Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Indexcsökkenéssel nyitott New York
No menu items!

Tőzsde – Indexcsökkenéssel nyitott New York

A hétfői gyenge zárást követően a nem javuló amerikai-kínai kereskedelmi viszony miatt indexcsökkenéssel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacokon.

New Yorkban a DJIA-30 index 0,76 százalék, az S&P-500 index 0,73 százalék, a Nasdaq Composite index 0,75 százalék veszteséget mutatott a kereskedés kezdetén.

A piacokat az a hír késztette fokozott óvatosságra, hogy Washington korlátozni tervezi a kínai tőkepiacok elérhetőségét amerikai befektetők előtt, valamint újabb kínai cégeket vesz fel a kereskedelmi feketelistára. Szaporodnak annak a jelei is, hogy nem sikerül haladást elérni a csütörtökön kezdődő amerikai-kínai kereskedelmi egyeztetéseken sem.

Az ellentétek elmélyülésének híre elsősorban a kínai piacnak erősen kitett amerikai cégek részvényeit érintette hátrányosan. Már a nyitás előtt gyengült a tőzsdén kívüli kereskedelemben számos jelentősebb részvény, az Intel– és az Nvidia-papírok egy százalékkal, a Boeing másfél százalékkal.

A piacok figyelme mindezektől függetlenül már kezd a jövő héten induló harmadik negyedévi eredménybeszámoló-szezonra irányulni annak felmérésére, mennyiben érintette ténylegesen a vállalatok gazdálkodását a kereskedelmi ellentétek éleződése. A becslések szerint az S&P-500 index tagvállalatainak nyeresége három százalékkal maradhat el az egy évvel ezelőttitől.

Az olaj ára csökkenésnek indult a kereskedelmi ellentétek fokozódása tükrében. Az amerikai piaci nyitáskor a WTI 1,04 százalékkal állt alacsonyabban hordónként 52,20 dolláron, a Brent ára 0,93 százalékkal 57,81 dollárra csökkent.

Az eurót 0,02 százalékkal jegyzik erősebben, 1,0972 dolláron, az arany spot ára 0,90 százalékkal unciánként 1506,66 dollárra emelkedett.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...
Hirdetés

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.