Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Varga Mihály: megszorításokkal riogatnak, pedig a valóság egyszerűbb
No menu items!

Varga Mihály: megszorításokkal riogatnak, pedig a valóság egyszerűbb

Varga Mihály. Kép forrása: Facebook

A jövő évi költségvetés a rezsi- és a honvédelem költségvetése lesz: 670 milliárd forinttal rezsivédelmi alapot, 842 milliárd forinttal honvédelmi alapot állítanak fel – írta Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalára kikerült posztjában.

Mint a bejegyzésben írta, erősödik a magyar gazdaság teljesítménye, csúcson a foglalkoztatás, kisebb az adóelkerülés, így a folyamatosan csökkenő adók ellenére is magasabb adóbevétellel lehet számolni a jövő évi költségvetésben.

Megjegyezte: a baloldali lapok ismét megszorításokkal riogatnak, látva a jövő évi költségvetésben tervezett növekvő bevételeket. “A valóság egyszerűbb” – így fogalmazott.

Példaként a májusi számokat idézte fel, amikor az adócsökkentések mellett is 23 százalékkal nőttek a költségvetés főbb adóbevételei. Míg tavaly májusban 1323 milliárd forint folyt be, addig idén 1630 milliárd forint. Társasági adóból 40 százalékkal, kisvállalati adóból 50 százalékkal, személyi jövedelemadóból 17 százalékkal több bevétel érkezett – részletezte.

Ez a teljesítmény hozzájárul ahhoz, hogy a bizonytalan világgazdasági helyzetben is megőrizzük az ország biztonságát, az elmúlt évek eredményeit, a rezsicsökkentést, a családtámogatásokat, a nyugdíjak értékét, tovább csökkentsük a hiányt és az államadósságot” – vélekedett.

A költségvetési hiányt 3,5 százalékra, az államadósság szintjét 73,8 százalékra javítják, 4 százalék körüli gazdasági növekedéssel számolnak – írta.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

Manchesterben terjeszkedik tovább az a&o Hostels

A társaság megvásárolta a belvárosban, a Deansgate és a Piccadilly negyedek között elhelyezkedő, egymással szomszédos ibis és Novotel szállodákat, amelyeket a jövőben hostel-hotel hibridként üzemeltetnek majd.

Egyesül a Genomate Health és az Oncompass Medicine – Nemzetközi céggé válik a magyar onkológiai úttörő

Két magyar alapítású rákkutató vállalatot egyesít, létrehozva egy nemzetközi vállalatot, amely mind az Egyesült Államokban, mind Magyarországon jelen van. 

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.
Hirdetés

Hírek

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás