Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Új logisztikai központ épült Szeged határában
No menu items!

Új logisztikai központ épült Szeged határában

A kép illusztráció. Fotó: Bigstock

Uniós támogatással, mintegy 1,4 milliárd forintos beruházással új raktárközpontot épített a vámügynöki és logisztikai szolgáltatást nyújtó Zoll-Platz Kft. Szeged határában. A kiadott közlemény szerint a beruházás költségeiből 313 millió forintot fedezett uniós támogatás.

A pandémia miatt az ellátási láncokban jelentkező problémák következményeként egyre nagyobb az igény a helyben raktározásra. A Zoll-Platz Kft. ezekre az igényekre reagálva döntött úgy, hogy új logisztikai központot alakít ki Szeged határában, a Sándorfalvi út mellett. A terület egyaránt közel található az M43-as és M5-ös autópályához és határán egy a Szeged-Hódmezővásárhely vasútvonalhoz kapcsolódó iparvágány halad.

Egy 2890 négyzetméteres, szendvicspanelből készült épületet alakítottak ki, melyben a raktározásra alkalmas területek mellett irodai és szociális helyiségek is vannak. Az öt – a kamionok rakodására alkalmas – dokkolóval ellátott épületre három, 50 kilowattos napelemes rendszer került, amelyek a központ és a parkolókban telepítendő elektromos töltőállomások energiaigényét is fedezik. A logisztikai központ működéséhez szükséges anyagmozgatási eszközöket, targoncákat, valamint takarító- és fűnyírógépeket is vásároltak.

A Zoll-Platz Kft., mint vámügynökség 1991 óta működik. A több mint 120 alkalmazottat foglalkoztató, teljes körű vámügyintézést végző cég üzemelteti Csongrád-Csanád vármegye egyetlen vámudvarát, és kirendeltséget működtet az udvari, tompai, röszkei és záhonyi határátkelőhelyen, valamint raktározási, logisztikai szolgáltatásokat is nyújt partnereinek.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint közvetve és közvetlenül magyar magánszemélyek tulajdonában álló Zoll-Platz Kft. értékesítésből származó nettó árbevétele tavaly 2,01 milliárd forint volt, ez 8 százalékkal maradt el a 2021-estől. A vállalkozás 2021-ben 323, tavaly 678 millió forint adózott eredményt ért el.

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Itt az új transzferár-dokumentációs rendelet!

Az átmeneti időszak lehetőséget ad arra, hogy a vállalkozások felmérjék transzferár-folyamataik érettségét, és időben kialakítsák a jövőbeni megfeleléshez szükséges belső adat- és dokumentációs kontrollokat.

Finomhangolják az új KRESZ-szabályokat, segítenek a motorosszakértők is

A motoros parkolás lehetőségét az ÉKM - az elhangzott szakmai szempontok figyelembevételével - felülvizsgálja.

Hegyi Zsolt: nagy lépés a MÁV-flotta megújítása felé

A most elfogadott határozat előkészítése során az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a MÁV-csoport szakemberei a flotta megerősítésének nem csupán a szakmai, hanem finanszírozásai kérdéseit is tisztázták

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Hírek

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...