Kezdőlap Hírek A kormány jogi lépéseket tesz a Norvég Alappal szemben
No menu items!

A kormány jogi lépéseket tesz a Norvég Alappal szemben

A magyar kormány jogi lépéseket tesz a Norvég Alappal szemben. Nem fogadja el, hogy egy ‘Soros-alapítvány’ felügyelje az országnak járó milliárdok felhasználását. Norvégia a magyar piac hozzáféréséért tartozik Magyarországnak 77 milliárd forinttal – fogalmaz a kormány.

Egyes sajtóinformációk szerint a norvég külügyminisztérium úgy nyilatkozott: „Magyarország számára többé nem érhetőek el a Norvég Alap 2014-2021-es forrásai”. Ezzel lényegében igazolta, hogy a skandináv külügy nem törekszik konszenzusra, és kizárólag az általa jónak vélt konzorciumot fogad el a pénzalap elosztásának egyetlen lehetséges szervezetéül , és továbbra sem akceptálja a magyar kormány vétóját.

A jelek szerint viszont valóban konszenzusos döntést írnak elő a szabályok. Ezt támasztja alá magának, a konzorciumot vezető Ökotárs Alapítvány honlapján talált szöveg, amely az eseménysort így foglalja össze:

Immár véglegesnek tűnik: Magyarország nem kapja meg az EGT/Norvég Alapok 205 millió eurós (több mint 70 milliárd forintos) támogatását, mivel a támogató országok és a magyar kormány által aláírt együttműködési megállapodásban megszabott határidőig – az aláírástól számított 7 hónapon belül) nem született döntés a Civil Alapot lebonyolító szervezetről. A megállapodás szabályai így nemcsak a civil alap, de a többi 8 támogatási terület – éghajlatvédelem, kultúra, roma integráció stb. – pénzeit sem hívhatja le a kormány.

“A benyújtott pályázatokat a Finanszírozási Mechanizmus Iroda sorrendbe állította. Erről kellett volna konszenzussal döntést hoznia a finanszírozó és a magyar kormány képviselőjéből álló bizottságnak”.

Az értékelési eljárás megismétlése utána azonban továbbra sem volt egyetértés, így a lebonyolítóról nem született döntés.” vagyis Magyarország nem juthat hozzá a neki járó összeghez fogalmaz a nyilatkozat.

A magyar miniszterelnökségi hivatal mindezek után közre adta: Magyarország nem fogadja el Norvégia “diktátumát“, és a kormány jogi lépéseket fog tenni a Norvég Alap ügyében.

Leszögezi: “a két ország közötti megállapodás szerint konszenzussal kell kijelölni a Norvég Alap forrásait elosztó szervezetet” .

Kinyilvánítja a kormány azt is, hogy a hét pályázóból bárkit hajlandó volt elfogadni a “Soros György által támogatott” Ökotárson kívül, Norvégia viszont ragaszkodott a “Soros-szervezethez”, és olyan nemzetközileg is elismert pályázókat zárt ki, mint például a Magyar Vöröskereszt – írták.

Norvégia ezzel megsérti az EGT-tagságból származó kötelezettségeit, ezért a kormány jogi lépéseket fog tenni. A kormány az ezzel kapcsolatos feladatokról nyilvános határozatot fogadott el – tette hozzá.

“Magyarország rögzíti, hogy Norvégia a magyar piac hozzáféréséért 77 milliárd forinttal tartozik Magyarországnak” – írta közleményében a Miniszterelnökség.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.

Az OTP és más piaci szereplők az Alkotmánybírósághoz fordultak a kamatstop-rendelet módosítása miatt

Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé, az úgynevezett kamatstop-rendelet módosítása miatt - közölte a bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Hirdetés

Hírek

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.

Az OTP és más piaci szereplők az Alkotmánybírósághoz fordultak a kamatstop-rendelet módosítása miatt

Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé, az úgynevezett kamatstop-rendelet módosítása miatt - közölte a bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Augusztusban lassult az albérleti díjak emelkedése

Augusztusban lassult a bérleti díjak emelkedése: országosan 1,1, Budapesten 0,7 százalékos volt a havi lakbéremelkedés, ami az elmúlt három hónap legalacsonyabb ütemének számít - derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.

Jelentkezés a START Ideathon országos ötletversenyre

Már lehet jelentkezni a START Ideathonra, a középiskolások pályaorientációját segítő országos ötletversenyre.

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Ezen a nyáron az időjárás ismét megmutatta, komoly hatással...

Ebben az évben is megmérettethetik magukat a legjobb gluténmentes pékségek

Idén is keresik az év gluténmentes kenyerét és péksüteményét. A Magyarok Kenyere program keretében megvalósuló megmérettetés célja változatlan: felhívni a figyelmet a speciális étrendet követő, lisztérzékenységgel élők igényeire és elősegíteni a gluténmentes termékekkel kapcsolatos innovációt.

Energiaügyi Minisztérium: már nyertesei is vannak a lakossági távhőprogramnak

Megszülettek az első támogatói döntések a népszerű pályázaton, amely társasházak, lakásszövetkezetek részére biztosít vissza nem térítendő forrást korszerű, távleolvasható mérési rendszerek telepítéséhez - jelentette be az MTI-nek megküldött közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.