Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Veszteséges kezdés New Yorkban
No menu items!

Tőzsde – Veszteséges kezdés New Yorkban

Csökkenéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.

New Yorkban a Wall Street fő árfolyammutatói, a DJIA-30 és az S&P-500 indexek 0,61 és 0,85 százalék veszteséget mutattak a kereskedés kezdetén, a Nasdaq elektronikus piac Composite mutatója pedig 0,94 százalékkal kezdett alacsonyabban.

Az árfolyamokat a hét első napjához hasonlóan kedden is az amerikai-kínai kereskedelmi viszály elmérgesedésének a kilátása terhelte meg. Donald Trump amerikai elnök a hét végén egy Twitter üzenetben jelezte Washington szándékát a kínai importvámok megemelésére a folyamatban lévő tárgyalások eredménytelensége miatt. Az Egyesült Államok kereskedelmi képviselője Robert Lighthizer később megerősítette az elnök bejelentését és közölte, hogy az importvámok megemelésére a héten pénteken kerül sor.

A kínai kereskedelmi kapcsolatokban leginkább érintett vállalatok részvénye a keddi kereskedés előtt a tőzsdén kívüli forgalomban is gyengült, a Caterpillar és a Boeing papírja például egy és másfél százalékkal.

Nagy befektetői érdeklődésre számíthat kedden a Lyft fuvarmegosztó szolgáltató cégnek a piacon az idén március végén debütált részvénye. A papír első jegyzési napja óta 22 százalékot veszített árfolyamából. A Lyft a keddi piaci zárás után publikálja első negyedéves eredményét. Elemzők 740 millió dolláros bevétel mellett részvényenként 3,33 dollár veszteségre számítanak.

A kereskedelmi kapcsolatok elmérgesedésének a lehetősége nem hagyta érintetlenül az olajárakat sem, a Brent nyersolaj ára az amerikai kereskedési idő kezdetén 70,33 dolláron állt hordónként, 1,28 százalékkal alacsonyabban a napi kezdésnél, az amerikai WTI ára pedig 1,33 százalékkal 61,42 dollárra csökkent. Az olajárakat azonban emellett is viszonylag magasan tartja az OPEC termeléskorlátozása és Washington Irán és Venezuela elleni embargója. A Brent 28 százalékkal, a WTI 30 százalékkal áll magasabban év eleji áránál.

Az eurót 0,15 százalékkal jegyzik gyengébben 1,1181 dolláron, az arany ára 0,06 százalékkal unciánként 1283,05 dollárra csökkent.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...
Hirdetés

Hírek

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.