Kezdőlap Világgazdaság Moody's: lassíthatja a lengyel növekedést a Brüsszellel folytatott jogvita

Moody’s: lassíthatja a lengyel növekedést a Brüsszellel folytatott jogvita

Elmaradhat a várakozásoktól a lengyel gazdaság növekedése, ha az Európai Unióval kialakult jogvita miatt késnének a folyósítások a koronavírus-járvány okozta károk helyreállítására és az ellenállóképesség javítására szolgáló uniós pénzügyi eszközből (RRF) – áll a Moody’s Investors Service állásfoglalásában.

A nemzetközi hitelminősítő felidézi: a lengyel alkotmánybíróság múlt heti határozata szerint az EU-alapszerződés egyes előírásai összeegyeztethetetlenek a lengyel alkotmánnyal, és az uniós tagságból nem következik, hogy az Európai Unió Bíróságának döntései kötelező érvényűek a tagállamokra.

A Moody’s felidézi azt is, hogy a lengyel kormány 23,9 milliárd euró juttatásért és 12,1 milliárd euró hitelért folyamodott az RRF-keretből.

A hitelminősítő számítási módszertana szerint az RRF-ből igényelt juttatás összege a tavalyi egész éves lengyel hazai össztermék (GDP) 4,6 százalékával egyenlő, a kért hitelösszeg a 2020-as lengyel GDP-érték 2,3 százalékának felel meg.

A Moody’s véleménye szerint azonban a lengyel alkotmánybíróság döntéséből eredő jogértelmezési vita miatt várhatóan jócskán áthúzódik 2022-re a lengyel RRF-igénylés jóváhagyása az Európai Bizottság részéről.

Jóllehet ennek hatása a lengyel gazdaság idei reálnövekedésére elhanyagolható, ha azonban a jóváhagyás valóban átnyúlik a jövő évre, az már megterhelné a 2022-es GDP-növekedési kilátásokat, és ez negatív hatást gyakorolna Lengyelország adósminőségi megítélésére – fogalmaz elemzésében a Moody’s.

A cég közölte: jelenlegi előrejelzése azt valószínűsíti, hogy a lengyel hazai össztermék jövőre 4,5 százalékkal növekszik, de

az RRF-finanszírozások folyósításának hosszabb ideig elhúzódó esetleges késedelme 4 százalék körüli ütemre korlátozhatja a lengyel gazdaság reálnövekedését 2022-ben.

A Moody’s hangsúlyozza, hogy Lengyelország az uniós folyósítások jelentős nettó kedvezményezettje, és ezek a finanszírozások a lengyel gazdasági növekedés, valamint az uniós jövedelmi szintek elérését célzó felzárkóztatási folyamat kulcsfontosságú hajtóerői.

A hitelminősítő számításai szerint Lengyelország 2004 óta évente átlagosan a hazai össztermék 2 százalékának megfelelő nettó EU-finanszírozásban részesült, és a 2021-2027-es időszakban Lengyelország számára hozzáférhető teljes uniós folyósítások átlagosan az éves lengyel GDP-érték hozzávetőleg 3,2 százalékát teszik ki.

A Moody’s hangsúlyozza elemzésében, hogy mindezek alapján – tekintettel az EU-ról kedvező véleménnyel lévő lengyelek nagyon magas, 70 százalékos arányára is – a feszült viszony ellenére nagyon csekély kockázatát látja annak, hogy Lengyelország távozna az Európai Unióból.

A Moody’s jelenleg “A2” szintű, elsőrendű befektetői osztályzattal tartja nyilván a lengyel államadósság-kötelezettségeket, és a besorolásra stabil kilátást tart érvényben.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

UNITRAVEL: kártalanítás később, de az igény már beadható

A Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint...

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Adómentes lehet a saját termelésű gyümölcs árusítása

Hatszázezer forintos éves bevételig adómentes lehet a saját termelésű zöldség-, gyümölcs árusítása, de ha valaki üzletszerűen értékesíti terményeit, akkor azt őstermelőként vagy egyéni vállalkozóként érdemes végeznie - hívta fel a figyelmet szerdai közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Hirdetés

Hírek

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új kriptószereplő lépne a Revolut helyére Magyarországon

A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.

Korszakváltás a neten: így szorulnak ki a tartalomkészítők a keresőkből

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.

A NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.

Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.

Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

A vihar miatt átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.