Kezdőlap Cégvilág Viszlát saját autó - arat a közösségi autózás?
No menu items!

Viszlát saját autó – arat a közösségi autózás?

A következő hat évben a duplájára bővülhet azoknak a száma, akik saját autóikat feladva a közösségi autózás kényelmét választják. Világszerte már így is 22 millióan használják az autómegosztó szolgáltatásokat.

A Frost&Sullivan közlekedési szokásokat vizsgáló cég elemzése szerint 2025-re a mai felhasználók már több mint duplája, 45 millió ember lesz a világon, akik úgy döntenek, hogy a saját autóval járó kényelmetlenségeket és költségeket feladva inkább a közösségi autózásra állnak át.

A tendencia már Magyarországon is érezhető, bár tény, hogy az autómegosztás egyelőre a budapestiek számára reális alternatíva. Itt válnak kézzelfoghatóvá ugyanis azok az előnyök, amiket egy közösségi autó képes nyújtani. Egy ilyen kocsi fenntartási és parkolási költségei, valamint a karbantartás ugyanis nem az autó használóját terhelik, hanem az autóparkot működtető céget. Így tehát annak, aki rövid vagy közepes távon, és főleg városon belül használja az autóját, kifizetődő választás lehet a saját tulajdonú autóval szemben.

Idehaza a GreenGo volt az első szolgáltató, amely bevezette a közösségi autózás fogalmát: kizárólag környezetkímélő és elektromos kisautókból álló 45 darabos flottájuk két év alatt 300 járműre bővült. Mostanra csak Budapesten már 30-40 ezren használják a közösségi autós szolgáltatásokat. Nemzetközi kutatások alapján egy GreenGo kocsi 5-10 saját, nagyrészt kihasználatlanul álló autót vált ki.

Michaletzky Bálint, a GreenGo ügyvezetője: Már az első évben egyértelműen kiderült: a szolgáltatás bizonyította létjogosultságát Budapesten és azt, hogy kiválthatja a saját autó használatát.”
Michaletzky Bálint

– Az induláskor kicsit izgultunk, hiszen Kelet-Európában a miénk volt az első elektromos flotta – mondta Michaletzky Bálint, a GreenGo ügyvezetője.

– Már az első évben egyértelműen kiderült: a szolgáltatás bizonyította létjogosultságát Budapesten és azt, hogy kiválthatja a saját autó használatát – fűzte hozzá.

A GreenGo-nak nem csak a flottája nőtt, a kocsik használóinak száma ennél is meredekebben emelkedett: ma nyolcszor annyian veszik igénybe az elektromos VW Up-jaikat, mint 2 éve.

A Kaliforniai Egyetem (UCLA) Közlekedéstudományi Intézete a GreenGo magyarországi indulásának évében végzett egy kutatást az Egyesült Államokban és Kanadában: kiderült, hogy egyetlen közösségi autós szolgáltató beindulása is azt eredményezte, hogy az öt vizsgált, és egyébként Budapesttel méretben összevethető városban (Washington, Calgary, San Diego, Seattle, Vancouver) egy év alatt 28 ezer magántulajdonú autóval lett kevesebb csak azért, mert az emberek átszoktak a carsharingre. Az indokok egyértelműek voltak: amellett, hogy a saját autó feladása jelentősen környezetbarát megoldás, még komoly költségmegtakarítást is jelent.

Az európai autógyártókat tömörítő szervezet, az ACEA kimutatásai szerint Európában évente még így is 1,9 százalékkal nő a személyautók száma, Magyarországon ráadásul ennél is meredekebben. Az utolsó mért adatok szerint 4,5 százalékkal lett több autó, mint egy évvel korábban, 2010 óta pedig már közel fél millió személykocsit helyeztek forgalomba itthon, a Központi Statisztikai Hivatal számai alapján.

– Nem csak Budapesten, de egész Kelet-Európában tendencia, hogy nő a személyautók száma, ráadásul az autók átlagéletkora egyre magasabb – támasztotta alá Michaletzky Bálint.  “Arra számítunk ugyanakkor, hogy ahogy az autómegosztó szolgáltatások egyre érettebbé válnak, a magyar piacon is megfordul majd a folyamat.”A GreenGo 2016 októberében indult budapesti autómegosztó szolgáltatás, amely akkor és máig is az első kizárólag elektromos flottával működő szolgáltatás és a harmadik ilyen a világon. Mára 300, kizárólag elektromos kisautókból álló flottát üzemeltet, amelyet a felhasználók percalapú díjazás mellett egy mobilapplikációval tudnak kényelmesen használni. A mobilapplikáción keresztül a felhasználók lefoglalhatják a hozzájuk legközelebb eső autót, választhatnak a töltöttségi szintjük alapján, ha nagyobb távolságra mennének, és folyamatosan nyomon követhetik az eltelt időt és a kapcsolódó költségeket. Az applikációban a korábbi bérlések visszaellenőrizhetők, így teljesen transzparens és visszakövethető a felhasználás és a számlázás.

Egy GreenGo autó – a megosztott közösségi felhasználásnak köszönhetően – egy átlagos napon minimum egy tucat közlekedő (magánember és céges felhasználó) célba jutását szolgálja, a szolgáltatás tehát valódi közösségi közlekedési megoldást jelent Budapest számára.

Az ÁNTSZ légszennyezettségi adatai alapján Budapest számára fontos, hogy minél gyorsabban és minél nagyobb mértékben terjedjen el az elektromos autózás. Ennek a terjedésnek a leghatékonyabb eszköze ma a GreenGo, amely a többmilliós egyéni befektetéssel szemben – amit egy elektromos autó megvásárlása jelent – már percenként 65 forinttól lehetővé teszi, hogy bárki élvezze a tiszta és kényelmes elektromos autózás előnyeit.

 

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Essity elnyerte az EcoVadis Platinum 2025 minősítést, a legfenntarthatóbb vállalatok felső 1%-ában szerepel

Az Essity megkapta az EcoVadis Platinum 2025 minősítést, így ismét a világ vállalatainak legfelső 1%-ában szerepel a CSR-teljesítmény alapján.

Határon átnyúló projekt erősíti a Fertő gyep és nádas kezelését

A most induló GRACE INTERREG projekt és a GRASSLAND-HU LIFE projekt stratégiaalkotása kölcsönösen támogatja majd egymást.

NGM: a Fitch Ratings továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot

A globális kihívások ellenére a nyugati és a keleti befektetők egyaránt megbízható partnerként és találkozási pontként tekintenek hazánkra.

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.
Hirdetés

Hírek

Az Essity elnyerte az EcoVadis Platinum 2025 minősítést, a legfenntarthatóbb vállalatok felső 1%-ában szerepel

Az Essity megkapta az EcoVadis Platinum 2025 minősítést, így ismét a világ vállalatainak legfelső 1%-ában szerepel a CSR-teljesítmény alapján.

Határon átnyúló projekt erősíti a Fertő gyep és nádas kezelését

A most induló GRACE INTERREG projekt és a GRASSLAND-HU LIFE projekt stratégiaalkotása kölcsönösen támogatja majd egymást.

NGM: a Fitch Ratings továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot

A globális kihívások ellenére a nyugati és a keleti befektetők egyaránt megbízható partnerként és találkozási pontként tekintenek hazánkra.

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.

SH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. szeptemberinél

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.