Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Emelkedéssel nyitottak a New York-i indexek
No menu items!

Tőzsde – Emelkedéssel nyitottak a New York-i indexek

Emelkedéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei kedden, a Washingtonban és Pekingben elhangzott optimista nyilatkozatok némileg megnyugtatták a kereskedelmi háború kiszélesedésétől rettegő befektetőket. 

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,30 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,32 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,54 százalékos pluszban indította a kereskedést.

Miután Peking hétfőn bejelentette, hogy megemeli az amerikai importcikkek többségének esetében a pótvámot, a piacok megrémültek azoktól a kilátásoktól, hogy a világgazdaság vakvágányra kerül az Egyesült Államok és a Kína közötti kereskedelmi viszály kiéleződése miatt. A Wall Street az idei év legrosszabb napját zárta, mivel a részvényekből az alacsonyabb kockázatú eszközökbe menekítették tőkéjük egy részét a befektetők.

Kedden a Twitteren Donald Trump amerikai elnök ismét megvédte a Kínával kapcsolatos politikáját, ugyanakkor azt ígérte, hogy hamarosan megállapodásra jut Hszi Csin-ping kínai elnökkel. A kínai külügyi szóvivő pedig arról beszélt, hogy Kína és az Egyesült Államok a tárgyalások folytatásában egyezett meg.

A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken is nyereséges a kereskedés. Kedd délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,90 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 0,44 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 1,03 százalékos pluszban állt.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1211 dollárt adtak, 0,12 százalékkal erősödött az amerikai deviza. A japán jenhez képest 0,22 százalékkal drágult a dollár, 109,55 jenen forgott.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik.

A júliusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 1,10 százalékos pluszban, 71,00 dolláron, a júniusi szállítású WTI pedig 0,79 százalékos nyereségben, 61,52 dolláron forgott délután fél négykor.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára júniusi szállításra 0,20 százalékkal, 1299,30 dollárra esett.

Hétfőn erős veszteségekben zártak a New York-i tőzsdeindexek. A Dow Jones 2,38 százalékkal, 25 324,99 pontra, az S&P 500-as mutató 2,41 százalékkal, 2811,87 pontra, a Nasdaq Composite mutatója pedig 3,41 százalékkal, 7647,02 pontra zuhant. (MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

CPI Hotels új design szállodát nyit Budapesten

Európa egyik vezető szállodacsoportja, a CPI Hotels a.s. tovább erősíti jelenlétét a magyar piacon: büszkén jelenti be a vadonatúj Mamaison Vibe Hotel Downtown Budapest megnyitását.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Hirdetés

Hírek

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás