Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság KSH: a járműgyártás még nem érte el a járvány előtti szintet
No menu items!

KSH: a járműgyártás még nem érte el a járvány előtti szintet

Májusban az ipari termelés 39,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi, a járványügyi korlátozások miatti alacsony szintet, munkanaphatástól megtisztítva a termelés 40,2 százalékkal emelkedett. Az előző hónaphoz viszonyítva 3,4 százalékos volt a kibocsátás szezonálisan és munkanappal kiigazított emelkedése – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Az iparon belül döntő súlyt képviselő feldolgozóipar termelése 40,6 százalékkal nőtt, a jelentős bővüléshez a feldolgozóipar minden alága hozzájárult.

Átlagon felüli volt a járművek és a villamosberendezések gyártásának  81,1 százalékos, illetve 73,3 százalékos növekedése, míg a legkevésbé a gyógyszergyártás emelkedett 1,1 százalékkal.

Nagyításért KLIKK a grafikonra

A feldolgozóipari termelés 26 százalékát képviselő, és ezzel a legnagyobb súlyú járműgyártás termelésének kiugró növekedése elsősorban a tavaly májusi gyárleállások, illetve az egyműszakos munkarend okozta alacsony bázis eredménye. A tavalyi brutális visszaesése miatt a járműipar májusi kibocsátása még 15,0 százalékkal elmaradt a 2019. májusitól, miközben a feldolgozóipar átlaga csak 4 százalékos lemaradást mutat, azt követően, hogy áprilisiban elérte a két évvel korábbi termelési szintet.

A számítógépek, elektronikai és optikai termékek gyártása 23,8 százalékkal nőtt, amivel 2,4 százalékra megközelítette a tavalyelőtti szintet, amelyet áprilisban 14,8 százalékkal lépett túl.

A feldolgozóiparból mintegy 11 százalékkal részesülő élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása 14,7 százalékkal emelkedett, mind a külpiaci, mind a belföldi eladások növekedésének köszönhetően, amivel szerény 1,2 százalékkal felülmúlta a 2019-es termelését. A legnagyobb súlyt képviselő húsfeldolgozás, -tartósítás, húskészítmény gyártása 24 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Az ipari export volumene 37,0 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál. A feldolgozóipari exportértékesítés 32 százalékát adó járműgyártás kivitele 67,6, a 14 százalékos súlyú számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásáé 22,3 százalékkal szárnyalta túl a tavaly májusit. Tovább erősödött az élelmiszerkivitel 14,9 százalékkal haldta meg az egy évvel korábbit az áprilisi 11,3 százalék után. A vegyipar exportja 29,2 százalékkal nőtt a tavaly májusi 16,5 százalékos visszaesés után, amivel 7,8 százalékkal felülmúlta a járvány előtti szintet. A tavalyi járvány viszonylag mérsékelten rontotta a villamosberendezések külpiaci értékesítését, így a májusi 69,6 százalékos éves növekedéssel csaknem másfélszeresét érte el a 2019. májusi exportnak.

Az ipar belföldi értékesítése 25 százalékkal, a feldolgozóiparé 28,3 százalékkal emelkedett az előző év azonos hónapjához képest. A járműipar belföldi eladásai 74,1 százalékkal, a számítástechnikai és elektronikai gyártóké 94,9 százalékkal szárnyalta túl a tavaly májusit és az élelmiszerek keresletes is 13,7 százalékkal nőtt, ami 1,1 százalékponttal élénkebb az áprilisinál is. Kiugró volt a gyógyszeripar belföldi eladásainak  28,7 százalékos növekedése is.

A megfigyelt feldolgozóipari ágazatok összes új rendelésének volumene 53,4 százalékkal nagyobb volt a tavaly májusinál. Az új belföldi rendelések 41,3 az új exportrendelések 56,0 százalékkal emelkedtek. Az összes rendelésállomány május végén 11,7 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az export rendelések 12,5 százalékkal, a belföldi rendelések 1,2 százalékkal nőttek.

Az év első öt hónapjában az ipari termelés 18,1 százalékkal nőtt a múlt év azonos időszakával összevetve.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Zentai Péter az Év üzletembere: a fenntarthatóság nem opció, hanem kötelesség

Zentai Péter Zentai Péter neve mára egyet jelent a fenntarthatóság...

Módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, és indul a peronépítés a Keleti pályaudvaron

A főpályaudvar Kerepesi út felőli, 11-13. vágányoknál található kapuját lezárják február végéig.

B+N Csoport bekerült a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai közé

A magyar tulajdonú B+N Csoport a 8. helyen végzett a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai között a FieldBots Radar 2025 független, nemzetközi felmérése alapján.

Bővült a Volkswagen Magyarországon 2025-ben

A Volkswagen márka értékesítése 6,8 százalékkal bővült 2025-ben a magyarországi újautó-piacon, kissé meghaladva a teljes személyautópiac 6,5 százalékos gyarapodását, a márka az idén a privát vásárlók megszólításában lát lehetőséget a növekedésre .
Hirdetés

Hírek

Módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, és indul a peronépítés a Keleti pályaudvaron

A főpályaudvar Kerepesi út felőli, 11-13. vágányoknál található kapuját lezárják február végéig.

B+N Csoport bekerült a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai közé

A magyar tulajdonú B+N Csoport a 8. helyen végzett a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai között a FieldBots Radar 2025 független, nemzetközi felmérése alapján.

Bővült a Volkswagen Magyarországon 2025-ben

A Volkswagen márka értékesítése 6,8 százalékkal bővült 2025-ben a magyarországi újautó-piacon, kissé meghaladva a teljes személyautópiac 6,5 százalékos gyarapodását, a márka az idén a privát vásárlók megszólításában lát lehetőséget a növekedésre .

ÉKM: elindult a Barnamezős Kataszter – három év munka eredménye, új irány a településfejlesztésben

A rendszer jelenleg több mint 3600 validált barnamezős ingatlant tartalmaz és felmenő rendszerben, folyamatos adategyeztetéssel bővül. Nem egyszerű lista, hanem közhiteles nyilvántartás.

Tovább mérséklődött az eurózóna inflációja

Fotó: freepik 2025 végén tovább lassult az infláció az eurózóna...

Ez tényleg világszám lesz: az EU jóváhagyta a Mercosur-megállapodást – létrejön a világ legnagyobb szabadkereskedelmi térsége

Illusztráció: consilium.europa.eu Az Európai Unió Tanácsa  hivatalosan is jóváhagyta az...

Jóautók.hu: tavaly 128 155 használt autó érkezett külföldről

A jóautók.hu a mostani folyamatok alapján idén is emelkedést vár. Az import erősödése 2023 óta tart, előtte éveken át csökkent, a járvány előtt az éves darabszám többször is meghaladta a 150 ezret.

40-65 cm hóvastagság, kemény fagy és extrém jó síterep vár mindenkit a Mátrában

A hétvége különleges programja, hogy pénteken és szombaton lámpafényes esti síelés is elérhető lesz 20 óráig, így a sötétedés után is élvezhető a havas lejtők varázsa.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás