százalékos veszteségben, 61,39 dolláron forgott szerda reggel fél nyolckor.

Kedden erős nyereségben zártak a főbb európai tőzsdék. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 1,09 százalékkal, 7241,60 pontra, a frankfurti DAX-index 0,97 százalékkal, 11 991,62 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 1,50 százalékkal, 5341,35 pontra emelkedett. Milánóban 1,45 százalékkal, Madridban pedig 0,89 százalékkal nőtt az irányadó tőzsdemutató. A páneurópai mutatók közül a Stoxx Europe 600 1,01 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 1,02 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 mutató 1,31 százalékkal emelkedett. (MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...
Hirdetés

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.