Hirdetés
Kezdőlap Hírek Öt százalék fölé erősödött a magyar GDP-növekedés
No menu items!

Öt százalék fölé erősödött a magyar GDP-növekedés

A tavalyi negyedik negyedévben 5,1 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) az előző év azonos időszakához mérve, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított, kiegyensúlyozott adatok szerint pedig 4,9 százalékos volt a növekedés – jelentette pénteken második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal. Mindkét szám 0,1 százalékponttal nagyobb a február 14-én közölt első becslésnél. A változást a szolgáltatások jobb eredményével magyarázta a KSH.  

Az előző negyedévhez mérve 1,0 százalékos volt a GDP növekedése a tavalyi utolsó három hónapban. Ezzel tizenegyedik negyedéve töretlen volt a gazdasági növekedés Magyarországon.

A múlt év egészét tekintve 4,9 százalékosra gyorsult a gazdasági növekedés üteme Magyarországon az előző évi 4,1 százalékosról. A naptárhatással és más egyedi rendkívüli tényezőktől megszűrt adat szerint 5,0 százalékos volt a növekedés az előző évi 4,4 százalékot követően.

Az első becslés szerint a GDP értéke folyó áron 42 073 milliárd forint volt 2018-ban, ami 9,7 százalékos nominális növekedésnek felel meg.

A tavalyi negyedik negyedévben a mezőgazdaság hozzáadott értéke 8,3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, amikor viszont 10,2 százalékkal csökkent. A feldolgozóipar teljesítménye 4,3 százalékkal nőtt, az építőipar hozzáadott értéke 20,4 százalékkal emelkedett, amivel alig lassult az egy évvel korábbi 21,1 százalékos növekedéséhez képest.

A szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke együttesen 3,9 százalékkal nőtt az előző év negyedik negyedévéhez viszonyítva, amikor 5,0 százalékos emelkedést regisztrált a statisztika. A legnagyobb bővülést a kereskedelem, szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás érte el 7,9 százalékkal. Az információ, kommunikáció területén hozzáadott érték 7,3 százalékkal emelkedett. A szállítás, raktározás teljesítménye 3,7 százalékkal nőtt. A közigazgatás, oktatás, egészségügy együttes hozzáadott értéke 0,3 százalékkal csökkent, az előző év negyedik negyedévéhez mérve, amikor 3,2 százalékos volt a visszaesés.

A bruttó hazai termék 2018. negyedik negyedévi, 5,1 százalékos növekedéséhez a szolgáltatások 2,3, az építőipar 0,9, az ipar 0,8 százalékponttal járult hozzá. A szolgáltatásokon belül a kereskedelem, szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás 0,9 százalékpontnyi hozzájárulása volt a legjelentősebb.

A háztartások tényleges fogyasztása 4,3 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A legnagyobb arányt képviselő háztartások fogyasztási kiadása 5,0 százalékkal nőtt. A kormányzattól kapott természetbeni társadalmi juttatások volumene 1,0 százalékkal bővült, a közösségi fogyasztásé lényegesen, 7,0 százalékkal csökkent, amivel együtt a végső fogyasztás 2,6 százalékos növekedése két éve, 2016 negyedik negyede óta a legalacsonyabb lett.

A beruházások a negyedik negyedévben 17,2 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit. A készletváltozással kiegészítve a bruttó felhalmozás az egy évvel korábbihoz képest 20,7 százalékkal nőtt.

A GDP belföldi felhasználása a tavalyi negyedik negyedévben összességében 7,2 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbi 5,8 százalékos növekedés után.

A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmában folyó áron az egy évvel korábbinál alacsonyabb, 393,6 milliárd forint aktívum keletkezett, ami 276,3 milliárd forinttal, 41,2 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál. Az áruforgalomban 167 milliárd forint deficit alakult ki,  az egy évvel korábbi 73,8 milliárd forint aktívummal szemben, de a szolgáltatások 560,5 milliárd forintos többlete is 35,5 milliárddal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az összes export volumene 5,6, az importé 8,2 százalékkal emelkedett. Az áruforgalomban a kivitel 6,6, a behozatal 8,8 százalékkal nőtt. A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmán belül a szolgáltatások (beleértve az idegenforgalmat is) exportja 2,0, importja 5,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.

A bruttó hazai termék a tavalyi negyedévi 5,1 százalékos bővüléséhez a végső fogyasztás 1,8, a bruttó felhalmozás 5,0 százalékponttal járult hozzá. A külkereskedelmi forgalom egyenlege összességében 1,7 százalékponttal lassította a gazdasági teljesítmény bővülését.

A tavalyi egész évben a termelési oldalon a feldolgozóipar hozzáadott értéke 3,5 százalékkal nőtt az előző évi 4,1 százalék után. Az építőipar teljesítményének  22,9 százalékos növekedése felülmúlta az egy évvel korábbi 17,0 százalékot. A mezőgazdaságban 5,3 százalékkal nőtt a termelés, az előző évi 8,1 százalékos visszaesést követően.

A szolgáltatásokban 4,4, százalékkal nőtt a hozzáadott érték. A kereskedelem, gépjárműjavítás, szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás terén az éves növekedés a negyedik negyedévivel egyező 7,9 százalékos volt. A szállítás, raktározás ágazatban 4,6 százalékosra gyorsult az előző évi 3,4 százalékról.

A felhasználási oldalon a háztartások tényleges fogyasztása 4,6 százalékkal nőtt, a közösségi fogyasztás 2,1 százalékkal csökkent, ezek együttes eredményeként a végső fogyasztás 3,7 százalékkal emelkedett. A bruttó felhalmozás 17,2, ezen belül a bruttó állóeszköz-felhalmozás is 16,5 százalékkal emelkedett. Az export 4,7, az import 7,1 százalékkal bővült.

A bruttó hazai termék 2018-as 4,9 százalékos növekedéséhez a szolgáltatások 2,4, az építőipar 0,8, a feldolgozóipar 0,7 százalékponttal járult hozzá. A felhasználási oldalon a GDP tavalyi növekedéséhez a végső fogyasztás 2,6, a bruttó felhalmozás 3,9 százalékponttal járult hozzá. A külkereskedelmi forgalom egyenlege összességében 1,5 százalékponttal lassította a gazdasági növekedést – ismertette a KSH adatait az MTI.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

A Magyar Fejlesztési Bank új kamatmentes hitellel segíti a vállalkozások energiahatékonysági fejlesztéseit

Ügyletenként 10 millió és 500 millió forint közötti összeget igényelhetnek azok a vállalkozások, amelyek legalább egy teljes lezárt üzleti évvel rendelkeznek. Kezdő vállalkozások és konzorciumok nem vehetnek részt a programban - hangsúlyozta az MFB.

Capriolo: a kétkerekű sikersztori az e-mobilitás világába érkezett

Amszterdam nyüzsgő, biciklikkel teli utcáin vagy Róma időtlenül...

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.
Hirdetés

Hírek

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.

Március végén Erdély a Skanzenba költözik

A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.

Indul a 2026-os Kincses Kultúróvoda program – KIM: 65 millió forint pályázati keretösszeg

Az elmúlt 15 évben 650 milliárd forintnyi kulturális fejlesztés valósult meg, és a kormány csak a kultúra területén további 850 milliárd forintnyi fejlesztést tervez.

235 millió forintos bírság az eMAG Magyarország Kft.–nek

Az eMAG nem először került a GVH látókörébe, a magyar nemzeti versenyhatóság korábban árfeltüntetéssel összefüggő jogsértések miatt már több alkalommal is megbírságolta a céget, illetve jogelődjeit.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...