Kezdőlap Cégvilág Coface: a nagyvállalatok jól alkalmazkodtak a járványhoz
No menu items!

Coface: a nagyvállalatok jól alkalmazkodtak a járványhoz

Közép- és Kelet-Európa 500 legnagyobb vállalatának árbevétele 2020-ban az előző évhez képest 3,3 százalékkal 667 milliárd euróra csökkent, az érintett cégek ezek szerint jól alkalmazkodtak a járványhelyzethez – állapította meg felmérésének eredményeit ismertetve a Coface hitelbiztosító.

Az egy vállalatra jutó átlagos forgalom 1,33 milliárd euróra csökkent a korábbi közel 1,4 milliárd euróról.

A listán szereplő 500 cég 32 százaléka, összesen 161 vállalat lengyelországi székhelyű, és az összesített árbevételük meghaladta a 258 milliárd eurót, ez 0,1 százalékos csökkenést, gyakorlatilag stagnálást jelent. Az egy lengyel társaságra jutó átlagos forgalom 1,6 milliárd eurót tett ki. Csehország zárt a második helyen, 77 céget delegált a listára, amelyek összforgalma elérte a 102 milliárd eurót.

Magyarországé a harmadik hely, 68 nagyvállalattal, amelyek összesített forgalma 1,1 százalékkal mérséklődött.

A térség legnagyobb vállalata továbbra is a lengyel olajmamut, a PKN Orlen közel 19 milliárd euró forgalommal, utána a cseh Skoda Auto, majd a szintén lengyel kiskereskedelmi óriás, a Jeronimo Martins következik a sorban.

A magyar nagyvállalatok közül csak a Mol – 11,022 milliárd euróval – és az Audi Hungaria – 7,5 milliárd euróval – fért bele a TOP 10-be. Szintén két cégnek, az MVM Energetika Zrt.-nek 5 milliárd euróval és  4,36 milliárd euróval a Robert Bosch Elektronika Gyártó Kft.-nek sikerült bejutnia a TOP 20 közé.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Hírek

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás