Hirdetés
Kezdőlap Agrár Gazdapetíció az agrárforrásokért. Közel 200 ezer aláírás gyűlt össze
No menu items!

Gazdapetíció az agrárforrásokért. Közel 200 ezer aláírás gyűlt össze

Csaknem 200 ezren írták alá a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége (Magosz) által indított petíciót – ismertette Nagy István agrárminiszter.

A tárcavezető elmondta, hogy a kormány a kezdettől a petíció és a magyar gazdák mellé állt. Az eredmény minden várakozásukat felülmúlta, egy példaértékű és nagyon széles együttműködés jött létre a gazdatársadalomban.

“Mindent meg fogunk tenni azért, hogy megvédjük a brüsszeli tervektől a magyar gazdákat és az agráriumot, ehhez a legfontosabb lépés a vasárnapi európai parlamenti választás” – tette hozzá a miniszter.

Nagy István szerint “a jelenlegi bevándorláspárti brüsszeli vezetés hiába tagadja, csökkenteni akarja az agrárpénzeket, hogy azt a migránsoknak adják. A közös agrárpolitikából (kap) elvont támogatásokkal a migránsok letelepedését és vidéki közösségekbe való integrációját akarja Brüsszel pénzelni.”

Ezzel a magyar agrárium és a magyar gazdák támogatására is 25 százalékkal kevesebb kap forrás jutna, ez nagyon sok gazdálkodó és az agráriumban dolgozó megélhetését veszélyeztetné, és valamennyi magyar állampolgárra is hatással lenne. Jelentősen drágulnának az élelmiszerek, szűkülne a kínálat, illetve a kétes eredetű és minőségű importélelmiszerek lepnék el a magyar és az európai piacot – tette hozzá a miniszter.

Az aláírásgyűjtés nemzeti üggyé nőtte ki magát. Kép: MTI/Bruzák Noémi

Győrffy Balázs, a NAK elnöke kiemelte, hogy a petíciót két hónap alatt összesen 194 970-en írták alá, az aláírásgyűjtés nemzeti üggyé nőtte ki magát, messze túlmutat szektorokon vagy politikai véleménykülönbségeken, és sikeressége bebizonyította, hogy komoly társadalmi támogatottsága van a magyar érdekek megvédésének.

Hozzátette, hogy a tavaly májusban megjelent brüsszeli tervezet szerint az Európai Bizottság számottevően csökkentené a kap költségvetését. A forráscsökkentés a területalapú támogatások szintjén a magyar gazdáknak hektáronként közel 15 ezer forinttal jelentene kevesebb támogatást.

Győrffy Balázs szerint ez visszavetné a magyar mezőgazdaság utóbbi években tapasztalt fejlődését, rossz hatása lenne a magyar gazdálkodók jövedelmi helyzetére, a foglalkoztatásra, a versenyképességre és a beruházásokra is. A drágábban előállított termékek nem tudnák felvenni a versenyt az importból, lazább szabályozási környezetből származó, kétes minőségű élelmiszerekkel – mondta.

Jakab István, a Magosz elnöke szintén elfogadhatatlannak nevezte a támogatások csökkentését. A tervezet szerint a következő ciklusban a kap-ban a magyar közvetlen kifizetések 16,4 százalékkal, míg a vidékfejlesztési támogatások 26,6 százalékkal csökkennének.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Alaptalanul támadják a magyar almatermelőket

Hazánkban számos ültetvény részt vesz az Agrár-környezetgazdálkodási programban (AKG), amely korlátozza a felhasználható növényvédőszerek körét.  

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből

Megkezdődött a máltai repülőtér nagyszabású bővítése

2026 különösen fontos év a máltai turizmus számára, hiszen a Delta Air Lines elindítja közvetlen New York–Málta járatát, amely új szintre emeli a sziget hosszú távú tengerentúli összeköttetéseit.
Hirdetés

Hírek

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből

Megérkezett a világ első virális AI asszisztense – és a dolgok furcsává váltak

Illusztráció:openclaw.ai Azt hittük, az AI ügynökök az emberi munkát segítik....

Idén is van országos német tömegközlekedési bérlet Deutschlandticket – 63 euroért

Fotó: tiket-plus.app A német ttömegközlekedés népszerű országos bérlete a Deutschlandticket,...

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.

Csőtörés helyett megelőzés: Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Tömegével indított pénzmosási megfeleltetési eljárást a NAV

Brutális bírságokat kockáztatnak a vállalkozások a rossz kitöltéssel.

Egy hét ráadás a Lumina Park szezonban

Budapest egyik legkedveltebb téli attrakciója, a Margitszigeten működő Lumina Park ebben a szezonban egy héttel tovább várja látogatóit, március 1. helyett március 8-ig nyitva tart.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...