Kezdőlap Világgazdaság Világbank: az ukrajnai orosz invázió miatt csökken a világgazdasági bővülés
No menu items!

Világbank: az ukrajnai orosz invázió miatt csökken a világgazdasági bővülés

A Világbank az ukrajnai orosz invázió miatt csökkentette a világgazdaság idei bővülésére vonatkozó előrejelzését. A pénzintézet egyúttal bejelentette, hogy az eddigieknél is nagyobb finanszírozási csomagot tervez mozgósítani a válságok kezelésére.

A washingtoni székhelyű intézmény a 2022-es globális növekedésre vonatkozó becslését 3,2 százalékra csökkentette a januári 4,1 százalékos előrejelzésről – közölte David Malpass elnök a Bloomberg beszámolója szerint. A módosításra az Oroszországot és Ukrajnát is magában foglaló Európára és Közép-Ázsiára vonatkozó kilátások romlása miatt volt szükség – mondta.

David Malpass

A Világbank vezetője elmondta, hogy a következő hetekben várhatóan megvitatja a bank igazgatótanácsával a 2022 áprilisától jövő év júniusáig terjedő időszakra szóló, mintegy 170 milliárd dolláros, 15 hónapos válságkezelő csomagot, amelyből mintegy 50 milliárd dollárt a következő három hónapban kell felhasználni.

Ez egy folyamatos, masszív reakció, tekintettel a válság folytatódására” – mondta, hozzátéve, hogy az új kezdeményezés meghaladja a Covid-19 világjárvány kezdeti szakaszában mozgósított 157 milliárd dollárt.

Malpass megjegyzései és tervei a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank e héten Washingtonban megrendezésre kerülő tavaszi ülése előtt hangzottak el, ahol az élelmezésbiztonság, az infláció, az adósság és az ukrajnai orosz invázió okozta sokk lesz a téma.

A Világbank a múlt hónapban egy 3 milliárd dolláros finanszírozási csomagot jelentett be Ukrajna számára, amelyet várhatóan az elkövetkező hónapokban hagynak jóvá és használnak fel.

Malpass elmondta, hogy az alacsony és közepes jövedelmű országok adósságválságának súlyosbodására számít 2022-ben.

Az országok súlyos pénzügyi stressznek vannak kitéve. Az alacsony jövedelmű országok 60 százaléka már most is adósságválságban van, vagy nagy a kockázata annak” – mondta Malpass, megismételve a bank felhívását, hogy javítani kell a G20 csoport úgynevezett közös keretrendszerét a fizetésképtelenséggel fenyegetett országok adósságának átszervezése érdekében.

Carmen Reinhart

A prognózis ismertetése után Carmen Reinhart, a Világbank vezető közgazdásza a Bloombergnek arról beszélt, hogy a világgazdaság “rendkívül bizonytalan időszakon” megy keresztül, és nem zárja ki a növekedési kilátások további rontását sem.

Azt hiszem, világos, hogy a kockázatok lefelé mutatnak. A zavarok sora a kínai Covid-zárlatoktól kezdve az Ukrajna elleni orosz háború élelmiszerárakra gyakorolt hatásáig mind erre utal – mondta Reinhart.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni
Hirdetés

Hírek

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás