Bár az orosz-ukrán háború még messze nem ért véget, kínai politikai körökben konszenzus alakul ki arról, hogy a konfliktusból melyik ország kerülhet ki győztesen: Kína.
Az orosz invázióra adott zavaros kezdeti reakciót követően Kína lefektette egy olyan stratégia építőköveit, amely megvédi a gazdasági és diplomáciai következményektől, sőt a geopolitikai változásokból hasznot is húzhat a számára, amint a füst eloszlik.
A The New York Times elemző cikke szerint Kína vezetője, Hszi Csin-ping kerülte Vlagyimir Putyin orosz elnök bírálatát, de igyekezett elhatárolni Kínát a vérengzéstől. Kormánya elítélte az Oroszország ellen bevezetett nemzetközi szankciókat, ugyanakkor tett utalásokat arra is, hogy a kínai vállalatok betarthatják azokat, hogy megvédjék Kína nyugati gazdasági érdekeit.
Hszi a múlt héten az európai vezetőkhöz fordult, segítséget ajánlva a rendezésről szóló tárgyalásokhoz, miközben más kínai tisztviselők felerősítették az Egyesült Államok és a NATO lejáratására irányuló orosz dezinformációs kampányokat.
Hétfőn Biden elnök nemzetbiztonsági tanácsadója, Jake Sullivan Rómában találkozott egy magas rangú kínai tisztségviselővel, és arra figyelmeztetett, hogy az Egyesült Államoknak “mélységes aggodalmai” vannak Peking Oroszországhoz való közeledésével kapcsolatban.
A kínai vezetés végül is úgy kalkulált, hogy meg kell próbálnia felülemelkedni azon, amit két megfáradt hatalom közötti küzdelemnek tart, és a stabilitás pillérének kell tűnnie egy egyre zavarosabb világban.
“Ez azt jelenti, hogy amíg nem követünk el végzetes stratégiai baklövéseket, Kína modernizációja nem fog megszakadni, sőt, éppen ellenkezőleg, Kína még nagyobb képességgel és akarattal fog rendelkezni, hogy még fontosabb szerepet játsszon az új nemzetközi rend kiépítésében” – írta az invázió után egy széles körben terjesztett cikkben Zheng Yongnian, a Hongkongi Kínai Egyetem professzora, aki vezető tisztviselőknek adott tanácsokat.
Kína stratégiájának középpontjában az a meggyőződés áll, hogy az Egyesült Államok meggyengült a meggondolatlan külföldi kalandozások miatt, beleértve – Peking szemszögéből nézve – Putyin belekergetését az ukrajnai konfliktusba.
E nézet szerint, amelyet az elmúlt napokban nyilvános nyilatkozatok és kvázi hivatalos elemzések is visszhangoztak, Oroszország inváziója az amerikai hatalmat és figyelmet Európa felé húzta, ami valószínűvé teszi, hogy Biden elnök – akárcsak közelmúltbeli elődei – megpróbál majd nagyobb hangsúlyt fektetni Kínára és a tágabb ázsiai-csendes-óceáni térségre, de kudarcot vall.
“Minden nehézség, minden egyensúlyozás és minden kínos helyzet, amiről beszélünk, rövid távú. Hosszú távon Oroszország a nemzetközi közösség páriája lesz, és nem lesz kihez fordulnia, csak Kínához.” – mondta Yun Sun, a washingtoni Stimson Center Kína Programjának igazgatója, aki tanulmányozta Peking tevékenységét a háborút megelőző időszakban.
Ám Kína útja korántsem biztos. Ha túlságosan közel kerülne Oroszországhoz, azzal azt kockáztatná, hogy Európában és azon túl is megalapozná a vele szembeni ellenségeskedést, ami minden harsánysága ellenére is aggasztja Hszi kormányát.
És ha Németország, Franciaország és más szövetségesek az ígéreteknek megfelelően kiépítik védelmi rendszerüket, az Egyesült Államok végül felszabadulhat, hogy katonai erőforrásainak nagyobb részét a Kína elleni küzdelemre fordítsa. Biden fogadkozott, hogy összefogja a “demokráciák szövetségét“, míg az amerikai katonai vezetők azt mondják, nem hagyják, hogy Ukrajna elterelje a figyelmüket Kínáról.
“Mi is nagyon nyugtalanok vagyunk, mert az orosz-ukrán háború arra fogja kényszeríteni Európát, hogy az USA felé hajoljon, és akkor Kína még mélyebb dilemmába kerül” – mondta Zhu Feng, a Nanjingi Egyetem nemzetközi kapcsolatok professzora. Az Egyesült Államok csendes-óceáni szövetségesei, köztük Japán és Ausztrália, “szintén erősebb katonai magatartást fognak tanúsítani. Tehát mindez Kína számára barátságtalannak tűnik” – tette hozzá.
Biden nemzetbiztonsági tanácsadójának római találkozója Yang Jiechivel, egy magas rangú kínai külügyi tisztségviselővel éppen akkor történt, amikor Oroszország katonai felszerelést és támogatást kért Kínától az ukrajnai háborújához, valamint gazdasági segítséget az invázió után bevezetett széles körű szankciók ellensúlyozására. Kína cáfolta ezeket a híreket.
