Kezdőlap Gazdaság Transzferárral trükközött a cég
No menu items!

Transzferárral trükközött a cég

A transzferárak kijátszásával próbált 340 millió forintnyi áfát visszaigényelni egy cég, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a kiutalás előtti ellenőrzésen feltárta a súlyos szabálytalanságot – közölte a hatóság.

A transzferárazásnak, vagyis az egymással kapcsolt viszonyban lévő vállalkozások közötti árazásnak meg kell felelnie a szokásos piaci ár elvének-hangsúlyozták.

A NAV-nál a transzferárazás vizsgálata évek óta kiemelt terület, az adóhatóság szakértői most egy újabb ilyen ügyben jártak el, ahol 340 millió forintnyi áfát próbált meg a jogszabályok kijátszásával visszaigényelni egy cég, a kiutalás előtti ellenőrzéskor fény derült a súlyos szabálytalanságra – írták a közleményben.

A vizsgálat feltárta, hogy az ellenőrzött cég egészségügyi szolgáltatáshoz szükséges ingatlant, orvosi eszközöket, közüzemi szolgáltatásokat, piaci áron szerzett be, de a kapcsolt vállalkozásának ennél jóval alacsonyabb áron számlázta tovább. Ebből adódott a nagy összegű áfa-visszaigénylés – részletezték.

A cég nem is vitatta, hogy a kapcsolt vállalkozások közötti ügyletekben eltért a szokásos piaci ártól, annál jóval alacsonyabb összegeket állapítottak meg. A NAV transzferár-szakértői amellett, hogy megakadályozták a 340 millió forintnyi áfa illegális visszaigénylését, jogkövetésre sarkallták a céget. A társaság önellenőrzést végzett a korábbi időszak áfa-, valamint társaságiadó-bevallásainál. Ezek eredményeként további 41 millió forint áfát, 5 millió forint a társaságiadót, és 19 millió forintnyi önellenőrzési pótlékot fizetett be – ismertette az MTI.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nagy István: a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke és jövedelmezősége is bővült

Felidézte, az állatbetegségek közül a ragadós száj- és körömfájás 50 év után jelent meg Magyarországon. További nehézséget okozott az afrikai sertéspestis, a kéknyelv, a kiskérődzők pestise vagy a madárinfluenza vírusa is - tette hozzá.

A hazai fenyőfa a menő

A vásárlók háromnegyede idén is hazai termelők termékeit díszítheti fel otthonában -

Az Essity elnyerte az EcoVadis Platinum 2025 minősítést

Az Essity megkapta az EcoVadis Platinum 2025 minősítést, így ismét a világ vállalatainak legfelső 1%-ában szerepel a CSR-teljesítmény alapján.

Határon átnyúló projekt erősíti a Fertő gyep és nádas kezelését

A most induló GRACE INTERREG projekt és a GRASSLAND-HU LIFE projekt stratégiaalkotása kölcsönösen támogatja majd egymást.
Hirdetés

Hírek

Nagy István: a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke és jövedelmezősége is bővült

Felidézte, az állatbetegségek közül a ragadós száj- és körömfájás 50 év után jelent meg Magyarországon. További nehézséget okozott az afrikai sertéspestis, a kéknyelv, a kiskérődzők pestise vagy a madárinfluenza vírusa is - tette hozzá.

A hazai fenyőfa a menő

A vásárlók háromnegyede idén is hazai termelők termékeit díszítheti fel otthonában -

Az Essity elnyerte az EcoVadis Platinum 2025 minősítést

Az Essity megkapta az EcoVadis Platinum 2025 minősítést, így ismét a világ vállalatainak legfelső 1%-ában szerepel a CSR-teljesítmény alapján.

Határon átnyúló projekt erősíti a Fertő gyep és nádas kezelését

A most induló GRACE INTERREG projekt és a GRASSLAND-HU LIFE projekt stratégiaalkotása kölcsönösen támogatja majd egymást.

NGM: a Fitch Ratings továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot

A globális kihívások ellenére a nyugati és a keleti befektetők egyaránt megbízható partnerként és találkozási pontként tekintenek hazánkra.

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.