Hirdetés
Kezdőlap Mozaik 2022-re teljes lehet a körgyűrű
No menu items!

2022-re teljes lehet a körgyűrű

Ha minden jól megy 2022-re lesz igazi körgyűrű Budapest körül, elkerülhető illetve meg lesz a budai és a pesti oldalon is a főváros, pontosabban szólva nem kell terhelni feltétlenül a belső utakat. Legalábbis haladhat a tervezése tovább a beruházásnak. Ennek új állomásáról a Magyar Időkben jelent meg információ.

Két év múlva kezdődhet meg az M0-s hiányzó nyugati szakaszának építése, miután az állami beruházó kiválasztotta az előkészítő tervezőt. A húsz kilométeres hegyvidéki útvonal csaknem fele alagútban fut majd, de lesznek völgyhidak is. Az új pálya a kelet–nyugat irányú forgalomban autózóknak 35 kilométernyi megtakarítást jelent.

Kiválasztotta a tervezőket az M0-s autóút nyugati szektorának a 10. számú főút és az M1-es autópálya közötti szakaszán a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő (NIF) Zrt. A győztes az Unitef-83 Zrt., az Utiber Kft. és a Vibracomp Kft. alkotta konzorcium lett, amely 396 millió forintért vállalta a munkát. A nyertes pályázónak el kell készítenie a környezeti hatástanulmányt és meg kell szereznie a jogerős környezetvédelmi engedélyt.

Tekintve, hogy az érintett szakaszra 2010-ben tanulmányterv és előzetes vizsgálati dokumentáció készült, a tervező feladata az elkészült tervek kiegészítése, valamint a már meglévő dokumentációk felülvizsgálata a hatályos jogszabályok, szabványok alapján, illetve az egyes nyomvonalváltozatok megvalósíthatóságának értékelése, összehasonlítása műszaki, gazdaságossági és környezetvédelmi szempontok alapján. Emellett az érintett területen környezetvédelmi, barlangá­szati szakvéleményt, klímaváltozásra vonatkozó kockázatelemzést, valamint költség-haszon elemzést kell elkészíteni.

 

Forrás: Magyar Építők

Az M0-s autóút nyugati szektorában 20 kilométer hosszú, kétszer két sávos, beton pályaszerkezetű autóút épül, amely a Győr felé vezető M1-es autópályát köti majd össze a pilisi települések felé tartó 10-es úttal. Az új nyomvonal a déli végpontjában a már meglévő körgyűrűhöz csatlakozik Budaörsnél.

Az északi végpontja a még kivitelezésre váró északi szakaszhoz kötődik be. Utóbbi a 10-es főutat köti majd össze az M0-ssal a Szentendre felé vezető 11-es út csomópontjánál, Budakalász mellett. Az északi szakasz a tervek szerint hét kilométer hosszú lesz. A körgyűrű hiányzó részének megépülésével a nyugat–kelet irányú közlekedés útvonala 35 kilométerrel rövidül, ennyivel lesz rövidebb annak az útja, aki a fővárost északi irányban kívánja elkerülni, másrészt a fejlesztés jelentős forgalmi terhet vesz majd le a körgyűrű déli szakaszáról.

Az M0-s hiányzó szakaszának megvalósítására a beruházó menetrendje szerint 2020-ra kell készen állnia a terveknek, és akkor elkezdődhet az építkezés, amely 2022-ben be is fejeződhet. Kétségkívül magas költségekkel kell számolni. Ennek az az oka, hogy a budai hegyek alatt számos helyen több kilométeres alagutakban fut majd a gyorsforgalmi út, összesen csaknem tíz kilométer hosszan, és viaduktok is kellenek a Biatorbágy­ és Budakalász közötti szakaszon.

Az M0-s első szakaszát 1990-ben adták át, azóta 77 kilométernyi autóút épült. A jelen közbeszerzésben érintett 20 kilométeres rész mellett a 10-es és 11-es út közötti hét kilométeres szakasz hiányzik.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...
Hirdetés

Hírek

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.