Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Pozitív kezdés az amerikai tőzsdéken
No menu items!

Tőzsde – Pozitív kezdés az amerikai tőzsdéken

A gazdaságösztönző támogatásról folyó washingtoni egyeztetések pozitív kimeneteléhez fűzött reményeknek köszönhetően indexemelkedéssel nyitottak hétfőn a főbb amerikai értékpapírpiacok.

Az indexemelkedést azonban kissé visszafogták a küszöbön álló negyedéves vállalati eredménybeszámoló-szezon adataival szembeni fenntartások. A beszámolók sorát a nagyobb cégek közül a JPMorgan és a Citigroup nyitja meg kedden. Elemzői várakozások szerint az S&P-500 index tagjai a tavalyinál több mint 20,0 százalékkal kisebb nyereségről számolnak be a harmadik negyedévre vonatkozóan.

A DJIA-30 index 0,39 százalékos emelkedéssel nyitott New Yorkban, az S&P-500 index 0,77 százalékkal kezdett magasabban, a Nasdaq Composite index pedig 1,24 százalékkal nyitott magasabban.

Az amerikai piacok nyitásakor az európai gyűjtőindexek 0,6 százalék körüli nyereséget mutattak.

Az olajár csökkent hétfőn, miután enyhültek az ellátási aggodalmak. Líbia ismét meg tudja kezdeni az olaj szállítását a világpiacra, Norvégiában véget ért a sztrájk, megindulhat a kutak termelése, valamint a Mexikói-öbölben is megindult a hurrikán miatt leállított fúrószigetek termelésbe fogása.

Az európai piacok nyitásakor a Brent 1,28 százalékkal állt alacsonyabban a globális kereskedelemben hordónként 42,30 dolláron, a WTI pedig 1,43 százalékkal alacsonyabban 40,02 dolláron.

Az eurót 0,15 százalékkal jegyezték gyengébben 1,1806 dolláron, az arany spot ára 0,35 százalékkal unciánként 1923,38 dollárra csökkent.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Karácsony második napján kezdődik a szezon a mátraszentistváni Síparkban

A Síparkban tehát biztosan fehér lesz a karácsony, és nincs akadálya, hogy december 26-án, az ünnep második napján megnyisson a legmodernebb felvonókkal rendelkező hazai síterep.

Az árakció csapdája – miért nagyobb a veszteség, mint gondolnánk?

A marketingstratéga kiemelte: nem ismer gyorsabb módszert a profit növelésére, mint az árazási stratégia rendberakása.

Rekorddöntés a használt-autó piacon

A magyarországi használtautó-piacon leggyakrabban alsó középkategóriás személyautók, illetve kisautók cserélnek gazdát, előbbieknek 28, utóbbiaknak 21 százalék volt az aránya az év eddigi 11 hónapjában.

Lezárult a állampapír-vásárlási nyereményjáték

A MÁK tájékoztatott arról is, hogy a kincstár értékpapír- vagy Start-számlával rendelkező ügyfélköre az idén elérte az 1 milliót, ezzel 2020-hoz képest megduplázódott az ügyfelei száma.
Hirdetés

Hírek

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Gazdaság

Lezárult a állampapír-vásárlási nyereményjáték

A MÁK tájékoztatott arról is, hogy a kincstár értékpapír- vagy Start-számlával rendelkező ügyfélköre az idén elérte az 1 milliót, ezzel 2020-hoz képest megduplázódott az ügyfelei száma.

A Fed 25 bázisponttal csökkentette az irányadó dollárkamatokat

z irányadó dollárkamatláb az idén átlagosan 4,4 százalék lesz.

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein