Hirdetés
Kezdőlap Egészség-ügy Újból szükség van az ország összefogására Sági Dominik megmentésért
No menu items!

Újból szükség van az ország összefogására Sági Dominik megmentésért

A kisfiú egy ritka, halálos lefolyású genetikai betegségben, gyermekkori izomsorvadásban szenved, melynek gyógyítása 1,3 milliárd forintba kerül. Az ügynek új lökést adhat, hogy felajánlottak egy, a magyar fociválogatott által dedikált labdát.

Sági Dominik 2020 júniusában született Pécsett. Nem sokkal az első születésnapja után, egy rutin vérvétel során derült ki, hogy Duchenne-féle izomdisztrófiában szenved. A kór fokozatos izomelhalással jár, átlagosan 10 éves kor körül kerekesszékhez, majd a légző- és szívizmok érintettsége miatt tragikus kimenetelhez vezethet.

Egy vagyonba kerül a gyermekkori izomsorvadás gyógyítása

2023-ban azonban reményt hozott egy egyszeri génterápia, amely képes megállítani az állapotromlást. A kezelés ára azonban szinte felfoghatatlan: Dominik személyre szabott terápiája 1,3 milliárd forintba kerül.

A család ezért hozta létre a Sági Dominik – Harc a Duchenne-nel Alapítványt, és azóta jótékonysági rendezvényekkel, licitekkel, médiamegjelenésekkel próbálják összegyűjteni az életmentő összeghez szükséges támogatásokat. A család célja egyértelmű: Dominik még a járásképesség elvesztése előtt megkaphassa a kezelést.

Nem akármilyen focirelikviák kerülnek kalapács alá

Most több különleges jótékonysági felajánlás újabb lendületet adhat Dominik ügyének: egy, a magyar futballválogatott – köztük Szoboszlai Dominik és Marco Rossi – által aláírt labda. Valamint a paksi csapat jóvoltából egy különleges Böde Dániel mez lesz megszerezhető a Sági Dominik Harc a Duchenne-nel licitcsoport-on.

A labda korábban 600 000 forintért kelt el a Barta Csoport alapítványának eseményén, amelynek bevételéből rászorulók kaptak ételutalványokat. A tárgyat most magánemberként újra felajánlották Dominik megsegítésére. A szervezők célja legalább a korábbi összeg elérése, de hangsúlyozzák: „Bármekkora támogatás hatalmas segítség – Dominik számára minden forint számít.”

Dominik állapotáról, az aktuális egyenlegről és a közelgő jótékonysági eseményekről folyamatosan friss információk találhatók Facebook-oldalukon és Sági Dominik honlapján.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...
Hirdetés

Hírek

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.