Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Emelkedéssel zártak a főbb európai piacok
No menu items!

Tőzsde – Emelkedéssel zártak a főbb európai piacok

Magabiztos  pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

A londoni FTSE-100 mutató 0,84 százalékos, a frankfurti DAX-30 0,44 százalékos plusszal, a párizsi CAC-40 mutató 0,66 százalékos emelkedéssel fejezte be a napot.

Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,55 százalékos nyereséggel zárta a kereskedést.

Az európai piaci szereplők csütörtökön az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktusok fejleményei mellett a GfK német fogyasztói hangulatindexének alakulására is figyeltek.

A befektetők pozitívan értékelték, hogy a kínai kereskedelmi minisztérium csütörtökön közölte, szoros kapcsolatban állnak Washingtonnal, és arra számít, hogy előrelépést érnek el a főtárgyalók októberi egyeztetésein Washingtonban. A kínai kereskedelmi minisztérium azt is közölte, hogy kínai vállalatok jelentős mennyiségű szóját és sertéshúst vásároltak az Egyesült Államoktól.

Az is javított a piaci hangulaton, hogy csütörtökön közzétett adatok szerint a várt stagnálás helyett enyhén emelkedett a GfK nürnbergi gazdaságkutató intézet októberre vonatkozó németországi fogyasztói hangulatindexe.

Az európai nagyvállalatok között a nap egyik vesztese az Imperial Brands brit dohányipari vállalat volt, profitfigyelmeztetése folytán részvénye csaknem 13 százalékos mínuszban zárt.

Az ABN Amro is több mint 12 százalékos veszteséggel zárta a napot, annak hírére, hogy a holland nagybank ellen vizsgálat indult pénzmosás gyanújával. A gyanú szerint a bank hosszú időn keresztül késve vagy egyáltalán nem tett bejelentést a gyanús tranzakciókról, és nem világította át megfelelően az ügyfeleket.

Az európai tőzsdezárás után a New York-i tőzsdén a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,38 százalék, a részvények szélesebb körét felölelő S&P500 index 0,48 százalék mínuszban volt, a technológiai papírok Nasdaq Composite mutatója pedig 0,79 százalék csökkenést jelzett.

Az európai tőzsdezárás után az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 31 cent (0,50 százalék) mínusszal, 62,08 dolláron állt.

Az arany unciánkénti ára 0,15 százalékkal, 2,25 dollárral 1514,55 dollárra emelkedett.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,0931 dollárt adtak a délután fél négykor jegyzett 1,0935 dollár után.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...
Hirdetés

Hírek

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.