Kezdőlap Agrár Új piacok a magyar baromfinak - támogatás kellene
No menu items!

Új piacok a magyar baromfinak – támogatás kellene

Új piacok nyílhatnak meg a magyar csirke- és pulykatenyésztők előtt Európában, az ágazatot ezért uniós és állami forrásokból is fejleszteni kell – jelentette ki a Baromfi Termék Tanács elnök-vezérigazgatója a Magyar Pulykaszövetség rendezvényén.

Csorbai Attila

Csorbai Attila szerint az intenzív pulykatenyésztést a nyugat-európai országokban visszavetheti, hogy állatvédelmi okokból várhatóan 20 százalékkal kevesebb pulykát tartanak majd egységnyi területen. Magyarországon viszont ugyanennyivel bővíthető néhány év alatt az ágazat kibocsátása – tette hozzá.

A szervezet vezetője közölte, hogy a baromfiágazat jövő kedden kapja meg a 2019. áprilistól 2020. áprilisig tartó támogatási év első negyedére eső állatjóléti támogatásokat, a második negyedévi kifizetés pedig december 20-ig érkezhet meg.

Erdélyi István

Erdélyi István, a Magyar Pulykaszövetség elnöke legalább 55 milliárd forintra becsüli a belföldi pulykatenyésztés fejlesztési igényét 2025-ig. Véleménye szerint korszerűsítések nélkül a külpiaci lehetőségeket nem lehet kiaknázni.

Hozzátette, hogy új pulykavágóhídak a közeljövőben nem épülnek, ezért a meglévőket kell jobban kihasználni, csaknem 15 milliárd forintos befektetéssel. A korszerű pulykaelőnevelés kiépítése – mint mondta – további 6,5 milliárd forintot, a hízlalás korszerűsítése 20 milliárd forintot, a takarmányozás fejlesztése 15 milliárd forintot igényelhet rövid távon, így elérhető az évi 115 ezer tonnás mennyiség.

A szövetség vezetője szerint a külpiacokért induló versenyben Magyarország lemaradt a legnagyobb európai tenyésztővé előlépett Lengyelország mögött, másfél évtizedre visszatekintve pedig még látványosabb a visszaesés. 2004 óta a magyar pulykatenyésztés évi 140 ezer tonnáról 97 ezer tonnára csökkent, a lengyel 170 ezer tonnáról majdnem 500 ezer tonnára nőtt.

A belföldi fogyasztás 7,5 kilogrammról 4 kilóra, vagyis az európai átlaggal azonos szintre esett, miközben csirkéből kétszer annyi fogy, mint 15 éve. 2019 első fél évében 13 ezer tonna magyar pulyka kelt el külföldön, és 14,3 tonna belföldön, vagyis mindkét értékesítés 8-9 százalékot esett tavalyhoz képest – ismertette.

Erdélyi István a fejlesztések mellett sürgette a termelési integráció és a generációváltás ösztönzését, a fogyasztás bővítése érdekében pedig a pulykahús népszerűsítését.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ilyen őrületes az árkülönbség a panellakásoknál – toplistával

A Budapesten és a megyei jogú városokban eladó panellakások...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak...

Hét új város, csúcsra járatott ülőhelykínálat. A indul Budapest Airport téli menetrendje.  

Minden eddiginél nagyobb ülőhely kapacitással vág neki az október...

Lefutott a trend, a lefolyóba kerül a műhúsok szupersztárja?

Illusztrációk: beyondmeat.com Néhány éve még a tőzsde egyik legnagyobb sztárja...
Hirdetés

Hírek

A mesterséges intelligencia-láz az új aranyláz a San Franciscoban

Fotó:Freepik San Francisco ismét a világ figyelmének középpontjába került –...

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.

Megjelent az Otthon Start Program feltételeinek megfelelő lakások építését támogató rendelettervezet

Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését. A rendelet mindezt úgy tenné meg, hogy kiemelt beruházássá minősít bizonyos építési beruházásokat, valamint a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja.

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő