Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Emelkedéssel nyitottak a New York-i indexek
No menu items!

Tőzsde – Emelkedéssel nyitottak a New York-i indexek

Emelkedéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei csütörtökön, miután a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve ismertette masszív, 2300 milliárd dolláros programját, amely a koronavírus-járvány által sújtott helyi kormányzatok és vállalatok erősítését célozzák.

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 1,09 százalékos, az S&P 500-as mutató 1,19 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,92 százalékos pluszban indította a kereskedést.

Eddigi legnagyobb horderejű lépéseként a Federal Reserve bankokon keresztül négyéves hiteleket fog nyújtani a legfeljebb tízezer embert foglalkoztató vállalatoknak, valamint közvetlenül vásárol a szövetségi államok, nagy lélekszámú megyék és városok által kibocsátott kötvényekből.

A tőzsdenyitás előtt egy órával közzétett adatok szerint az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma 6 millió 606 ezerre rúgott az április 4-én zárult héten, ami 261 ezerrel kevesebb az egy héttel korábban mért történelmi rekordértéknek számító 6 millió 867 ezernél. Az elmúlt három hét alatt összesen 16 millió 780 ezer ember, azaz minden tíz dolgozóból egy elvesztette munkáját.

A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken derűs a hangulat. Csütörtök délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 3,01 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 1,70 százalékos, a párizsi CAC-40 1,25 százalékos, az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül pedig az EuroStoxx50 1,50 százalékos pluszban állt. Milánóban 1,44 százalékkal, Madridban pedig 1,86 százalékkal emelkedett a vezető tőzsdeindex.

A nemzetközi bankközi devizapiacon csütörtök délután egy euróért 1,0928 dollárt adtak, 0,62 százalékkal gyengült az amerikai fizetőeszköz. A jenhez képest 0,01 százalékkal gyengült a dollár, 108,80 jenen forgott.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára meredeken emelkedik azokra a reményekre, hogy a nagy olajexportáló országok megállapodásra jutnak a kitermelés csökkentéséről.

A júniusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 4,20 százalékos pluszban, 34,22 dolláron, míg a májusi szállítású WTI 6,26 százalékos nyereségben, 26,66 dolláron forgott fél négykor.

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 1,82 százalékkal, 1675,68 dollárra, míg a júniusi szállítású aranyé 2,64 százalékkal 1728,70 dollárra emelkedett a New York-i árupiacon.

Szerdán erős pluszokban zártak a New York-i tőzsdeindexek: a Dow Jones ipari átlag 3,44 százalékkal, 23 433,57 pontra, az S&P 500-as index 3,41 százalékkal, 2749,98 pontra, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 2,58 százalékkal, 8090,90 pontra nőtt.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.

Panettone: a világsztár olasz karácsonyi kuglóf legendája és valósága

December ma már nemcsak Olaszországban a Panettone hónapja. Az...

Tarolnak az egészségpénztárak

Az idei év első kilenc hónapjában 80 ezer új belépőt regisztráltak az egészségpénztárak, majdnem annyit, mint 2024-ben összesen.
Hirdetés

Hírek

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.

Tarolnak az egészségpénztárak

Az idei év első kilenc hónapjában 80 ezer új belépőt regisztráltak az egészségpénztárak, majdnem annyit, mint 2024-ben összesen.

Most a vevőnek áll a zászló

Novemberben az eladó lakóingatlanok iránti telefonos érdeklődések száma meghaladta a 260 ezret. Havi szinten 7 százalékos ez csökkenést jelent októberhez képest, éves összevetésben pedig 15 százalékos mérséklődést jelent a lakáspiac keresleti oldalán.

Advent Óbudán: indul a főváros egyik legkedvesebb karácsonyi vására

November 28. és december 23. között rendezik meg az Advent Óbudán 2025 karácsonyi vásárt, amely a Fő téren és a Szentlélek téren kínál ingyenes családi programokat, koncerteket, jégpályát és kézműves vásárt.

Erősíti pozícióját a német ingatlanpiacon a BÉT-re készülő cég

A tőzsdei bevezetés előtt álló magyar cég portfóliója már eléri a több mint 10.000 négyzetmétert.

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

Érdemes követni a NAV Adótraffipax-rovatát, ahol előre jelzi a hivatal, hol és milyen típusú ellenőrzések várhatóak a közeljövőben.

Tavaszra légibázist tervez Tel-Avivba a Wizz Air

Az elképzelések szerint a légitársaság tíz új repülőgépet telepít Izraelbe és négyezer munkahelyet hoz létre. A döntés átformálhatja az izraeli légiközlekedési piacot.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.