Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Pluszban zártak a nyugat-európai piacok
No menu items!

Tőzsde – Pluszban zártak a nyugat-európai piacok

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.

A londoni FTSE100 index 0,37 százalékos, a frankfurti DAX-30 1,70 százalékos plusszal, a párizsi CAC-40 mutató pedig 0,84 százalékos emelkedéssel fejezte be a napot.

Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 1,17 százalékos plusszal zárta a kereskedést.

Szerdán az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások eredményességét övező remények adtak lendületet az árfolyamok emelkedésének, miután Larry Kudlow, a Fehér Ház gazdasági főtanácsadója jelezte, hogy várakozásai szerint további haladást érnek el a héten az amerikai-kínai tárgyalásokon. Robert Lighthizer amerikai kereskedelmi főképviselő és Steven Mnuchin pénzügyminiszter a múlt héten Pekingben egyeztetett Liu Ho kínai miniszterelnök-helyettessel, szerdától pedig Washingtonban folytatódnak a tárgyalások Liu Ho részvételével. A londoni piaci hangulatot befolyásolta a Brexittel kapcsolatos bizonytalanság is.

Ágazati szinten a szerdai kereskedés egyik nyertese a kereskedelmi optimizmus következtében az autóipar volt, a nyersanyagkapcsolt vállalatok is jól teljesítettek.

A nagyvállalatok között a ProSiebenSat.1 német médiacég részvényárfolyama csaknem 6 százalékos nyereséggel zárta a napot annak folytán, hogy ismét olyan hírek jelentek meg, hogy a vállalat egyesülhet az olasz Mediasettel.

Az európai tőzsdezárás után a New York-i tőzsdén a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,34 százalék, a részvények szélesebb körét felölelő S&P500 index 0,58 százalék pluszban volt, a technológiai papírok Nasdaq Composite mutatója pedig 1,08 százalék emelkedést jelzett.

Az európai tőzsdezárás után az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 15 cent (0,22 százalék) mínusszal, 69,22 dolláron állt.

Az arany unciánkénti ára 0,03 százalékkal, 0,45 dollárral 1295,85 dollárra emelkedett.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1245 dollárt adtak a délután fél négykor jegyzett 1,1230 dollár után.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Beiskolázás okosan: így kaphatod vissza az elköltött pénz 20%-át

Közeleg a szeptember, a gyerekes családoknál már gőzerővel folyik a beiskolázáshoz szükséges eszközök beszerzése. Mindez sokak számára jelentős anyagi megterhelést jelenthet, már egyetlen gyerek beiskolázása is több százezer forintba kerülhet attól függően, hogy a hagyományos tanszereken túl szükség van-e valamilyen drágább elektronikai eszköz (laptop, tablet) beszerzésére is. Ilyenkor segítséget nyújthatnak az önsegélyező és egészségpénztárak, amelyek többek között a gyerekneveléssel, gyerekvállalással kapcsolatban is nyújtanak szolgáltatásokat a pénztártagok számára.

Összefogással javítható a magyar hagyma piaci pozíciója

Az időjárás is kedvezett idén a hazai hagymatermesztésnek. A jó szezon azonban nem csak hazánkra jellemző, európai versenytársaink is kiváló termést várnak, ami akár túlkínálathoz és dömpingárakhoz is vezethet. A magyar hagyma versenyképessége elsősorban megfelelő fajtahasználattal, a tárolókapacitások fejlesztésével, illetve a termelők összefogásának erősítésével növelhető.

Korábban érkezik a szeptemberben esedékes családi pótlék, GYES és GYET

Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is már a tanévkezdés előtt, augusztus végén megkapják a családok a szeptemberben esedékes, alanyi jogon járó családtámogatásokat.

Devizapiac – Erősödött kissé reggelre a forint

Az euróval és a svájci frankkal szemben kissé erősödött, a dollár ellenében nem változott a forint árfolyama csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Hírek

Beiskolázás okosan: így kaphatod vissza az elköltött pénz 20%-át

Közeleg a szeptember, a gyerekes családoknál már gőzerővel folyik a beiskolázáshoz szükséges eszközök beszerzése. Mindez sokak számára jelentős anyagi megterhelést jelenthet, már egyetlen gyerek beiskolázása is több százezer forintba kerülhet attól függően, hogy a hagyományos tanszereken túl szükség van-e valamilyen drágább elektronikai eszköz (laptop, tablet) beszerzésére is. Ilyenkor segítséget nyújthatnak az önsegélyező és egészségpénztárak, amelyek többek között a gyerekneveléssel, gyerekvállalással kapcsolatban is nyújtanak szolgáltatásokat a pénztártagok számára.

Korábban érkezik a szeptemberben esedékes családi pótlék, GYES és GYET

Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is már a tanévkezdés előtt, augusztus végén megkapják a családok a szeptemberben esedékes, alanyi jogon járó családtámogatásokat.

Devizapiac – Erősödött kissé reggelre a forint

Az euróval és a svájci frankkal szemben kissé erősödött, a dollár ellenében nem változott a forint árfolyama csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Dráguló ingatlanok és hitelroham: indul az Otthon Start

Szeptember 1-jén indul az államilag támogatott Otthon Start program, amely fix 3 százalékos kamattal kínál lakáshitelt. A Banknavigator.hu szerint példátlan az érdeklődés: a hitelkeresések száma nyolcszorosára nőtt a bejelentés óta. Csongrádi Richárd  pénzügyi szakértő szerint az árak akár 20–30 százalékkal is emelkedhetnek, ezért aki vásárolni tervez, annak érdemes mielőbb lépnie. A jogosultsági feltételek rugalmasabbak a korábbiaknál, de az adminisztráció összetett és időigényes. A maximum vételár lakásnál 100, családi háznál 150 millió forint. A program várhatóan jelentős hatást gyakorol a lakáspiacra, különösen Budapesten, ahol egyes kerületeken már most 65 százalékkal nőtt a kereslet.

Veszélyes lehet trükközni az Otthon Start hitellel

Az Otthon Start meghirdetése óta a lakáspiacon élénk a forgalom, és sokan próbálják a maximumot kihozni az új támogatási rendszerből.

Iskolába e-rollerrel? 5 fontos tipp Bécstől a biztonságos közlekedéshez

Ahogy egyre több gyerek választja az elektromos rollert az iskolába menet, úgy válik egyre fontosabbá a biztonságos közlekedésre való felkészülés is.

Bank360: Nem elég az átlagbér a lakástámogatások kimaxolásához

A szeptemberben induló Otthon Start lakáshitellel akár 150 millió forintos ingatlant is vásárolhatnak vagy építhetnek az igénylők. Egy ekkora értékű ingatlanhoz azonban a minimum önerővel számolva már piaci lakáshitel felvételére is szükség van, és a törlesztőrészlet is kifejezetten magas lesz.

MNB: új eszközzel segíti a banki díjak összehasonlítását a jegybank

A Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Bankszövetség között létrejött megállapodás alapján az MNB ezentúl negyedévente publikálja a lakosság számára elérhető összes számlacsomag éves díját.
Hirdetés

Gazdaság

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.