Kezdőlap Világgazdaság Világgazdasági kilátások. Az IMF rontotta prognózisát
No menu items!

Világgazdasági kilátások. Az IMF rontotta prognózisát

Rontotta a világgazdaság idei és jövő évi növekedésére vonatkozó előrejelzését, továbbá lefelé módosította 2019-es GDP-növekedési becslését is a Nemzetközi Valutaalap (IMF).

A globális gazdasági növekedés az IMF legfrissebb számítása szerint 2019-ben az októberi jelentésben jelzett 3,0 százaléknál 0,1 százalékponttal kisebb, 2,9 százalék volt.

A 2020-as GDP-növekedési előrejelzését 3,3 százalékra csökkentette az IMF a tavaly októberi 3,4 százalékról, a 2021-es növekedési előrejelzését pedig 0,2 százalékponttal vette alacsonyabbra, 3,4 százalékra. A 2018-as világgazdasági növekedés 3,6 százalékos volt.

Az IMF prognózisában rámutat, hogy a geopolitikai feszültségek hatása, valamint az ipari termelésben és a kereskedelmi forgalomban 2019 második felében bekövetkezett labssulás erősen rányomta a bélyegét a világgazdasági aktivitásra, az idei GDP-növekedési előrejelzéseket ezért sok esetben lefelé kellett korrigálni, de megjelentek egyúttal a mélypont közeledtére utaló makrogazdasági jelek is.

A jövő évi előrejelzéseken ezért számos esetben nem kellett rontani az októberi prognózishoz képest. Ez jórészt a jegybankok növekedésösztönző laza monetáris politikájának köszönhető.

Az IMF becslése szerint a 2019-es globális növekedés és a 2020-as növekedési előrejelzés a jegybanki ösztönzők nélkül 0,5 százalékponttal lenne alacsonyabb.

A globális növekedés bizonytalansági tényezői között továbbra is a gyengítő kockázatok vannak túlsúlyban, de már kevésbé kiélezett módon, mint azt tavaly októberben becsülni lehetett. Különösen nagy megkönnyebbülést jelent az Egyesült Államok és Kína között a kereskedelmi ellentétek rendezése érdekében létrejött első fázisú megállapodás – mutat rá az IMF elemzése.

A fejlett, iparosodott országokban a 2018-as 2,2 százalék és a tavalyi 1,7 százalék után az idén és jövőre egyaránt 1,6 százalékos GDP-növekedést vár az IMF. Az októberihez képest az idei előrejelzést 0,1 százalékkal lefelé módosította, a 2021-est pedig változatlanul hagyta a mostani prognózis.

Az Egyesült Államok növekedése a 2018-as 2,9 és 2019-es 2,3 százalék után az idén az októberi előrejelzésnél 0,1 százalékponttal alacsonyabb, 2,0 százalék lesz, jövőre pedig a korábbi becsléssel megegyező 1,7 százalék.

Az euróövezet GDP-növekedése az idén 1,3 százalék lesz, 0,1 százalékponttal alacsonyabb az előző becslésnél, 2021-ben pedig 1,4 százalék, az októberi becsléssel megegyező. Az euróövezeti gazdaság növekedése tavaly 1,2 százalékos, 2018-ban 1,9 százalékos volt.

Németországban tavaly 0,5 százalékkal nőtt a GDP, ami az idén 1,1 százalékra emelkedik, jövőre pedig 1,4 százalékra. Az idei előrejelzést az októberi prognózishoz képest 0,1 százalékponttal módosította lefelé az IMF. A német gazdaság 2018-ban 1,5 százalékkal nőtt.

A feltörekvő régiók az idén 4,4 százalékos, jövőre pedig 4,6 százalékos gazdasági növekedést érnek el. Mindkét évre 0,2 százalékponttal rontotta prognózisát az IMF az októberihez képest. A térség tavaly 3,7 százalékos, az előző évben 4,5 százalékos növekedést ért el.

Kína a 2018-as 6,6 százalék és a 2019-es 6,1 százalék után az idén 6,0 százalékos, jövőre pedig 5,8 százalékos GDP-növekedést ér el. Az IMF idei növekedési előrejelzését 0,2 százalékponttal felfelé javította, a jövő évit pedig 0,1 százalékponttal rontotta az októberihez képest.

Indiában gyorsul a gazdasági növekedés a tavalyihoz képest, de az októberben jelzettnél lényegesen kisebb mértékben. Az idei növekedési előrejelzést az IMF 1,2 százalékponttal, a 2021-est pedig 0,9 százalékponttal vette vissza az októberihez képest. India a 2018-as 6,8 százalék és a tavalyi 4,8 százalék után az idén 5,8 százalékkal, jövőre pedig 6,5 százalékkal növekszik.

Oroszországban javul a gazdasági növekedés, annak mértékén az IMF nem változtatott az októberi prognózishoz képest. A tavalyi 1,1 százalék után az idén 1,9 százalékkal, jövőre 2,0 százalékkal növekszik az orosz GDP a 2018-as 2,3 százalék után.

Brazíliában szintén erősödik a gazdasági növekedés, a tavalyi 1,2 százalék után az idén 2,2 százalék, jövőre 2,3 százalék lesz. Az idei növekedési ütemet 0,2 százalékponttal felfelé javította az IMF a jövő évit pedig 0,1 százalékponttal rontotta az októberi prognózisához képest. 2018-ban 1,3 százalék volt a brazil GDP-növekedés.

A világkereskedelmi forgalom némileg kisebb mértékben növekszik majd az októberben jelzettnél. Az idén 2,9 százalékkal, ami 0,3 százalékponttal rosszabb, jövőre pedig 3,7 százalékkal, ami 0,1 százalékponttal alacsonyabb. Tavaly 1,0 százalékkal, az előző évben pedig 3,7 százalékkal nőtt a világkereskedelmi forgalom.

Az irányadó világpiaci olajár (a Brent, Dubai Fateh és WTI számtani átlaga) az IMF várakozásai szerint csökken, az idén 58,03 dollár lesz hordónként, jövőre pedig 55,31 dollár. Az irányadó olajár 2018-ban 68,33 dollár, 2019-ben pedig 60,62 dollár volt. Az idei olajár 4,3 százalékkal csökken a tavalyihoz képest, 1,9 százalékponttal kisebb mértékben az októberben jelzettnél. Jövőre 4,7 százalékkal csökken az olajár az ideihez képest, ami 0,1 százalékponttal nagyobb csökkenés az októberben jelzettnél.

A fejlett régiókban az idén 1,7 százalékos, jövőre 1,9 százalékos inflációra számít az IMF, az idén 0,1 százalékponttal kisebbre, jövőre viszont 0,1 százalékponttal nagyobbra az októberi prognózisban jelzetthez képest.

A fejlődő és feltörekvő régiókban az idén 4,6 százalékos inflációt vár az IMF, 0,2 százalékponttal kisebbet az előző prognózisban jelzettnél, jövőre pedig az azzal megegyező 4,5 százalékosat.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.
Hirdetés

Hírek

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás