Kezdőlap Élelmiszeripar Söröző-forradalom? Jönnek a kisüzemiek
No menu items!

Söröző-forradalom? Jönnek a kisüzemiek

Fejlődés előtt áll a kisüzemi sörfőzési szektor, a kereskedelmi törvény új módosítása szerint ugyanis megszűnik a vendéglátóhelyeken a termékkizárólagosságot biztosító szerződések rendszere – mondta Gyenge Zsolt, a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének (KSE) elnöke.

Az elnök ismertette, hogy a törvénymódosítással csökken a söripari multik piackorlátozó tevékenysége és hasonlóan a cseh, német, belga és más európai társaikhoz, biztosítva lesz a magyar kisüzemek számára, hogy termékeiket a vendéglátóhelyeken szabadon értékesítsék.

A kisüzemi sörfőzdék piaci részesedése a teljes magyar sörpiacon 200 ezer hektoliterrel jelenleg 3 százalékot tesz ki, amely az intézkedésnek köszönhetően másfél éven belül 5-6 százalékra nőhet.

A teljes magyarországi sörpiac termelése mintegy 6,3 millió hektoliter, ebből 9 százalékos részesedése van a csapolt sörnek – tette hozzá.

Gyenge Zsolt

Gyenge Zsolt kifejtette, hogy a kormány ezen 1500 embert foglalkoztató, főleg családi vállalkozásokból álló, jelentős technológiai háttérrel rendelkező szektornak két lépcsőben nyújtott segítséget: első körben még márciusban, amikor bekerülhettek abba a kedvezményezetti körbe, amelyben a vendéglátás és a szállodaipar is tartozott, így ők is mentesültek a járulékok fizetése alól.

A koronavírus-járvány korlátozásai miatt összeomlott a kisüzemi sörök piaca, amelynek átvészelésében jelentős segítséget jelent a törvénymódosítás.

Eszerint az életbe lépéstől számítva csak olyan szerződést köthetnek a multi sörgyárak a vendéglátósokkal, amely alapján legalább 20 százaléknyi kisüzemi csapolt sört is kell tartaniuk.

A köztársasági elnök által a törvénymódosítás aláírását követően már nem köthető a régi feltételekkel szerződés, illetve a törvény szerint 2021. július 31-ig maradhatnak érvényben azok a szerződések, amelyek jelenleg élnek a nagy sörgyártók és a vendéglátóhelyek között – fűzte hozzá.

Gyenge Zsolt kitért arra is, hogy a jövőben törekszenek a hazai komlótermesztés felélesztésére, emellett a Pénzügyminisztériumnál (PM) szorgalmazzák a csapolt sör általános forgalmi adójának (áfa) mérséklését.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Hírek

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás