Kezdőlap Mozaik Tőzsde - Erősödéssel nyitott New York, emelkedett az olaj ára
No menu items!

Tőzsde – Erősödéssel nyitott New York, emelkedett az olaj ára

Mérsékelten emelkedő indexekkel indult a kereskedés pénteken a New York-i tőzsdéken.

Úgy tűnik, hogy az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokon előrehaladás mutatkozik, és több tárgyalási forduló után Trump amerikai elnök és Liu He kínai miniszterelnök-helyettes még a nap folyamán várhatóan találkozik a Fehér Házban. A tárgyaló felek a hírek szerint megoldás közelbe kerültek kereskedelmi háborújuk néhány súlyos kérdésében, nem sokkal több mint egy héttel azelőtt, hogy lejárna a Washington által megjelölt március 1-jei határidő, és életbe lépnének a magasabb vámok.

“A jelek szerint sikerült valóságos előrehaladást elérni a tárgyalásokon, ahhoz legalábbis eleget, hogy meghosszabbítsák a tűzszünetet, és elkerüljék a további vámemelést” – mondta Craig Erlam, az Oanda vezető elemzője.

A 30 vezető iparvállalat Dow Jones (DJIA) indexe 0,37 százalékkal, az S&P 500 0,24 százalékkal, a technológiai részvények Nasdaq Composite indexe pedig 0,35 százalékkal állt csütörtöki záróértéke fölött a kereskedés első negyedórájában.

Az olaj jegyzése erősödött. Érezteti hatását az OPEC és néhány nagy exportőr termelésének csökkentése, és a remény, hogy Kína és az Egyesült Államok békekötéssel fejezi be a kereskedelmi háborút. A további áremelkedésnek elejét vette, hogy a kínálat is nő: az amerikai termelés elérte a napi 12 millió hordót és az export napi 3,6 millió hordóval rekordot döntött.

Kora délutánig a New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordónkénti (159 liter) ára 51 centtel, 57,48 dollárra ment föl. A globális referencia minőség, az északi-tengeri Brent típus jegyzése 53 centtel emelkedett, 67,60 dolláron állt. Ez idei rekord.

A dollár kissé erősödött. Az euró kora délután 1,1341 dollár körül forgott a reggeli 1,1353 dollárral szemben.

Az aranyár az e heti 0,2 százalékos emelkedés után tartotta magát. A fém unciáját (31,104 gramm) kora délután 1330,55 dolláron jegyezték az azonnali piacon. A határidős jegyzés 0,2 százalékkal 1325,40 dollárra csökkent. (MTI)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Magyar Fejlesztési Bank élén Kovács Zsolt váltja Katona Bencét

A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.
Hirdetés

Hírek

A Magyar Fejlesztési Bank élén Kovács Zsolt váltja Katona Bencét

A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.

Az OTP és más piaci szereplők az Alkotmánybírósághoz fordultak a kamatstop-rendelet módosítása miatt

Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé, az úgynevezett kamatstop-rendelet módosítása miatt - közölte a bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Augusztusban lassult az albérleti díjak emelkedése

Augusztusban lassult a bérleti díjak emelkedése: országosan 1,1, Budapesten 0,7 százalékos volt a havi lakbéremelkedés, ami az elmúlt három hónap legalacsonyabb ütemének számít - derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.

Jelentkezés a START Ideathon országos ötletversenyre

Már lehet jelentkezni a START Ideathonra, a középiskolások pályaorientációját segítő országos ötletversenyre.

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Ezen a nyáron az időjárás ismét megmutatta, komoly hatással...

Ebben az évben is megmérettethetik magukat a legjobb gluténmentes pékségek

Idén is keresik az év gluténmentes kenyerét és péksüteményét. A Magyarok Kenyere program keretében megvalósuló megmérettetés célja változatlan: felhívni a figyelmet a speciális étrendet követő, lisztérzékenységgel élők igényeire és elősegíteni a gluténmentes termékekkel kapcsolatos innovációt.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.