Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Gyengüléssel nyitott New York, csökkent az olaj ára
No menu items!

Tőzsde – Gyengüléssel nyitott New York, csökkent az olaj ára

Csökkentek az indexek a nyitásban csütörtökön a New York-i tőzsdéken.

A figyelem középpontjában az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed ülésének döntései álltak. A Fed azonban nem tett olyan lépést, amely erőteljesebben fellendítette volna a piacokat. Azt, hogy az idén nem lesz kamatemelés, a piacok már leszámítolták. A mérlegfőösszeg leépítésének szeptemberi befagyasztását pedig egyelőre nem tekintik nagy horderejű lépésnek.

A 30 vezető iparvállalat Dow Jones (DJIA) indexe 0,37 százalékkal, az S&P 500 0,34százalékkal, a technológiai részvények Nasdaq Composite indexe pedig 0,51 százalékkal emelkedett a kereskedés első fél órájában.

Szerdán erősödéssel zárt New York. A DJIA 0,20 százalékkal, az S&P 500 0,22 százalékkal, a Nasdaq pedig 0,38 százalékkal emelkedett.

Az olaj ára lejjebb csúszott, de a 2019. évi csúcs közelében maradt, mert a jegyzéseket megtámasztja a nagy exportőrök termelésének visszafogása és a globális készletek csökkenése.

Kora délutánig a New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordónkénti (159 liter) ára 28 centtel 59,95 dollárra ment le. A globális referenciaminőség, az északi-tengeri Brent típus jegyzése 30 centtel, 68,30 dollárra csökkent.

A dollár erősödött. Az euró kora délután 1,1376 dollár körül forgott a reggeli 1,1411 dollárral szemben.

Az arany drágult, miután a Fed világossá tette, hogy az idén nem emeli a kamatokat. A fém unciáját (31,104 gramm) kora délután előző esti árfolyamán 1318,11 dolláron jegyezték az azonnali piacon, 0,5 százalékkal magasabban, mint előző esete. (MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ezért érdemes most a fenntarthatósággal foglalkozni – még akkor is, ha az EU lassít?

Fotó:Freepik A fenntarthatóság néhány év alatt vált “jó, ha van”...

Nagy Márton: jövőre 2-3 százalékos növekedéssel számol a kormány

A növekedés a GDP 60-70 százalékát kitevő fogyasztásnak köszönhető, amely évente mintegy 5 százalékkal bővül, és önmagában 1,8-2 százalékponttal javítja a GDP-t.

Holdinggá alakul a Mol

A holdingstruktúra bevezetése a Mol hosszú távú átalakulási programját is szolgálja, amelynek célja a fenntarthatóság, a digitalizáció és a működési kiválóság erősítése.

November 30-ig lehet jelentkezni a Kőrösi Csoma Sándor Program felhívására

Még négy napig, november 30-ig lehet jelentkezni a Kőrösi Csoma Sándor Program déli féltekére szóló felhívására.
Hirdetés

Hírek

Nagy Márton: jövőre 2-3 százalékos növekedéssel számol a kormány

A növekedés a GDP 60-70 százalékát kitevő fogyasztásnak köszönhető, amely évente mintegy 5 százalékkal bővül, és önmagában 1,8-2 százalékponttal javítja a GDP-t.

Holdinggá alakul a Mol

A holdingstruktúra bevezetése a Mol hosszú távú átalakulási programját is szolgálja, amelynek célja a fenntarthatóság, a digitalizáció és a működési kiválóság erősítése.

November 30-ig lehet jelentkezni a Kőrösi Csoma Sándor Program felhívására

Még négy napig, november 30-ig lehet jelentkezni a Kőrösi Csoma Sándor Program déli féltekére szóló felhívására.

Pécs ünnepi díszben: november 28-án kezdődik a XIV. Adventi Kézműves- és Mesevásár

Pécs városa idén is meghitt, ünnepi hangulattal vár minden látogatót a XIV. Adventi Kézműves- és Mesevásáron, amely november 28-a és december 24-e között várja a látogatókat a Széchenyi téren.

Egyre több fogyasztónak segít a tudatos választásban a Kiváló Minőségű Élelmiszer védjegy

A KMÉ-védjegy nem csupán a Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak felel meg, hanem annál szigorúbb követelményeket ír elő , ilyen például a magasabb beltartalmi érték, a kevesebb adalékanyag vagy a fenntartható gyártástechnológia.

új adótámogatás segíti a környezeti károkat mérséklő vállalkozásokat

A kormány a környezet helyreállításától társadalmi előnyöket is vár, hiszen így rozsdaövezetek kerülhetnek vissza a gazdasági körforgásba, a környékük felértékelődhet, és javul azoknak a vállalkozásoknak a megítélése, amelyek ezekből a fejlesztésekből részt vállalnak.

EM: a kormány támogatja a hulladék újrafeldolgozását célzó beruházásokat

A december elsejéig véleményezhető felhívás célja, hogy országszerte támogassa az innovatív, versenyképességet növelő technológiák bevezetését.

Öthetes kikapcsolási moratóriumot hirdetett az MVM

November 29. és január 6. között egyetlen lakossági ügyfelnél sem kapcsolják ki az áram- vagy földgázszolgáltatást, még akkor sem, ha valakinek 60 napon túli számlatartozása van.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.