Hirdetés
Kezdőlap Autóipar Végre megint van autó. A kérdés, hogy vevő lesz-e elég
No menu items!

Végre megint van autó. A kérdés, hogy vevő lesz-e elég

Illusztráció: Bigstock

Az európai autóeladások októberben harmadik hónapja emelkedtek, mivel az ellátási lánc problémái enyhültek. Ugyanakkor egyre nagyobb az aggodalom, hogy a romló gazdasági körülmények kezdik elriasztani a vásárlókat.

Az új autók regisztrációja 14%-kal 910 753 járműre emelkedett a múlt hónapban – közölte az Európai Autógyártók Szövetsége a Bloomberg beszámolója alapján. Az iparág 12 egymást követő hónapnyi csökkenés után augusztusban mutatott ismét növekedést.

Miközben az autógyártóknak valamivel könnyebb dolguk van a félvezetők és más, hiánycikknek számító alkatrészek beszerzésében, a régió energiaválsága felhajtja a költségeket, és a jelentősebb fellendülés útjában áll. A múlt havi eladások az egy évvel ezelőtti siralmas teljesítményhez képest jóval elmaradtak a néhány évvel ezelőtti szintektől.

“Még a jövőre feltételezett némi javulás mellett is messze elmarad a piac attól, amit a járvány előtti normál üzemi volumennek tekintettek”

– írták az LMC Automotive elemzői egy múlt heti jelentésükben.

Európa zord télre készül, mivel kétszámjegyű infláció sújtja a régiót. Németország, a térség legnagyobb gazdasága várhatóan zsugorodik, míg Franciaország, Olaszország és Spanyolország csak kismértékben bővülhet. Az Egyesült Királyságban, ahol az autóeladások 1982 óta a legrosszabb év elé néznek, az infláció a múlt hónapban 41 éves csúcsot ért el.

A régió gyártói kezdik látni a fogyasztók visszafogottságának jeleit, a Stellantis a vásárlások enyhe visszaesését jelezte. A német BMW szintén csökkenésről számolt be.

A csúcskategóriás luxusjárművek viszonylag ellenállónak bizonyultak, és az autógyártók még mindig profitálnak az ellátási lánc válságának csúcspontján felhalmozott, be nem teljesített megrendelésekből.

Az Egyesült Királyságban 26%-kal, Németországban 17%-kal, Olaszországban 15%-kal nőttek a regisztrációk. A Volkswagen teljesített a legjobban októberben, 40%-os ugrással az egy évvel korábbihoz képest.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Omnibus csak lassított, de nem állt le. 2025 az újratervezés éve volt a fenntarthatósági szabályozásban.

2025 az ESG-szabályozás történetében nem a korábban várt szigorításról,...

Itt az új transzferár-dokumentációs rendelet!

Az átmeneti időszak lehetőséget ad arra, hogy a vállalkozások felmérjék transzferár-folyamataik érettségét, és időben kialakítsák a jövőbeni megfeleléshez szükséges belső adat- és dokumentációs kontrollokat.

Finomhangolják az új KRESZ-szabályokat, segítenek a motorosszakértők is

A motoros parkolás lehetőségét az ÉKM - az elhangzott szakmai szempontok figyelembevételével - felülvizsgálja.

Hegyi Zsolt: nagy lépés a MÁV-flotta megújítása felé

A most elfogadott határozat előkészítése során az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a MÁV-csoport szakemberei a flotta megerősítésének nem csupán a szakmai, hanem finanszírozásai kérdéseit is tisztázták
Hirdetés

Hírek

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...