Ugyanakkor Kína kezdeti botladozásai az orosz inváziót követően kérdéseket vetettek fel azzal kapcsolatban, hogy Hszi képes-e eligazodni a háború utórengései között.
Többször is figyelmeztette a kínai tisztviselőket, hogy a világ olyan felfordulás korszakába lép, “amilyenre egy évszázada nem volt példa“. Mégis úgy tűnt, hogy ezek a tisztviselők nem voltak felkészülve az Ukrajna megtámadásával járó felfordulásra.
Az invázió napjáig gúnyolódtak azokon a figyelmeztetéseken, hogy Oroszország háborúra készül, ehelyett az Egyesült Államokat vádolták a feszültség szításával. Azóta nehezen tudják összeegyeztetni a Putyin biztonsági sérelmei iránti szimpátiát a nemzeti szuverenitás elvének gyakran hangoztatott tiszteletével, beleértve Ukrajna szuverenitását is.
Hszi az Emmanuel Macron francia elnökkel és Olaf Scholz német kancellárral tartott videokonferencián sajnálkozott “a háború lángjainak újbóli fellobbanása” miatt Európában. Diplomatái mégis az orosz dezinformáció lángját szították, azzal vádolva az Egyesült Államokat, hogy biológiai fegyvereket fejleszt Ukrajnában.
“Ez nem tesz jót Kína nemzetközi hírnevének. De nemcsak Kína nyugati hírnevére van hatással, hanem szerintem Kína nem nyugati hírnevére is, mivel lényegében egy birodalmi hatalommal társítja magát.” – mondta Bobo Lo, a Francia Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének szakértője.
Kínát gazdasági zavarok is érhetik a háború és a nyugati erőfeszítések miatt, amelyek Oroszországot a kereskedelem korlátozásával és pénzügyi intézményeinek elvágásával akarják megbüntetni.
Kínai tisztviselők elítélték az ilyen intézkedéseket, és bár az Egyesült Államok és szövetségesei figyelemre méltó egységet mutattak ezek bevezetésében, más országok osztják Peking fenntartásait azzal kapcsolatban, hogy erős gazdasági eszközöket használjanak fegyverként.
Kína gazdasága mindenesetre elég nagy ahhoz, hogy elviselje azokat az ütéseket, amelyek másokat megbénítanának. A kínai vállalatok még arra is jó pozícióba kerülhetnek, hogy kihasználják Oroszország kétségbeesett kereskedelmi igényét, ahogyan az történt, amikor Moszkva 2014-ben a Krím elcsatolása miatt szankciókkal szembesült.
Kína stratégiája az Egyesült Államokkal szembeni nézetek megkeményedését tükrözi, amióta Biden 2021-ben hivatalba lépett – nagyrészt azért, mert a tisztviselők némi enyhülést reméltek Donald Trump elnök kaotikus és konfrontatív politikája után.
De bármi történjék is a háborúban, Kína az Oroszországhoz fűződő kapcsolatainak elmélyítésében az Egyesült Államokkal szembeni ellensúly kialakításának módját látja. A partnerség, amelyet Hszi és Putyin a múlt hónapban a pekingi téli olimpián ünnepelt, túl fontos ahhoz, hogy feláldozzák, bármennyire is aggódnak egyes tisztviselők a háborúval kapcsolatban.
Azzal érvelve, hogy a Szovjetunió 1991-es összeomlása utáni amerikai dominancia korszaka történelmi anomália volt, mind Hszi, mind Putyin olyan geopolitikai doktrínákat fogadott el, amelyek szerint országaiknak vissza kell szerezniük nagyhatalmi státuszukat.
Ahogy Putyin szerint az Egyesült Államok Oroszországot fenyegeti nyugati határain, Hszi hasonló fenyegetést lát a Kína partjainál fekvő Tajvan, a Peking által sajátjának tekintett, de a gyarkorlatban saját önigazgatással rendelkező sziget amerikai támogatásában.
Az elmúlt hetekben kínai elemzők többször idézték egy brit geográfus, Sir Halford John Mackinder évszázados írásait. Szerinte aki Közép-Európát ellenőrzi, az ellenőrzi az Európától Ázsiáig terjedő hatalmas földterületet. Aki Eurázsiát uralja, az uralhatja a világot.
Az ilyen gondolkodás modern orosz képviselője, Alekszandr G. Dugin sokat írt arról, amit a liberális, dekadens Nyugat és a konzervatív eurázsiai kontinens – amelynek lelke Oroszország – közötti növekvő összeütközésnek tekint.
Dugin – akit gyakran “Putyin filozófusának” is neveznek – Kínában is követőkre tett szert, megjelent az állami médiában, és 2018-ban Pekingbe látogatott, hogy előadássorozatot tartson. Az akkori vendéglátója Zhang Weiwei volt, egy propagandista akadémikus, aki elnyerte Hszi kegyeit, és aki tavaly előadást tartott a Politbüro, a 25 vezető párttisztviselőből álló tanács előtt.
“A Nyugatnak nem lett volna szabad hegemónná válnia az egyetemes normák meghatározásában, mert a Nyugat vagy Európa, vagy általában a Nyugat csak egy része az emberiségnek. A másik rész, az emberiség többsége pedig a Nyugaton kívül, Ázsiában él” – mondta Dugin 2019-ben a kínai állami televízióban.