Kezdőlap Gazdaság Újabb 320 millió forinttal gyorsít a Cleango mobil autómosó
No menu items!

Újabb 320 millió forinttal gyorsít a Cleango mobil autómosó

Zöld innováció magyar módra. 100 millió forint friss tőkebevonással és 150 millió forintos kedvezményes hitellel szállt be a Kék Bolygó Víz Alap a magyar fejlesztésű, víztakarékos autómosó-hálózatba. A Kék Bolygó Víz Alap mellett a körben több magánbefektető is bizalmat szavazott a vállalkozásnak, így további 70 millió forint tőke áll rendelkezésükre az ambiciózus tervek megvalósítására. A Cleango már a nemzetközi piacra lépést készíti elő, miközben Magyarországon is egyre több helyen terjeszkednek.

Egyre nagyobb tempóra kapcsol a magyar alapítású Cleango: a fenntartható autómosási technológiát fejlesztő startup nemrég zárta le újabb tőkebevonási körét, melynek keretében 100 millió forintos tőkebefektetést és 150 milliós kedvezményes hitelt kapott a Kék Bolygó Víz Alaptól. A cél: a hazai terjeszkedés és a meglévő szolgáltatás fejlesztése  mellett a nemzetközi piacra lépés előkészítése. Az első állomások a hazai terjeszkedésben Székesfehérvár és Debrecen, egyelőre B2B vonalon, de év végéig további városokban is megjelennek – és a tervek szerint indul a lakossági szolgáltatás is. A külföldi piacnyitás sem várat már sokáig magára, jelenleg a bécsi megjelenésről folynak tárgyalások.

A Cleango alapítói az elmúlt több, mint 5 évben a gyakorlati visszajelzések alapján alakították olyanná szolgáltatásukat, hogy azzal minél több felhasználót bevonzzanak. Stratégiájuk sikerét pedig mi sem bizonyítja jobban, hogy a 2021-ben még csak 20 millió Forint nettó árbevételt termelő vállalat három év alatt több, mint 12-szeresére növelte forgalmát és 256 millió Forintos nettó árbevétellel zárta a tavalyi évet.

Zöld-tech innováció az autósok szolgálatában

A Cleango víztakarékos és vegyszermentes mobil autómosóként indult, de mára zöld-tech innovációként pozícionálja magát. Egy autó megtisztításához mindössze 5 deciliter vizet használnak – összevetve a hagyományos autómosók 120-140 literes vízfogyasztásával ez a szám önmagáért beszél. A vállalkozás mára több mint 70 ezer autómosást végzett el, 36 ezer ügyféllel, és több mint 7 millió liter ivóvizet spórolt meg a bolygónak – ez nagyjából 50 család egyéves vízfogyasztásának felel meg. A Cleango Kaczur Áron gyerekkori álmaként valósult meg, 2020-ban a Cápák között című műsorban Balogh Péter és Fehér Gyula is bizalmat szavazott összesen 30 milliós befektetéssel a fiatal alapítónak, 2021-ben pedig sikeresen zárt egy 57 millió forintos befektetési kört a cég, amikor az MFB csoporthoz tartozó Hiventures is csatlakozott a befektetők sorához. Azóta pedig nincs megállás, jelenleg összesen 14 befektetővel rendelkezik a vállalkozás.

Nanotechnológia a tisztaság mögött

A Cleango egyedisége nem csupán a mobilitásban rejlik, hanem a használt technológiában is. A nanotechnológián alapuló tisztítószerek a szennyeződést körbeölelik, és a felületre permetezve egyfajta biztonsági wax réteget képeznek, amelyet mikroszálas kendővel könnyedén el lehet távolítani. Ez nemcsak kíméli az autó fényezését, hanem 48 órás por- és víztaszító hatást is biztosít. Ráadásul minden felhasznált anyag biológiailag lebomló.

Mobil app, fenntarthatóság és egy kis varázslat

A mobilapplikációnak köszönhetően a szolgáltatás bárhol és bármikor elérhető, hiszen pár kattintással hívhatunk takarítót oda, ahol éppen parkolunk – legyen az otthon, munkahely, edzőterem vagy akár a nagymamánál töltött délután. Az átlagos kiérkezési idő 30 perc, de volt már 5 perces is – köszönhetően annak, hogy egyszerre körülbelül 30 autómosó mozog a városban. A megrendelések leginkább este 6 és 10 óra között futnak be, és a legtöbb tisztítást délelőtt a 9 és 12 óra közötti időintervallumra rendelik.

Mindent megoldanak, a Volkswagentől a Rolls-Royce-ig

A szolgáltatást elsősorban közepes (52%) és nagy (25%) kategóriás autók tulajdonosai veszik igénybe, a legnépszerűbb modellek között rendre szerepel a BMW, Toyota, Mercedes-Benz vagy épp Vokswagen. A legkülönlegesebb jármű, amit eddig tisztítottak? Egy Rolls-Royce Cullinan Mansory. És a legemlékezetesebb sztori? Egy amerikai ügyfél távollétében a mosó egy utcán parkoló autóhoz érkezett, ahol egy hajléktalan aludt az utastérben – a tulajdonos ugyanis távolról, applikáción keresztül nyitotta ki a járművet.

„Az utóbbi években világossá vált, hogy a fenntarthatóság nem luxus, hanem gazdasági racionalitás is. A Cleango rendszerével pedig valós társadalmi és környezeti hatást tudunk elérni” – mondta Kaczur Áron, hozzátéve, hogy az új forrás segítségével már a külpiaci belépéshez szükséges jogi és operatív hátteret is fel tudják építeni.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.

Panettone: a világsztár olasz karácsonyi kuglóf legendája és valósága

December ma már nemcsak Olaszországban a Panettone hónapja. Az...

Tarolnak az egészségpénztárak

Az idei év első kilenc hónapjában 80 ezer új belépőt regisztráltak az egészségpénztárak, majdnem annyit, mint 2024-ben összesen.
Hirdetés

Hírek

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.

Tarolnak az egészségpénztárak

Az idei év első kilenc hónapjában 80 ezer új belépőt regisztráltak az egészségpénztárak, majdnem annyit, mint 2024-ben összesen.

Most a vevőnek áll a zászló

Novemberben az eladó lakóingatlanok iránti telefonos érdeklődések száma meghaladta a 260 ezret. Havi szinten 7 százalékos ez csökkenést jelent októberhez képest, éves összevetésben pedig 15 százalékos mérséklődést jelent a lakáspiac keresleti oldalán.

Advent Óbudán: indul a főváros egyik legkedvesebb karácsonyi vására

November 28. és december 23. között rendezik meg az Advent Óbudán 2025 karácsonyi vásárt, amely a Fő téren és a Szentlélek téren kínál ingyenes családi programokat, koncerteket, jégpályát és kézműves vásárt.

Erősíti pozícióját a német ingatlanpiacon a BÉT-re készülő cég

A tőzsdei bevezetés előtt álló magyar cég portfóliója már eléri a több mint 10.000 négyzetmétert.

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

Érdemes követni a NAV Adótraffipax-rovatát, ahol előre jelzi a hivatal, hol és milyen típusú ellenőrzések várhatóak a közeljövőben.

Tavaszra légibázist tervez Tel-Avivba a Wizz Air

Az elképzelések szerint a légitársaság tíz új repülőgépet telepít Izraelbe és négyezer munkahelyet hoz létre. A döntés átformálhatja az izraeli légiközlekedési piacot.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.