Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Új pályázat falusi mikrocégeknek - 18,5 milliárdos kerettel
No menu items!

Új pályázat falusi mikrocégeknek – 18,5 milliárdos kerettel

A legkisebb hazai településeken működő mikrovállalkozások újabb 18,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a Magyar falu vállalkozás-újraindítási programban.

A programra december 9-ig nyújthatnak be kérelmet az 5000 fő alatti településeken vagy szabad vállalkozási zónákban működő mikrovállalkozások 2-10 millió forint közötti támogatásra. Projektmérettől függően újabb 1800-4000 vállalkozás támogatására lesz lehetőség – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

A támogatás formája vissza nem térítendő, intenzitása maximum 70 százalék, vagyis minden 100 forint beruházásnál 70 forintot átvállal az állam, a lehívható előleg mértéke 50 százalék.

A támogatás új eszközök, gépek beszerzésére, valamint ingatlanberuházás megvalósítására, például üzletek vagy műhelyek építésére, bővítésére, korszerűsítésére és átalakítására fordítható. Részlegesen támogatható a munkavégzéshez szükséges feltételek megteremtésére, valamint gyártási licenc és know-how, illetve immateriális javak beszerzése és az információs technológia-fejlesztése is.

Emellett a pályázatban részlegesen elszámolható bérköltség, sőt a projekt-előkészítés és projektmenedzsment is. A pályázó vállalkozásoknak minimum 1 lezárt üzleti évvel kell rendelkezniük és állományi létszámuk minimum 1 fő lehet – írta az ITM.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A szoftveróriás aki megváltoztatta a világot és most hátralép

A cégvezető több mint 50 év után távozik az SAP szoftvercsoporttól - Németország egyetlen világszínvonalú technológiai óriáscégétől

Így húzott el Győr mellett Debrecen, és együtt integetnek Miskolcnak

Az első negyedévi 640 ezer forintról az utolsó negyedévre 678 ezer forintra nőtt az átlagos négyzetméterár Debrecenben, ez 6 százalékos emelkedést jelent.

Hazánk továbbra is szoros együttműködésre törekszik a FAO-val

A magyar uniós elnökség kapcsán az európai élelmiszerpazarlás csökkentésére és a világ egyes régióiban tapasztalható nélkülözés felszámolására is fel kívánja hazánk hívni a figyelmet

Összeépült az egyetemekkel a magyar gazdaság

Hankó Balázs véleménye szerint a következő időszakban soha nem látott nagyságú, összesen 340 milliárd forint értékű fejlesztési pályázat jelenik meg.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.