Kezdőlap Agrár Vidékfejlesztési program. 120 milliárd jut az állattenyésztőknek
No menu items!

Vidékfejlesztési program. 120 milliárd jut az állattenyésztőknek

A vidékfejlesztési program keretében csaknem 120 milliárd forint forrást különített el a kormány az állattartó gazdaságok beruházásaira –  mondta Farkas Sándor, az agrártárca parlamenti államtitkára a XXVI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok megnyitóján.

Farkas Sándor

Idén a kabinet több mint 19 milliárd forintot szán a sertéságazat és több mint 13 milliárd forintot a baromfiágazat állatjóléti támogatásaira – tette hozzá a politikus.

Farkas Sándor az elmúlt időszak közösen elért eredményei közül kiemelte, hogy a hús- és tejhasznú tehénállományt 2010-hez képest 93 ezer egyeddel, 402 ezerre sikerült emelni.

Az államtitkár az MTI jelentése szerint hangsúlyozta, az állategészségügyi világszervezet, több európai ország, valamint Törökország elismerte az elmúlt években Magyarország kéknyelvfertőzés-mentességét.

Ezen felül sikerült megvédeni a magyar sertésállományt az afrikai sertéspestistől. A kínai sertéspestis termeléscsökkentő hatása pedig minden bizonnyal tartósan óriási piaci keresletet jelent az európai hústermékek iránt – mondta.

Az elmúlt évek sikerei közé sorolta Farkas Sándor az élőállatokat és különböző hústermékeket érintő forgalmiadó-csökkentéseket is.

Az államtitkár úgy fogalmazott, “van okunk a büszkeségre, a magyar állattenyésztés ünneplésére”, melynek méltó helyszíne a XXVI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, amely az év legnagyobb állattenyésztési rendezvénye.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Vállalati kötvényei feltételrendszerének módosításáról állapodott meg a 4iG a befektetőivel

Módosul a Magyar Nemzeti Bank növekedési kötvényprogramja (NKP II.) keretében kibocsátott 4iG-kötvények feltételrendszere, miután a vállalatcsoport megállapodott erről a kötvények intézményi és banki befektetőivel.

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsónak tűnő ingatlanok mögött – figyelmeztet Kálmán Ildikó, a BrixIngatlan.hu szakértője.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Hírek

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás