Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Varga Mihály: a V4-ek ismét Európa gazdasági motorjai lehetnek
No menu items!

Varga Mihály: a V4-ek ismét Európa gazdasági motorjai lehetnek

Magyarország júliusban veszi át a V4-ek soros elnökségét. Fotó: Varga Mihály/Facebook

A cél, hogy ahogyan a járvány kitörése előtt, úgy annak legyőzése után is a Visegrádi Négyek közössége legyen Európa gazdasági motorja – jelentette ki Varga Mihály a V4-es pénzügyminiszterek videós tanácskozását követően.

A pénzügyminiszter hangsúlyozta: a Visegrádi Együttműködés országai a gazdaság újraindítását, a költségvetési fegyelemhez való visszatérést, valamint a munkahelyvédelmet célzó törekvésekben is egyetértenek.

A tárcavezető a koronavírus-válság következményeinek enyhítésére szolgáló Helyreállítási és Ellenálló-képességi Eszközzel (RRF) kapcsolatban elmondta: szlovák, cseh, valamint lengyel kollégájával megállapították, hogy hasonló kihívásokkal néznek szembe az országok a tervezés, illetve az Európai Bizottsággal történő tárgyalások során.

Hozzátette: a V4 országok terveikben hasonló területekre koncentrálnak, az oktatás, az egészségügy fejlesztése, a zöld átállás, a digitalizáció, a közlekedés, valamint a munkahelyteremtés finanszírozása mind a négy ország tervezetében hangsúlyos.

A tanácskozáson részt vevők beszámoltak az országok költségvetési helyzetéről, valamint egyeztettek azokról az új saját forrásokról, amelyekről az Európai Bizottság javaslata 2021 első fél évében várható. Ezzel kapcsolatban Varga Mihály megerősítette a magyar álláspontot:

az új uniós saját forrás nem róhat további terhet a nemzeti költségvetésekre és tiszteletben kell tartania a tagállamok adóügyi szuverenitását.

A megbeszélésen a miniszterek megvitatták annak az uniós rendelettervezetnek a részleteit is, amely körülírja majd a környezetileg fenntartható gazdasági tevékenység fogalmát. Közös levélben fogalmazták meg aggályaikat az Európai Bizottság felé, miszerint a nukleáris energiát nem tartalmazza a tervezet és nem ismeri el a földgáz klímasemleges gazdaságba történő átmenetben játszott szerepét.

Lengyelország július 1-jén vette át a V4 soros elnökségét, az időszak kiemelt feladata a koronavírus által kiváltott gazdasági válság hatásainak felszámolása, az EU-s kezdeményezések és döntések közös megvitatása, valamint a régió érdekeinek hatékony képviselete. Magyarország idén júliusban veszi át az elnökséget Lengyelországtól.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...
Hirdetés

Hírek

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.