A magyar bútor és lakberendezési piacon nem léteznek olyan, jól behatárolható vásárlói rétegek és ezzel piaci szegmensek, mint ami Nyugat-Európában megszokott – vallja Simonyi András, az MMXH Lakberendezési Kft. és az XXXLutz Properties kft. ügyvezető igazgatója. A szakember szerint ezért is lehet siker, hogy az osztrák családi tulajdonban álló XXXLutz csoport immáron harmadik márkájával is megjelenik Magyarországon.
– A több, mint 7 milliárd eurós forgalmú XXXLutz cégcsoport Európa legnagyobb bútor és lakberendezési árucikkeket forgalmazó vállalatcsoportja. A céget 1945-ban Ausztriában, közvetlenül a világháború után alapította Richard Seifert és felesége Gertrude asszony, akinek leánykori neve Lutz volt és az iránta való tiszteletből maradt ez a név. 1979-ben, vették át tőle a céget legfiatalabb fiai, Richard és Andreas Seifert, aki a mai napig a cégcsoport vezetője és más családtagjaival együtt irányítja a vállalatcsoportot.
Az XXX és az L pedig a legnagyobb férfi méretből vett hasonlattal jelzi, hogy nagyon nagy alapterületű bútoráruházakról van szó. A kezdetek óta folyamatosan bővülő cégcsoportnak ma is az XXXLutz a zászlóshajója: a védjegyéül szolgáló óriás piros székekkel Ausztriától, Németországon, Csehországon, Szlovénián át egészen Svédországig lehet találkozni – és hamarosan már Magyarországon is.
A cégcsoport ma már olyan márkákat is magáénak mondhat, mint a Magyarországon is jelenlévő Möbelix és Mömax bútor áruházlánc. A csoportba tartozik az Aiko és Mobo a cég bulgáriai vállalatai, Németországban pedig a Lutz és Mömax áruházak mellett a Poco lánc, valamint a franciaországi But is. Ezek alapvetően bútor és lakberendezési cikkek kiskereskedelmével foglalkoznak, de van ahol a fejlesztés és a gyártatás is a tevékenység része.
– Milyen üzleti koncepció alapján üzemeltetnek párhuzamosan több, akár egymás konkurenciájának tekinthető céget?
– A családi tulajdon mellett a másik egyedi vonás, hogy a tulajdonos család már annak idején úgy döntött, hogy nem egy értékesítési vonalat, nem egyfajta vásárlói közönséget kíván megcélozni. Hanem mind a választékot, mind a szolgáltatáscsomagot tekintve különböző portfolióval akar megjelenni a piacon. Akár úgy, hogy ennek eredményeként, saját brandjei révén, Európa több országában is önmagával kell versenyeznie.
A cégcsoport csúcsán, a tulajdonosi kör természetesen ugyanaz, de az egyes értékesítési vonalak abszolút külön vannak kezelve és a legtöbb márka önálló jogi egységként jelenik meg a piacon. Ami a meghatározó: az értékesítés, a marketing és a beszerzés minden márka esetében önállóan zajlik. Leginkább talán a Volkswagen csoporthoz lehetne hasonlítani ezt a modellt, ahol a nagyközönségnek szóló márkáktól a luxusmodellekig a cégcsoport megpróbál mindenféle pénztárcának, vevőigénynek megfelelni. Ez a stratégia az XXXLutz esetében az elmúlt évtizedekben sikeresnek bizonyult.
– Magyarországon milyen üzletpolitikát folytatnak?
– Hazánkban 2008 óta van jelen a cégcsoport. A Sconto bútoráruházak megvásárlásával, először a Möbelix márkával jelent meg a magyar piacon, majd 2013-ban egy győri nyitással a Mömax brand és értékesítési vonal is megjelent nálunk. Legutoljára pedig tavaly ősszel, a Kika áruházak megvásárlásával az anyacég, az XXXLutz is bejelentkezett a magyar piacon. Így jelen pillanatban 7 Möbelix és 10 Mömax áruház tartozik az MMXH Lakberendezési Kft.-hez, aminek én vagyok az ügyvezetője, miközben a 6 volt Kika áruház, amelyek most már hivatalosan is XXXLutz néven futnak, tartoznak az XXXLutz Lakberendezési Kft. portfóliójába. Személyemben van egy átkötő kapocs is, mert a magyarországi XXXLutz felügyelőbizottságának is tagja vagyok, miközben az XXXLutz Immo Kft. ügyvezetőjeként is tevékenykedem – amely az infrastruktúrát tulajdonolja, a portfóliót működteti és így a területet bérbe adja a Lakberendezési Kft.-nek, vagy az idegen bérlőknek.
– Gondolom, a KIKA-t azért tudta megvenni az XXXLutz, mert csődbe ment a dél-afrikai tulajdonosa.
– A Steinhoff a világ egyik legnagyobb kiskereskedelmi vállalkozása volt, számtalan, különböző márkával, – a bútor és lakberendezéstől a ruházaton át az elektronikai cikkekig -, nagyon sok területen az egész világon. A csődeljárás ugyan még zajlik, de a KIKA-t – amit nem sokkal korábban vásároltak -, még azelőtt eladták a Signa ingatlanfejlesztő, média és kereskedelmi csoportnak. Az XXXLutz pedig tőlük vette meg az Ausztrián kívüli áruházakat. A Signa csoport, amelynek René Benko a tulajdonosa – aki például a Kronen Zeitungot is magáénak mondhatja, korábban pedig a legendás Galeria Kaufhof és Karstadt német áruházláncot is megvette – nem feltétlenül azért adta el az Ausztrián kívüli KIKA áruházakat, mert azok eredménytelenül működtek. Például magyarországi egység is nyereséges volt, hanem azért, mert ez a portfolió az ő üzleti stratégiájukba nem illeszkedett.
Az XXXLutz pedig elfogadta a felkínált lehetőséget, ami után következtek a versenyhivatali eljárások minden egyes uniós tagországban. Ami eredményesen zárult. Magyarországon azért is viszonylag gyorsan, mert a teljes XXXLutz cégcsoport még így is messze van a domináns piaci pozíciótól. Miközben a hazai piacvezető nagyjából 110 milliárdos forgalmat mondhat magáénak, a harmadik legnagyobb szereplőnek számító cégcsoport, az MMXH Lakberendezési Kft. a Möbelix-szel és a Mömax-szal együtt 43, míg a KIKA 35 milliárdos bruttó forgalmat mondhat magáénak.
– Mi jellemzi leginkább a hazai bútor és lakberendezési piacot?
– Az utóbbi idők egyik legfontosabb fejleménye, hogy a legnagyobb bútor és lakberendezési áruházláncok és a mellettük tevékenykedő kisebb bútorüzletek mellett – több száz négyzetméternyi területet szánva erre – a barkácsáruházak is egyre komolyabb szeretet hasítanak ki az olcsó bútor szegmensből. A másik új trend az online piac bővülését jelenti, amit a COVID járvány is felerősített. Ennek nagyon-nagyon nehéz meghatározni a nagyságrendjét, mert nemcsak bútorról beszélünk, hanem textiláruról, szőnyegekről, világítástechnikáról, amit egészen komoly, más piaci szereplők – például a lámpastúdiók mellett a barkácsáruházak – is kínálnak.
– Miként kategotizálnak az XXXLutz cégcsoporton belül? Mondjuk, az XXXLutz célozza a felső szegmenst, a Mömax a középréteget, és a Möbelix képviseli az olcsóbb árkategóriát?
– Nem ezt tartjuk a legfontosabb különbségnek. A Möbelix és a Mömax között a leginkább megfogható az eladóterület nagysága. Amíg a Möbelix áruházak nettó eladó területe 4-5000, a Mömaxoké 5500-8000 négyzetméterig terjed. Így a Mömaxokban, már csak a nagyságrendből adódóan is szélesebb áruválasztékot lehet bemutatni és ezzel szélesebb vásárlóközönségre lehet célozni.
A Mömax sajátossága az is, hogy áruházaiban sokkal inkább jelen vannak az egyedi bútorok és eközben jobban jellemzi a kísérletező jelleg, a trendi, a divatot követő színes világ. A lakberendezési cikkek területén ez azért is érzékelhető, mert 90 százalékban olyan termékeket árul, ami másutt Magyarországon nem is kapható, mert a Mömax gyártatja. Persze néhány más komoly márka is képviselteti magát a kínálatban. A bútorok tekintetében tehát elsősorban a kínálati lehetőség miatt nagy a különbség a Möbelix és a Mömax között, ami nem feltétlenül az árban, hanem inkább a stílus, a szövetanyag-használat tekintetében jelent különbséget. Így, miközben a Mömaxnak a szélesebb választéknak köszönhetően nagyobb lehetősége van a drágább, minőségi bútorok megjelenítésére, a Möbelix hagyományosan inkább diszkontosabb, egyszerűbb, mindenki pénztárcájához alkalmazkodó, ha úgy tetszik uniformizált, leginkább a széles ízlésnek megfelelő termékeket árul. Bár ott is egyre inkább megjelennek a saját fejlesztésű, saját márkás termékek.
Az XXXLutz viszont egészen más üzletpolitikát folytat: jóval nagyobb alapterületű eladóterekkel van jelen. Magyarországon például a budaörsi, ami éppen most folyik az átalakításra, 21 000 négyzetméteres, többszintes áruház és a Lehel úti is több mint 18 000 négyzetméteres. Ezekben nagyobb lehetőség nyílik egy rendkívül széles szortiment megjelenítésére. Ennek köszönhetően pedig az XXXLutz, több neves nyugat-európai márkát hoz Magyarországra, olyanokat amelyek korábban nem voltak jelen a piacon. Ebből eredően pedig a drágább, minőségibb, egyedi bútorok is szerepelnek majd a kínálatában, miközben az olcsóbb, egyszerűbb szegmensről sem mond le. Tehát a három márka összehasonlításánál elsősorban az alapterület mérete és abból fakadóan a választék szélessége a meghatározó, mint az, hogy valamelyiket az árfekvés miatt kategorizáljuk. Ez amúgy is botorság lenne a magyar piacon, ahol botorság lenne csak egy-egy szűken vett vevőközönségre célozni, mert a hazai közönség rétegződése, vásárlási szokásai nagyon nehezen tetten érhetőek, ráadásul akár pillanatonként is megváltoznak.
– Miként lehetett ezt a sajátosságot a stabilitáshoz, a jóléthez és kiegyensúlyozott vásárlói szokásokhoz szokott osztrák tulajdonosokkal elfogadtatni?
– Ebből a szempontból nagyon szerencsés és unikális az XXXLutz cégcsoport és főleg a tulajdonos hozzáállása. Dolgoztam már sok cégnél Magyarországon, valamint Nyugat-Európában és Kelet-Európában is vezető pozícióban. Van összehasonlítási alapom. Most már több, mint hét éve vagyok a cégnél közvetlen kapcsolattal a tulajdonos felé, és sosem próbálta meg másra erőszakolni a látásmódját. Egy komoly kritérium van: eredményesnek kellene lenni, de ehhez rengeteg szabadságot ad a helyi ügyvezetéseknek mind a termékválaszték, mind a reklámstratégia, mind a terjeszkedés, mind a financiális döntések tekintetében. Az, hogy közvetlen kapcsolat van az egyes országok ügyvezetése és a tulajdonos között, a döntési sebesség miatt messze több előnyt, mint hátrányt jelent.
Ami azért is szerencsés, mert a magyar piac – ahogy említettem -, több szempontból is egészen más, mint a nyugat-európai. Se ízlésében, se a munkahelyi státuszát tekintve nem igazán kategorizálható be. Hiányzik például az a szélesebb, középosztály, ami egyre gyarapodó módon húzná felfelé az igényeket. De nincs jelen, legalábbis olyan szélesen, mint ami Nyugat-Európára jellemző, a dinamikus, fiatal, folyamatosan lakóhelyét változtató réteg sem. És nincs az a vendégmunkás réteg sem, ami Nyugat-Európában úgy gondolkodik, hogy most éppen ebbe a városba megyek, 2-3 évig ott dolgozom, gyorsan berendezem a lakásomat, aztán utána vagy eladom a bútort, vagy otthagyom a következő bérlőnek. Tehát ez a fajta dinamizmus egyáltalán nem jellemző a magyar lakáspiacra és ezáltal a bútorpiacra sem.
– Ön két céget irányít Magyarországon, a Möbelixet meg a Mömaxot. Milyen kihívást jelent, hogy két konkurens cégről van szó?
– Én inkább azt mondanám, hogy két értékesítési irányvonal vagy brand van, amelyet ugyan külön kezelünk, de egy cégben, egy jogi entitásban az MMXH Lakberendezési Kft.-ben. A két brand önállóságának egyik legfontosabb jellemzője az, hogy a beszerzéssel, értékesítéssel és a marketinggel abszolút külön csapat foglalkozik, teljes önállósággal. Az, hogy a cégünk a saját maga konkurense, egyben lehetőség is. Kevésbé érzem a hátrányát, mint amennyire élvezem a lehetőség adta mindennapos kihívásokat. Például annak az előnyét, hogy amelyik vásárlói réteget nem tudom elérni a Möbelix-szel, azt megpróbálhatom megszólítani a Mömax-szal, másfajta bútorválasztékkal, másfajta marketing aktivitással.
– Mennyiben változtak a hazai fogyasztói szokások az elmúlt években?
– A korábbi paradigmákat mind kínálati, mind keresleti oldalon is egyre inkább kezdi felülírni az, hogy – ami nyugaton már régebb óta érezhető -, az ízlést tekintve fokozatosan eltűnnek a korosztályhoz, és a pénztárcához köthető különbségek. Az internet térhódítása pedig abból a szempontból is megváltoztatja a kereskedelmet, hogy a vevők az online felületeken gyorsan és transzparens áttekintéssel tudnak informálódni. Ez is sokkal inkább átjárhatóvá teszi a korábban meggyökerezett vásárlói szokásokat. Régebben például a kiskereskedelemre az volt a jellemző, hogy a városok központjára, vagy a perifériájára fókuszálva alakított ki áruházakat abban bízva, hogy a vásárlóközönség biztosan megtalálja őket. És a vevő is, maximum 2-3 ilyen lehetséges célpontot látogatott meg és utána meghozta a döntését a vásárlásról. Ma már ez a virtuális térben, akár az államhatárokat is átlépve, otthonról a pamlagról is megszülethet. Így pedig mindenkinek, mindenki lehet a célközönsége, vásárlója. Természetesen valamiféle jól meghatározott stratégia és brandkép mellett, mert vízióval mindenképpen rendelkezni kell a siker érdekében. Az uniformizált gondolkodásmód itt sem hozhat sikert hosszútávon.
– A bútor és lakberendezési piacon mennyire érződött a home office-ra való átállás?
– Én azt mondanám, hogy az íróasztal vásárlásnál sokkal szélesebben és tágabban kell venni azt, hogy mit is jelent a home office. A Nyugat-Európában már kialakult működőképes modell alapján nemcsak szigorúan arra kell gondolni, hogy a közvetlenül a munkához szükséges íróasztal lámpáról, forgószékről és íróasztalról van szó. Hanem a COVID adta helyzet miatt méginkább arról is, hogy biztonságosabbá, kényelmesebbé kellene tennem a lakásom, a házam, hiszen jóval több időt töltök itt, ráadásul a teljes családom körében, több generációval együtt, esetleg a kutyával, macskával. Érdekes módon megnőtt a kerti bútorok és a kerti eszközök forgalma is. Mert ki mondja azt, hogy a home office az csak úgy képzelhető el, hogy a legkisebb helyiségben otthon a számítógép előtt görnyedek. Nagyon sokan a home office ideje alatt, gondolom, lebarnultak a kertben, vagy kényelmesen grilleztek. Valami hasonló, sőt ezt meghaladó módon növekvő forgalmakról számol be egyébként a barkácspiac is, ami szintén teljesen logikus.
– Az eredményekben miként mutatkozik meg a COVID járványhelyzet hatása?
– Messziről indítva: a gazdaság minden szereplőjét egy kicsit elkényeztette az, hogy 2012-2013 óta nagyjából folyamatosan bővült a magyar piac. A 2020-as év eleje is azt mutatta, hogy ez a trend tovább fog folytatódni, és utána jött a pandémiás helyzet. A piac és a vásárlók reakciója is az első időszakban az volt, hogy mindenki irtózatos erővel a fékre lépett, visszafogta a költéseit és két számjegyű zuhanásba került a kiskereskedelemnek ez az ágazata. És akkor mi még azt mondhatjuk, hogy például a turizmushoz képest viszonylag jól jártunk: ha szűkített időtartamban és a szigorú higiéniés követelményeket betartva, folyamatosan nyitva voltunk. Áprilisban így is két számjegyű forgalmi zuhanást érzékeltünk, majd szerintem elkezdett normalizálódni a forgalom, amiben az is szerepelt játszott, hogy az emberek úgy döntöttek: ha már úgyis többet kell otthon lenniük, akkor élhetőbbé, komfortosabbá teszik a környezetüket. Ennek hatására májustól egész júliusig bővülést érzékeltünk. Stabilizálódott a forgalom, sőt még növekedett is a vásárlások összértéke.
De már az is látszott az előre jelzésekből, hogy sokan elveszítették a munkahelyüket és a gazdaságban más tekintetben is megmaradtak a kérdőjelek. Így júliusban már érződött, hogy kifulladóban van ez a fajta plusz kereslet és az augusztus már eléggé visszafogottra, +-0-ra sikerült nálunk. Most pedig még meglátjuk, hogy mi fog történni. Eddig a mi évünk, az MMXH Lakberendezési Kft. tekintetében olyan +-0 körül van, tehát az első beeséseket tudtuk kompenzálni a második negyedév kicsit bővülő forgalmaival, most pedig ilyen enyhe mínuszban vagyunk. De nem vagyok túl optimista az utolsó két negyedév tekintetében.
– A hosszútávra tervezés jegyében azonban stratégiai megállapodást kötöttek a magyar kormánnyal. Mi ennek a jelentősége?
– A mi szándékunk egyértelmű volt. Magyar cégként, annak ellenére, hogy multinacionális vállalat vagyunk, olyan együttműködésre törekedni a kormánnyal, hogy mindenfelé financiális kérés és feltétel nélkül, az MMXH Lakberendezési Kft. a jövőben a duális képzés, a megújuló energia használata és a pályázatok az új fejlesztések, invesztíciók területén együttműködik a kormánnyal és a kormány szerveivel. Támogatjuk a magyar bútoripari gyártók termékeinek megjelenését a portfóliónkban és kérjük egyben a kormányt, hogy ha őket tudja támogatni, akkor azt tegye meg, mert az indirekt módon nekünk is jót tesz. És nem utolsó sorban amennyire lehetősége nyílik a kormánynak, hogy az új áruházaink építéséhez adjon lehetőséget, biztosítson a jogszabály adta keretek között a különleges eljárásban egy lehetőséget, hogy a szakhatóság kiadhatja nekünk az engedélyeket. Ugyanis Magyarországon évek óta, az úgynevezett pláza stop törvény szellemében, a debreceni kormányhivatalhoz kell fordulni azzal, hogy egy különleges eljárás keretében szakhatósági engedélyt adjon ki. És mi nagyon szívesen nyitnánk az ország több nagyvárosában áruházakat. Nem kérünk hozzá semmiféle támogatást, nem kérünk semmilyen juttatást, nem kérünk semmiféle különleges eljárást, ezek az ingatlanok rendelkezésünkre állnak, nagyon szívesen saját tőkéből építenénk, fejlesztenénk, ha úgy tetszik munkahelyeket hoznánk létre. Jelen pillanatban egyébként egy logisztikai központot építünk Nagytarcsán, amely a Möbelix és a Mömax áruházak offline és online áruellátását hivatott majd kiszolgálni. És egyben oktató-kiszolgáló központja is lesz a cégnek.
Ez utóbbi azért kulcskérdés, mert a jelenlegi középiskolai, szakiskolai rendszerben, a felsőoktatásból kijövő fiatalok nem találják meg az utat a hozzánk hasonló, szofisztikáltabb követelményeket támasztó cégek felé. A magunk jól felfogott érdeke alapján, addig, amíg ennek a központi megoldása – ha egyáltalán lesz – meg nem születik, megkeresünk minden területileg illetékes középiskolát – már most is vannak ilyen együttműködéseink –, és felajánljuk együttműködésünket a számukra, hogy a diákjaik nálunk végezhessenek szakmai gyakorlatot és mi képezhessük ki a munkatársakat. Most már – hiszen ez több éve zajlik ez a folyamat – azok közül, akik nálunk voltak gyakorlaton, többen nálunk is maradtak, ami azért örvendetes, mert a bútor és lakberendezés piacán a pályakezdőknél is alapelvárás a termékismeret és az árugazdálkodási rendszerismeret. Ráadásul a követelmények és a munkakörülmények is folyamatosan változnak – most már például az iPaddel értékesítenek a kollégák, és azon tervezik meg a bútorok helyét a lakásban -, amit az iskolában nem lehet megtanítani, ezt az életben és a cégeknél kell elsajátítani.
