Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Erősödéssel nyitott New York, idei csúcson az olaj ára
No menu items!

Tőzsde – Erősödéssel nyitott New York, idei csúcson az olaj ára

Erősödtek az indexek kedden a nyitás után a New York-i tőzsdéken.

A figyelem középpontjában az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed ülésének kimenetele áll, de mindenki biztos benne, hogy a bank nem emeli az irányadó kamatot, hanem továbbra is várakozó álláspontra helyezkedik. Jerome Powell, a Fed elnöke legutóbb “türelmes pénzpolitikai magatartásról” beszélt.

A 30 vezető iparvállalat Dow Jones (DJIA) indexe 0,28 százalékkal, a technológiai részvények Nasdaq Composite indexe 0,52 százalékkal, az S&P 500 pedig 0,45 százalékkal emelkedett a kereskedés első perceiben.

Hétfőn erősödéssel zárt New York. A DJIA 0,25 százalékkal, az S&P 500 0,37 százalékkal, a Nasdaq pedig 0,34 százalékkal emelkedett.

Az olaj ára 2019. évi csúcsra emelkedett. Az OPEC és a hozzá csatlakozott országok (OPEC+) termelésének visszafogása, a venezuelai szállítások akadozása és az iráni kínálat várható további csökkenése felhajtotta a jegyzéseket. Az OPEC közölte, hogy júniusra, az olajkartell szokásos éves értekezletének időpontjára halasztják az áprilisra tervezett megbeszélést a termelés csökkentésről, ami azt jelenti, hogy az intézkedés júniusig mindenképp érvényben marad. Szaúd-Arábia jelezte, hogy az OPEC és szövetségesei 2019 végéig minden bizonnyal alacsonyabb szinten tartják a termelést, mert az stabilitást vitt az olajpiacra. Mindamellett a további nagyarányú áremelkedésnek gátat vet az amerikai olajtermelés emelkedése és a globális konjunktúra lehűlése.

Kora délutánig a New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordónkénti (159 liter) ára 38 centtel 59,47 dollárra ment föl. A globális referenciaminőség, az északi-tengeri Brent típus jegyzése 55 centtel, 69,08 dollárra nőtt.

A dollár kissé gyengült, miután a befektetők úgy vélik, hogy a Fed e heti ülésén nem szigorít monetáris politikáján, és nem emeli a kamatokat. Az euró kora délután 1,1359 dollár körül forgott a reggeli 1,1335 dollárral szemben.

Az arany tartotta magát az unciánként 1300 dolláros lélektani határ fölött, mert az aranypiac szereplői sem várnak kamatemelést a Fedtől. Az arany, amely nem kamatozik, általában megszenvedi az emelkedő kamatokat.  A fém unciáját (31,104 gramm) kora délután 1307,80 dolláron jegyezték az azonnali piacon, 0,3 százalékkal magasabban, mint előző este. (MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.

BÉT – Növekvő forgalomban emelkedett a BUX

Az OTP-papírok heti összevetésben 3,29 százalékkal drágultak, a hetet 40 540 forinton és 86,85 milliárd forintos forgalommal fejezték be.

Március végén Erdély a Skanzenba költözik

A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.
Hirdetés

Hírek

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.

Március végén Erdély a Skanzenba költözik

A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.

Indul a 2026-os Kincses Kultúróvoda program – KIM: 65 millió forint pályázati keretösszeg

Az elmúlt 15 évben 650 milliárd forintnyi kulturális fejlesztés valósult meg, és a kormány csak a kultúra területén további 850 milliárd forintnyi fejlesztést tervez.

235 millió forintos bírság az eMAG Magyarország Kft.–nek

Az eMAG nem először került a GVH látókörébe, a magyar nemzeti versenyhatóság korábban árfeltüntetéssel összefüggő jogsértések miatt már több alkalommal is megbírságolta a céget, illetve jogelődjeit.

Hamarosan lehet csatlakozni a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez

A termelői kockázatok mérséklése érdekében megéri csatlakozni az uniós szinten egyedülálló mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez, melyre idén is február 1. és február 28. között van lehetőségük a gazdálkodóknak

A Munkatudományi üzenetek 2025 – letölthető e-könyvben

A kiadvány tartalmazza az abban szereplő szakmai konferenciák, kerekasztal-beszélgetések YouTube- és podcast-linkjeit is.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...