Kezdőlap Agrárvilág Ünnepélyes keretek között adták át az Agrármarketing-díjat
No menu items!

Ünnepélyes keretek között adták át az Agrármarketing-díjat

Agrármarketing díjátadó

Az Agrotrend Csoport idén sem tétlenkedett és a megszokott magas színvonalú rendezvényei mellett díjátadói is új kategóriát emeltek fel a szakmai piedesztálra az Agrármarketing díj megszületésével.

Az elismerést olyan cégek képviselői vehették át, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak az utóbbi időszakban az agrármarketing területén, akik az agrárvilág kreatív szellemét és újdonságait kiváló megjelenésükkel és ötleteikkel gazdagították egyedülálló marketingkommunikációs ötleteikkel.

Az Agrotrend Csoport tulajdonosa, Mátrai Zoltán köszöntötte a díjazottakat és a megjelent vendégeket, majd Urkom Katalin, az Agrotrend Csoport marketingvezetője, az Agrármarketing-díj főszervezője köszöntőjét követően színpadra szólította a díjazottakat. A szakmai elismerések átadásában a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) kommunikációs és marketingigazgatója, Gál É. Beáta nyújtott segítséget.

Az Agrotrend Csoport tehát azokat a projekteket jutalmazta, akik tartalmilag, formailag, alkalmazhatóságilag is kiemelkedő példaként állnak a piacon, akiknek tevékenységére nem csak érdemes odafigyelni, de jó szívvel igénybe is vennénk bármely terméküket vagy szolgáltatásukat.

Az AGROTREND Csoport által kiírt Agrármarketing-díjat 2023-ban a következő cégek nyerték el:

FŐDÍJ: 

  • A Master Good Kft. a Tanyasi csirke országos kampányával fődíjat kapott.

ARANY MINŐSÍTÉS:

  • Az UBM Csoport a cégcsoport Integrált marketingkommunikációjával, különös tekintettel a befektetői kommunikációval arany minősítést kapott.
  • A Délalföldi Kertészet Szövetkezete a Szentesi Vagányok márka építésével arany minősítést kapott.
  • A Greenman Kft. felhasználói visszajelzésekre épülő marketing tevékenységével arany minősítést kapott.

KÜLÖNDÍJ:

  • A Syngenta Magyarország Kft. a 6 t/ha napraforgó programjával különdíjat kapott.
  • A Biocont Magyarország Kft. a 20. évfordulós imázskampánnyal különdíjat kapott.
  • Az Erste Bank Hungary Zrt. az Erste Agrár Szemle kiadványával különdíjat kapott.
  • A Fliegl Abda Kft. a Kiszervezett tartalomgyártás online promócióval és a 30 éves jubileum alkalmából készített belső kommunikációs imázsvideóval különdíjat kapott.

A kistermelők versenyében

FŐDÍJ:

  • A Szomor Méhészet a márkaépítéssel, minőségi arculat és vizuális megjelenéssel fődíjat kapott.

ARANY MINŐSÍTÉS:

  • A Silver Tojás Kft.a #hashtEGG brand építésével arany minősítést kapott.
  • A Minden, ami Szatmár-Bereg Egyesület a helyi termelők közösségének építésével, megjelenítésével arany minősítést kapott.

KÜLÖNDÍJ:

  • A MyFarm Kft. Legyél te is nagykövet! kampányával különdíjat kapott.
  • Molnár-Kun Lilla a Lilla méze, a Szolnoki (M)ámor és a Túri napraforgó brandek megalkotásával különdíjat kapott.
  • Mayer Szörp a látványos bolti kihelyezéssel különdíjat kapott.
  • A Négy Muskétás a termelők közti összefogással, közös termék kidolgozásával különdíjat kapott.

Ezúton is gratulálunk a győzteseknek és a résztvevőknek!

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni
Hirdetés

Hírek

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás