A találkozó utáni sajtóértekezletén Donald Tusk, az uniós állam- és kormányfők alkotta Európai Tanács elnöke működésképtelennek nevezte a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) utáni időszak kapcsolatrendszerére kidolgozott brit javaslatcsomag egyes kritikus fontosságú, mindenekelőtt a kereskedelmi szabályozásról szóló elemeit.
Pénteken és szombaton országos közlekedésbiztonsági ellenőrzést is tart a rendőrség, amelynek során elsősorban a menet közbeni mobiltelefon-használatot figyelik.
Első alkalommal adták át a Parlamentben a kiváló magyar termékeket és szolgáltatásokat elismerő Érték és Minőség Nagydíjat. A Murexin Kft. pályázatát két elismeréssel is jutalmazta a zsűri.
A gyáriparosok pozitív motívációkkal irányítanák a fiatalokat az egyes képzési intézményekbe, közöttük a mindenkori minimálbérhez igazított ösztöndíjat és tanulószerződéses, juttatást javasolnak, amit az állam és a munkaadók közösen adnának. Az MGYOSZ komplex javaslatcsomagot dolgozott ki.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön kiadott jelentése szerint júliusban 12,8 százalékkal volt magasabb a bruttó átlagkereset az egy évvel korábbinál, az első hét hónapban 12,1 százalékkal nőttek a bérek.
Az átlagsebesség-mérés rendszerének bevezetésén dolgozik a rendőrség. A cél az, hogy ne csak a traffipaxok hatókörében tartsák be a sebességkorlátokat az autósok.
Szélsőségen és váratlanul felgyorsult az Oroszország északi-sarki területein lévő Vavilov-jégsapka olvadása, 2015-16-ban egyetlen év alatt a jégsapka mintegy 4,5 köbkilométernyi jeget veszített el tömegéből egy nemzetközi kutatócsoport mérései szerint.
Az árfolyamkockázat esetében nem elég, hogy általánosságban írt erről a bank a szerződésben - mondta ki a luxemburgi testület egy magyar ügyben. Milyen eséllyel indíthatók perek a bankok ellen? Horvátországban már érvénytelenítették a devizaalapú szerződéseket.
Rendkívül veszélyes, az érintésével is halált okozó méregnek számító kábítószert találtak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér postaforgalmában
A dánok és hollandok mögött a magyar a harmadik legnagyobb bicikliző nemzet Európában. Ez egy kutatásból lett nyilvánvaló. Először készült a magyarok biciklizési szokásairól nagy mintájú, átfogó kutatás.
A világsajtó hetek óta tele a pánikkeltő szalagcímekkel: menekül a tőke, dúl a kereskedelmi háború, újabb világgazdasági válság fenyeget. Mi történt? Mi várható? Petrus Szabolcs írása.
Visszavetheti a német gazdaság fejlődésének ütemét a protekcionizmus és az Egyesült Államok és Kína kereskedelmi konfliktusa - figyelmeztetett szerdán az egyik vezető német gazdaságkutató intézet.
Londoni pénzügyi elemzők szerint kedvezőtlen növekedési hatásai lehetnek a kínai és az amerikai gazdaságban a kínai importárukra kirótt újabb amerikai vámoknak, de az valószínűtlen, hogy az intézkedésnek katasztrofális következményei lennének.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Kihívásokból van elég a szőlő- és borágazatban, de a magyar kormány – ahogy eddig, úgy a jövőben is – a termelők és a borászok mellett áll. Partnerként segíti a változásokhoz való alkalmazkodást.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresők és inaktívak elhelyezkedését célzó támogatások, az uniós társfinanszírozással megvalósuló program teljes kerete több mint 150 milliárd forint
meghaladja az 50 százalékot azok aránya, akik családtagoktól kérnek tanácsot pénzügyi döntésekben, de a baráti, ismeretségi körben tájékozódók aránya is megközelíti a 30 százalékot.
Sok OTP-ügyfél most, az internet- vagy mobilbanki belépésénél szembesül azzal az üzenettel, hogy május 8-tól a pénzintézet biztonsági okokból automatikus napi limitösszeget vezetett be...