Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Enyhe erősödéssel nyitott New York, drágult az olaj
No menu items!

Tőzsde – Enyhe erősödéssel nyitott New York, drágult az olaj

Erősödő indexekkel nyitottak szerdán a New York-i részvénytőzsdék. 

A befektetők örömmel fogadták, hogy Steven Mnuchin pénzügyminiszter szerint az Egyesült Államok és Kína közel van egy kereskedelmi megállapodás megkötéséhez. “Az út 90 százalékát megtettük” – mondta Mnuchin a CNBC-nek. A piaci szereplőknek továbbra is vannak kételyeik, de felülkerekedni látszik az optimizmus, amit mutat, hogy a Kínába exportáló cégek árfolyama felugrott, az élen a Micron Technology Inc. chipgyártóval, amelynek részvénye 7,8 százalékkal drágult a nyitás előtti kereskedelemben.

A vezető amerikai indexek közel egy százalékkal estek kedden, miután Jerome Powell, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke visszautasította, hogy Trump elnök nyomást gyakoroljon rá a kamatleszállítás érdekében. Ettől függetlenül a kereskedők szinte egységesen számítanak a júliusi kamatcsökkentésre, 25 százalékuk 50 bázispontos csökkentést sem zár ki.

A 30 vezető iparvállalat Dow Jones (DJIA) indexe 0,34 százalékkal, az S&P 500 0,45 százalékkal, a technológiai részvények Nasdaq Composite indexe pedig 0,95 százalékkal emelkedett a nyitást követő percekben.

Kedden estek a New York-i főbb tőzsdeindexek. A DJIA 0,67 százalékkal, az S&P 500 0,95 százalékkal, a Nasdaq pedig 1,51 százalékkal csökkent.

Az olaj ára ismét felfelé indult néhány keleti parti olajfinomító ideiglenes leállítása és a Philadelphia Energy Solutions súlyos tűzkárt szenvedett finomítójának várhatóan végleges bezárása következtében. Ennek árfelhajtó hatását tetézte, hogy a június 21-ével végződött héten az amerikai olajkészletek az elemzők által várt 2,5 millió hordó helyett 7,5 millió hordóval 474,5 millió hordóra estek.

Délutánig a New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordónkénti (159 liter) ára 1,08 dollárral 58,91 dollárra ment föl. A globális referencia minőség, az északi-tengeri Brent típus jegyzése szeptemberi határidőre 84  centtel 65,89 dollárra emelkedett.

A dollár árnyalatnyit erősödött. Az euró kora délután 1,1358 dollár körül forgott a reggeli 1,1364 dollárral szemben.

Az arany ára csökkent, miután Powell Fed-elnök eloszlatta azokat a várakozásokat, hogy a bank – engedve Trump elnök sürgetésének – nagyszabású kamatleszállításra készül. A fém unciáját (31,104 gramm) kora délután 1411,50 dolláron jegyezték az azonnali piacon, 0,8 százalékkal alacsonyabban, mint előző este. Az amerikai határidős jegyzés 0,3 százalékkal 1414,10 dollárra ment le.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
Hirdetés

Hírek

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás