Kezdőlap Cégvilág Vajda Attila: A fenntarthatóság, a klímavédelem a vevői döntésekben is egyre inkább...
No menu items!

Vajda Attila: A fenntarthatóság, a klímavédelem a vevői döntésekben is egyre inkább előtérbe kerül

Vajda Attila, a Vajda-Papír ügyvezető-igazgatója.

A Vajda-Papír elkötelezetten fejleszti zöldtudatos termékeit, környezeti lábnyomának csökkentésére is áldoz. Termékeinek felhasználási köre az otthonok mellett kiterjedt a szépségiparra, a barkácsműhelyektől az élelmiszeriparig. Vajda Attila a családi vállalkozás tulajdonos ügyvezetője szerint előny számukra az is, hogy a világ legkülönbözőbb tájaira, 20 országba exportálnak.

– A Covid-19 járványhelyzetre méltán mondhatjuk, hogy sok arca van, ami az üzleti életre is igaz: miközben egyes ágazatok a tönk szélére kerültek, mások, például a higiéniai követelmények előtérbe kerülésével a higiéniai papírok piaca nem szenvedi meg a pandémiát. A Vajda-Papír, hogy élte meg az eddigi időszakot?

– Üzletmenetünk sajátossága, hogy egy olyan geográfiai diverzifikációt sikerült megteremtenünk, amely a fő piacunknak számító magyar és a stratégiai piacnak tekinthető környező országok mellett – Skandináviától a Szubszaharán és a Közel, illetve Távol-Keleten át egészen Közép-Amerikáig – a világ legtávolabbi pontjait is felöleli. Ennek köszönhetően kiegyenlítődnek a különféle hatások: az esetleges forgalomcsökkenést, vagy növekedést így sosem lökésszerűen érezzük. A nagyobb kereslet nem jelent számunkra gondot hosszú távon, hiszen egy átlagos évben – azt alapul véve, hogy egy magyar családban egy fő évi 9 kilogramm higiéniai papírterméket használ fel –, cégcsoportunk 13 millió ember higiéniai papírszükségleteit elégítheti ki. A Vajda-Papír éves higiéniai alappapír gyártása bőven meghaladja a belföldi igényeket, így akár Magyarország önellátása is biztosított lehet ezekből a termékekből, még megnövekedett kereslet mellett is. A piac még jelentős fejlődési potenciállal is rendelkezik, hiszen a magyar 9 kilogrammos adatnál például jóval magasabb a skandináv 23 kilogrammos átlag, de a nyugat-európai is 14 kilogrammal, Romániában és a Balkánon azonban alacsonyabb, 7-8 kilogramm között van az éves fogyasztás.

– Önök ugyanakkor nemcsak a papírárú piacon vannak jelen, hanem a HORECA (hotel, étterem, catering) piacot megcélozva folyékony tisztító szereket is kínálnak. Nyilván ez is teljessé teszi, ugyanakkor diverzifikálja a kínálatot, ami akkor is igaz, ha a turizmus miatt a HORECA szektor átmenetileg nem ígér nagy üzletet.

– Miközben a papírárú gyártás saját termelést jelent, a tisztító-, fertőtlenítőszerekkel és adagolókkal azért egészítettük ki a közületi kínálatot, hogy – például az irodaházak esetében is -, minden igényt teljeskörűen ki tudjunk elégíteni.

– Az idők változását mutatja az is, hogy időközben a kormány a higiéniai papírtermékeket a stratégiai termékek körébe sorolta.

– Természetesen ez is termékeink és tevékenységünk értékét növeli. Amikor 20 évvel ezelőtt elindultunk ebben az iparágban, olyan termékgyártásába akartunk belekezdeni, ami napi szükségleti cikknek számít. És ami a legfontosabb: már 20 évesek vagyunk, aminek azért is van tapasztalati tudásunk szempontjából jelentősége, mert mögöttünk van már egy nagyon jelentős, 2008-2009-es gazdasági válság annak összes pozitív és építőjellegű hatásának megtapasztalásával együtt. Ami bebizonyította, hogy ez egy válságálló termékkör. Az utolsó termékkör közé tartozik, amiről az emberek akár egy recesszió idején is lemondanának. Sőt a lakosság új igényeihez igazodva, termékeink felhasználási köre is egyre bővül: a fürdőszoba mellett ma már a konyhában, a barkácsműhelyben, a mezőgazdaságban és az állattenyésztésben, az élelmiszeriparban és a szépségipar területén is újabb és újabb termékekre mutatkozik igény. Ráadásul időközben a minőség iránti igény is egyre erősebb. Jellemző, hogy az ár nem is szerepel az első három vásárlói szempont között, ami mindenféleképpen jó hír az innovációnak és a környezettudatos termékek fejlesztésének. Azt jelenti ezt a terméket nem szabad lebutítani, levágni, rövidebbé tenni, kisebbé tenni, hanem éppen, hogy újabb és újabb funkcionális tulajdonságokat, valamint még nagyobb hozzáadott értéket képviselő cikkeket igényel a piac.

– Hányféle terméket gyártanak most?

– Négy nagy termékcsoportunk van, a konyhai papírtörlő, a toalettpapír, a zsebkendő és a papírszalvéta. Ezekből több mint 500 különböző terméket gyártunk, amelyek között természetesen vannak hasonlóságok. Közülük természetszerűleg a saját Ooops! márkacsalád az, amely az innovációt, a termékfejlesztést legelőször magán hordozza és később az igények alapján ezek is megjelennek az általunk másoknak – például a hipermarketeknek -, megrendelésre gyártott kereskedelmi márkás termékekben is.

– Mi a véleménye arról, hogy például a bevásárlóközpontokban egyre gyakoribb, hogy a mosdókban a papírtörlőt az elektromos kézszárító váltotta fel. Talán higiéniai okokból?

– Legfeljebb félreértelmezett higiéniai okokból. Nyugat-Európában, például Skandináviában éppen azt látni, hogy megszüntetik a hőlégfúvók használatát, mert azok a bennük pangó vízzel potenciális baktérium tenyészetnek számítanak. A papír azért is sokkal higiénikusabb, mert a gyártása során, nagyon magas hőfokon éri a szárítóhő a papírt, és az is lényeges, hogy a papírtermékek emberi kéz érintése nélkül, teljesen automata, zárt technológiai láncon keresztül, tisztán, higiénikusan és szennyezésmentesen kerülnek az üzletekbe.

– Önök, akik Norvégiában is rendelkeznek egy papírgyárral, már régóta a zöld szemlélet hazai élharcosai közé tartoznak. A több mint 600 embert foglalkoztató vállalatcsoportjuk stratégiai céljaként azt is bejelentették, hogy 2021 végére minden műanyag termékcsomagolásban 30 százalékra kívánják emelni az újrahasznosított anyagok arányát, amivel csaknem 300 tonnával csökkenhet a cég új műanyag-felhasználása. Honnan ered ez az elkötelezettség?

– Elsősorban a felelősségtudat az, ami számunkra a legfontosabb és bízunk abban, hogy a nagyvállalatok vezetőinek, vagy más vállalkozónak a gondolatát is ez vezérli akkor, amikor a fenntarthatóság kérdése előkerül. Az ökológiai lábnyom csökkentése abszolút a felelősségvállalás elvén alapul és nagyon fontos, hogy amikor egy cég az új stratégia kialakításáról, a beruházásról, vagy az új termékekről dönt, a fenntarthatóság szempontját is figyelembe vegye. Nem mellékesen azért is, mert ha ezt jól csinálja, akkor ebből gazdasági előnye is származhat.

– Az mitől üzlet, hogy nem is oly rég több 10 millió forintos beruházást eszközöltek azért, hogy csökkentsék a cég ökológiai lábnyomát?

– Attól, hogy szerencsére a fenntarthatóság, a klímavédelem, a környezetvédelem, a vevői döntésben is egyre inkább előtérbe kerül. Időközben a kutatások szerint is egy olyan, tudatos fogyasztói társadalom kezd kialakulni, amelynek a szemében már nemcsak az ár, nem csak a minőség a legfontosabb szempont. Legalább ennyit nyom a latba a gyártó környezetvédelem iránti elkötelezettsége és a termék a fenntarthatósága is. Ezért is hozunk létre környezetbarát üzemeket, irodai létesítményeket, alkalmazunk olyan eljárásokat, amelyek a termékgyártás során keletkező hulladékhővel fűtenek, fejlesztünk olyan termékeket, alakítunk ki olyan portfóliót, amely kevésbé szennyezi a környezetet. Ennek eredményeként pedig a gyártásközi hulladékok is újrahasznosíthatóak a termelés folyamán. A papírgyártás alapját képező cellulózrostot is elsősorban vízi úton szállítjuk, ami akár 39 százalékkal csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást. Legújabb fejlesztésünkkel pedig lebomló, komposztálható papírcsomagolásra cseréljük a hagyományos műanyag csomagolást és azt is felvállaltuk, hogy zöldstratégiánk jegyében az összes Ooops! márkájú és kereskedelmi sajátmárkás termékünk műanyag csomagolóanyagát újrahasznosított műanyagot is tartalmazó verzióra váltjuk le.  A tavaly októberi papírcsomagolású termékek bevezetésével jelentős lépést tettünk ökológiai lábnyomunk további csökkentésében, amelyet szintén, hosszú évek óta támogatunk, hiszen cellulóz alapanyagaink felelős erdőgazdálkodásból származnak, azaz FSC®-tanúsítottak.

Érsek M. Zoltán

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Innen megismerheti az elektromos céges autócsere pénzügyi vonzatait

Pataki Gábor elektrifikációs szakember útjára indította azt a weboldalt,...

A digitális térben előforduló veszélyekre hívja fel a fiatalok figyelmét a GVH

Közleményében a GVH a szülőknek azt javasolja, hogy figyeljék a játék PEGI besorolását az első használat - letöltés, vásárlás - előtt. Igyekezzenek figyelemmel kísérni a gyermekük által használt játékokat, ha lehet, legalább nézőként vegyenek részt a tevékenységben.

Ölik egymást a bankok a vállalkozói számlavezetésért

Az első magyar fintech pénzügyi szolgáltató, a BinX indulása felrázta a vállalkozói számlák piacát. Úgy tűnik ez jót tett, mert nem csak a díjak, hanem a kedvezmények terén is mind nagyobb a verseny,

Megérkezett Londonba első szállodájával az a&o Hostels

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostelcsoportja, az a&o Hostels megvásárolta a korábbi DoubleTree by Hilton Docklands Riverside hotelt, ezzel megnyitva első londoni szállodáját. A fokozatos felújításra 21 millió fontot fordítanak, miközben az ingatlan továbbra is szállodaként fog működni, nem hostellé alakul. A szálloda 500 szobával és 2100 ággyal rendelkezik majd, és az ár-érték arányt kereső egyéni utazókat, családokat célozza meg.
Hirdetés

Hírek

A digitális térben előforduló veszélyekre hívja fel a fiatalok figyelmét a GVH

Közleményében a GVH a szülőknek azt javasolja, hogy figyeljék a játék PEGI besorolását az első használat - letöltés, vásárlás - előtt. Igyekezzenek figyelemmel kísérni a gyermekük által használt játékokat, ha lehet, legalább nézőként vegyenek részt a tevékenységben.

Megérkezett Londonba első szállodájával az a&o Hostels

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostelcsoportja, az a&o Hostels megvásárolta a korábbi DoubleTree by Hilton Docklands Riverside hotelt, ezzel megnyitva első londoni szállodáját. A fokozatos felújításra 21 millió fontot fordítanak, miközben az ingatlan továbbra is szállodaként fog működni, nem hostellé alakul. A szálloda 500 szobával és 2100 ággyal rendelkezik majd, és az ár-érték arányt kereső egyéni utazókat, családokat célozza meg.

Mindenki múzeumba! – Múzeumok Őszi Fesztiválja

Székesfehérváron „Az Év Kiállítása 2025” egyik jelöltje!

Jelentős támogatással fejleszt a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság duplán ünnepel, 50 éves a területén fekvő Ócsai Tájvédelmi Körzet, és most indul el 659 millió forint európai uniós támogatással ökológiai vízgazdálkodás feltételeinek megteremtése a Hajta-patak mentén, amely által több mint 791,5 hektáron javul majd az élőhelyek állapota.

Ismét gördülő Ikarus legendák érkeznek az Aeroparkba

Ismét jön az két nap, amikor nem csak a történelmi repülőgépek játsszák a főszerepet az Aeroparkban. A legendás Ikarus gyár mintegy 100 autóbusza – köztük számos oldtimer jármű, és ritkaságnak számító kocsi mutatkozik be október 4-én és 5-én. Élménybuszozás, látványos felvonulás, gördülő kiállítás, különleges motorindítás egyaránt szerepel a hétvége programjában, ami az egyik legismertebb és legsikeresebb magyar márka előtt tiszteleg. 

A ChatGPT az új nagybácsi: jobban hiszünk az MI válaszaiban, mint a Google-ben

Megrendülni látszik a Google egyeduralma az internetes keresésben. A mesterséges intelligencia, különösen a ChatGPT, új korszakot nyitott: a felhasználók egyre inkább összegzett, személyre szabott válaszokat keresnek linkek helyett. A Google piaci részesedése 90% alá csökkent, ami bár továbbra hatalmas szám, nagy változást jelezhet elő. Szesztay Péter, a BP Digital ügyvezetője szerint az MI-alapú keresők nemcsak hatékonyabbak, hanem új tartalomfejlesztési stratégiát is igényelnek.

Duna House: a magyarok többsége ingatlantulajdon-párti

Az elmúlt 3 évben az ingatlanügyletet lebonyolítók megközelítőleg fele vette igénybe profi ingatlan- és pénzügyi szakértő segítségét, miközben ez az arány az Egyesült Államokban meghaladja a 90 százalékot.

Kedvezően alakult a központi költségvetés finanszírozása szeptember végéig

Az idei évi finanszírozási tervének teljesülése az év első kilenc hónapjában kedvezően alakult, az állam működésének pénzügyi feltételei biztosítottak, az államadósság finanszírozása stabil, az egész évre tervezett forrásbevonás nettó 115 százaléka teljesült.
Hirdetés

Gazdaság

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.

A kockázatkezelés nem játék, de tanulhat a sakkból – öt párhuzam a tábla és a tőkepiacok között

A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.