Kezdőlap Gazdaság Államháztartás. Hét hónap alatt 78,8 százalékos hiány
No menu items!

Államháztartás. Hét hónap alatt 78,8 százalékos hiány

Júliusban 99,2 milliárd forint volt az államháztartás központi alrendszerének hiánya az előző havi 392,0 milliárd forint után. Ezzel az idei első hét hónapban 1803,7 milliárd forint hiány alakult ki, ami az egész évre tervezett 2287,7 milliárd forint 78,8 százaléka.

A Pénzügyminisztérium részletes tájékoztatójából kiderül: a központi költségvetés 1620,9 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 221,9 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok pedig 39,1 milliárd forintos többletet értek el.

Tavaly júliusban 328,0 milliárd forint, az első hét hónapban pedig 2168 milliárd forint volt a központi alrendszer hiánya, amely az év végére kialakult 5548,6 milliárd forintos deficit 39,0 százaléka volt.

Ebben az évben július végéig a bevételek 1372,0 milliárd forinttal, 11,0 százalékkal magasabbak voltak, a kiadások 1010,7 milliárd forinttal, 6,9 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakának összegét.

Társasági adóból 370,7 milliárd forint folyt be az év első hét hónapjában, 178,7 milliárd forinttal több az egy évvel korábbinál, mivel 2020-ban a bevallási határidő a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak kezelése miatt szeptemberre tolódott, az idén viszont ismét májusban járt le a határidő.

Július végéig az általános forgalmi adóból 3064,1 milliárd forint bevétele keletkezett a költségvetésnek, 571,7 milliárd forinttal, 22,9 százalékkal több a múlt évinél. A jövedéki adóból származó bevétel az év első hét hónapjában 674,9 milliárd forintot tett ki, 3,8 százalékkal, 24,8 milliárd forinttal többet az egy évvel korábbinál. Az üzemanyagok után befolyt bevételek 8,1 százalékos növekedésének hátterében a magasabb üzemanyagforgalom és az első negyedévi magasabb adómértékek állnak.

A dohánytermékek utáni jövedéki adóbevételek 9,2 milliárd forintos (4,0 százalékos) csökkenését elsősorban az adóemelés miatti készletfelhalmozásból fakadó forgalomcsökkenéssel magyarázta a PM.

A személyi jövedelemadóból származó bevétel 203,1 milliárd forinttal, 14,1 százalékkal nőtt az év első hét hónapjában és 1640,2 milliárd forintot tett ki a magasabb bérkiáramlásnak köszönhetően.

Az uniós programok bevételei július végéig 362,7 milliárd forintot értek el, a 2033,5 milliárd forint éves előirányzat 17,8 százalékát.

Az uniós programok kiadásai mérlegsoron július végéig 1145,1 milliárd forint összegű kifizetés történt, amely a 2515,4 milliárd forintos előirányzat 45,5 százalékos teljesítését jelenti. A felmerült kiadások túlnyomó részét a 2014-2020-as programozási időszak kohéziós operatív programjai adták, összesen 959,2 milliárd forint értékben – olvasható a PM tájékoztatójában.

2021 első hét hónapjában a társadalombiztosítás pénzügyi alapja 3901,5 milliárd forint bevételre tettek szert, ami 431 milliárd forinttal több a tavalyinál. Ebben benne van a nyugdíjalap 292,4 milliárd forintos költségvetési támogatása, ami 265 milliárd forinttal több az egy évvel korábbinál, míg az egészségbiztosítás alap költségvetési támogatása 84,3 milliárd forinttal 426,4 forintra nőtt.

A nyugdíjkiadások 2306,6 milliárd forintot tettek ki az első hét hónapban 208,2 milliárd forinttal többet az egy évvel korábbinál. A növekedésből 78,5 milliárd forint a 13. havi nyugellátások februári kifizetéséből és 13,3 milliárd forint származott a júniusi 0,6 százalékos kiegészítő emelésből, amelyet az emelkedő infláció indokolt.

Az egészségbiztosítási alap 1813,0 milliárd forint héthavi kiadásából 1057,8 milliárd forint ment a gyógyító megelőző ellátásokra, amely 67,5 százalékig kimerítette éves keretét és 84,4 milliárddal több az egy évvel korábbinál.

A nyugdíjalapban 41,5, az egészségalapban 180,4 milliárd forint hiány támadt az év első hét hónapjában.

A költségvetési szervek kiadásai 4067,6 milliárd forintot értek el, ami 2,1 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. A 2214,8 milliárd forint a személyi juttatásokra és munkaadói járulékokra kifizetett összeg, azonban 150,3 milliárd forinttal nőtt. A jelentősebb kiadási tételek között sorolja fel a PM jelentése a főképp a koronavírus-járványhoz kapcsolódó, de egyéb egészségügyi eszközbeszerzéseket is tartalmazó 83,9 milliárd forintot, a szintén döntően a járványhoz kapcsolódó 78,9 milliárd forint oltóanyag-beszerzést és tesztek vásárlását 26,8 milliárd forint értékben. A Honvédelmi Minisztérium helikopter vásárlásához és a harcjármű család fejlesztéséhez 163,4 milliárd forint kiadás köthető. Közúti fejlesztésekre 172,9 milliárd forintot, egyéb közlekedési ágazati programokra 123,1 milliárd forintot számolt el a költségvetés.

A családi és szociális támogatásokra 395,2 milliárd forintra volt szükség 8,1 milliárd forinttal – 2,1 százalékkal – többre a múlt évinél. Lakásépítési támogatásokra fordított kiadások összege július végéig 153,1 milliárd forint volt, 7,9 milliárd forinttal több, mint a tavaly január-júliusi időszakban.

A költségvetés kamatkiadásai mindössze 5,6 milliárd forinttal emelkedtek 581,8 milliárd forintra, a bevételek viszont 47,3 milliárd forinttal csökkent.

A központi költségvetés adóssága július végéig 1152,2 milliárd forinttal növekedett. A költségvetési hiány finanszírozását szolgáló nettó forintkibocsátás 1708,2 milliárd forint, a nettó devizatörlesztés 442,8 milliárd forint volt, míg a forint árfolyamának az elmúlt év végéhez képest bekövetkezett erősödése 140,0 milliárd forinttal csökkentette devizában fennálló adósság forintban számított nyilvántartási értékét.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Vállalati kötvényei feltételrendszerének módosításáról állapodott meg a 4iG a befektetőivel

Módosul a Magyar Nemzeti Bank növekedési kötvényprogramja (NKP II.) keretében kibocsátott 4iG-kötvények feltételrendszere, miután a vállalatcsoport megállapodott erről a kötvények intézményi és banki befektetőivel.

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsónak tűnő ingatlanok mögött – figyelmeztet Kálmán Ildikó, a BrixIngatlan.hu szakértője.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Hírek

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás