Kezdőlap Agrár Válaszd a hazait! - "A gazdák a tudatos vásárlók kezében vannak"
No menu items!

Válaszd a hazait! – “A gazdák a tudatos vásárlók kezében vannak”

A kampány a magyar termékek vásárlására buzdít. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A tudatos fogyasztói döntések, a hazai termékek vásárlása azon túl, hogy a gazdaságot erősítik és védik, sok ezer család megélhetését is biztosítják – hangzott el a Válaszd a hazait! kampány sajtótájékoztatóján.

Nagy István agrárminszter elmondta, hogy a koronavírus-járvány tavaszi tanulságait levonták, és a tapasztalatok alapján az ország önellátó képességnek nagy szerepe van, ezért fontos annak erősítése.

Nagy István és Szentkirályi Alexandra. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A magyar gazdák a vásárlók, a tudatos vásárlók kezében vannak. Ezért a kampány célja, hogy felhívják az emberek figyelmét arra, hogy a magyar termékek vásárlásával a hazai, a helyi gazdaságot erősítik – tette hozzá.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő is a magyar áruk vásárlására ösztönöz, mivel – mint kiemelte – a kormányzati intézkedések mellett az is a munkahelyek megőrzését szolgálja. A magyar termékek nem csak frissebbek és sokszor ízletesebbek, de környezetterhelésük is alacsonyabb, mint az import termékeké – mondta.

A világjárvány egyszerre sodorta veszélybe az emberek egészségét, a magyar gazdaságot, a magyar családok megélhetését és a magyar munkahelyeket – emlékeztetett, és hangsúlyozta, hogy hazait vásárolni egyet jelent a gazdaság újbóli megerősítésével és a munkahelyek megőrzésével.

A kormányszóvivő szerint “aki tudatosan választ hazai árut, az nemcsak ebben tud segíteni, hanem biztos lehet abban, hogy minőségi, biztonságos árut fog venni, hiszen Magyarországon európai szinten is kifejezetten szigorúak az élelmiszerbiztonsági szabályok, amely saját magunk és a családunk egészségének az érdekében is egy fontos szempont.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

Ez aztán a karácsonyi meglepetés: kinyitja a kormány a földpiacot a pénzügyi befektetők előtt

Ez a módosítás ellentétes a földforgalmi törvény eredeti koncepciójával, amely szerint a termőföld nem lehet pénzügyi spekuláció tárgya, és csak az birtokolhatja, aki maga is műveli azt.

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.
Hirdetés

Hírek

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás