Hirdetés
Kezdőlap Turizmus Virágzik a turizmus Csernobilban
No menu items!

Virágzik a turizmus Csernobilban

Idén eddig rekordszámú, mintegy 107 ezer turista látogatott el a csernobili atombaleset övezetébe. Az érdeklődők immár hajóról és repülőről is megtekinthetik a zónát.

A tiltott zónát kezelő ukrán állami ügynökség szerint a turisták számának jelentős növekedésében elsősorban az játszott szerepet, hogy számos infrastrukturális fejlesztést hajtottak végre, egyebek mellett elektronikus belépőjegyeket vezettek be, ami megkönnyíti a bejutáshoz szükséges adminisztrációt. Emellett az HBO Csernobilról készített sorozata is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy megnőtt az érdeklődés a nukleáris katasztrófa sújtotta terület iránt.

Motorcsónakos túra a Pripjaty folyón. Kép: dazv.gov.ua

A látogatók többsége – 80 százaléka – külföldi volt, a legtöbben, 15 738-an Nagy-Britanniából érkeztek. A turisták második legnépesebb csoportja Lengyelországból (9378) érkezett, őket követi a sorban Németország (7826), az Egyesült Államok (5580) és Csehország (4063).

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök júliusban adott ki rendeletet, amelyben arra utasította az illetékes szerveket, hogy dolgozzanak ki stratégiát arra, miként lehet fellendíteni a csernobili zóna turisztikai forgalmát.

A tiltott zónát kezelő állami ügynökség nemrég bejelentette, hogy kidolgoztak egy vízi útvonalat, amely lehetővé teszi, hogy a turisták a Pripjaty és az Uzs folyón haladva tekinthessék meg a területet.

Azóta nem csak vízi, de légi megtekintési lehetőségekkel is bővítették kínálatukat, valamint növelték az idegenvezetők számát, és kétnyelvű információs táblákat is kihelyeztek.

Összehasonlításképpen: 2018 januárja és októbere között a mostaninak alig több mint a fele, mintegy 62 ezer turista látogatta meg a csernobili övezetet.

A világ eddigi legsúlyosabb atomerőmű-katasztrófája 1986. április 26-án következett be az akkor a Szovjetunióhoz tartozó Ukrán SZSZK területén, a Kijevtől kevesebb mint 100 kilométerre északra fekvő csernobili erőmű negyedik blokkjában. A robbanás következtében részben megsemmisült a reaktor aktív övezete, a levegőbe nagy mennyiségű radioaktív anyag került, és sugárfelhő borította be Európa nagy részét. A katasztrófa miatt az erőmű 30 kilométeres körzetében a teljes lakosságot evakuálták.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...
Hirdetés

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.