Kezdőlap Tőzsde Újabb mozgalmas hónapon van túl a magyar tőzsde
No menu items!

Újabb mozgalmas hónapon van túl a magyar tőzsde

Ismét mozgalmas hónapot tudhat maga mögött a Budapesti Értéktőzsde: a továbbra is fennálló háborús helyzet, annak gazdasági hatásai, valamint a hazai makrogazdasági fejlemények továbbra is meghatározták a befektetői hangulatot – közölte a BÉT.

Az orosz-ukrán háború gazdasági hatásai, egyebek között az akadozó ellátási láncok, a továbbra is kiemelkedően magas infláció és nyersanyagárak, valamint a gazdaságpolitikai bejelentések is hatást gyakoroltak a hazai tőkepiacra. A bizonytalan befektetői hangulat az európai tőzsdék mellett, enyhébb mértékben ugyan, de a tengerentúli és ázsiai piacokat is érintette.

A BUX index jelentős visszaesést elszenvedve 39 397 ponton zárta a hónapot, amely 9,4 százalékos csökkenés áprilishoz képest. A legmagasabb értéket május 3-án produkálta a BUX index, ekkor 43 593 ponton zárt.

A hazai blue chipek közül ismételten az OTP bizonyult a húzóerőnek. A bankpapír több mint 262,5 milliárdos forgalmat bonyolított le májusban, amely a teljes részvénypiaci forgalom legnagyobb részét, 65,7 százalékát adta. A második helyen a Mol zárt 85,4 milliárd forinttal, amelyet a Richter követett 39,4 milliárdos eredménnyel. Utóbbi részvényárfolyama emelkedni tudott májusban, 1,2 százalékkal áprilisi záróértéke fölé kerekedve.

Májusban az azonnali részvénypiac 399,5 milliárdnyi forgalmat bonyolított le, amely átlagosan 18 milliárd forint egy napra vetítve.

Májusban összesen 3 új kibocsátóval bővült a BÉT részvényszegmense. A napelemrendszerekre specializálódott EU-Solar és a kiberbiztonság területén aktív ViVeTech részvényeivel a BÉT Xtend piacán kezdődött meg a kereskedés, míg a humánerőforrás-szegmenst képviselő eSense papírjai a szabályozott piacon, a Standard kategóriában debütáltak.

A befektetési szolgáltatók közül májusban újfent a Wood&Company zárt az első helyen, a társaság 236,7 milliárdos forgalmat bonyolított a hónapban. A második helyen a Concorde végzett 188,8 milliárdos forgalommal, míg a harmadik helyet az Erste Bank szerezte meg közel 125,6 milliárd forinttal. A közlemény szerint jelentős állomás a tőzsdetagok körében, hogy a magyarországi gyökerekkel, globális eléréssel rendelkező befektetési szolgáltató, az Interactive Brokers árjegyzésével bővült a BUX ETF.

Az árupiacon áprilishoz képest enyhe visszaesés volt, a határidős gabona szekció 876 millió forintos forgalmat bonyolított le májusban. A teljes forgalomból 90,4 százalékkal a fenntartható takarmánykukorica részesült a legmagasabb mértékben, összesen 791,6 millió forinttal, amelyet a fenntartható takarmányárpa és az euro búza követett 8,1 és 1,5 százalékkal.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szombaton jön a Repülőtér Éjszakája

Az este, amikor a repülős múlt, jelen és jövő találkozik a ferihegyi repülőmúzeumban.

MNB: a kamara is részt vesz a Minősített Vállalati Hitel népszerűsítésében

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a bankrendszeri verseny erősítése érdekében indította el a Minősített Vállalati Hitel minősítést, amelynek célja, hogy a kis- és középvállalkozások gyorsan és kedvező feltételekkel juthassanak forint alapú hitelhez a beruházásaikhoz - ismertette Varga Mihály jegybankelnök, miután hivatalában fogadta Nagy Eleket, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökét. Az egyeztetésen Nagy Elek megerősítette: az MKIK támogatni fogja a Minősített Vállalati Hitel népszerűsítését a vállalkozások körében.

Ugrásszerű keresletnövekedés júliusban az ingatlanpiacon

Júliusban az ingatlanpiac a nyári időszakra jellemző visszafogottabb tranzakciószámmal működött, a hitelpiac stabilan teljesített, azonban az Otthon Start Program bejelentése óriási keresletélénkülést indított el - közölte a Duna House.

140 milliárd forintot fordítanak a kedvezményes gyermekétkeztetésre

A kormány idén 140 milliárd forintot fordít ingyenes vagy kedvezményes gyermekétkeztetésre, melyre 2010-ben 32 milliárd forintot költöttek - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára kedden Szerencsen, ahol tanszercsomagokat adott át helyi nagycsaládosoknak.
Hirdetés

Hírek

Szombaton jön a Repülőtér Éjszakája

Az este, amikor a repülős múlt, jelen és jövő találkozik a ferihegyi repülőmúzeumban.

140 milliárd forintot fordítanak a kedvezményes gyermekétkeztetésre

A kormány idén 140 milliárd forintot fordít ingyenes vagy kedvezményes gyermekétkeztetésre, melyre 2010-ben 32 milliárd forintot költöttek - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára kedden Szerencsen, ahol tanszercsomagokat adott át helyi nagycsaládosoknak.

Csemegekukorica körkép

Az ország északi részében kifejezetten jó csemegekukorica-terméseredmény várható, míg délebbre nem ennyire jó a helyzet. Az itthon megtermelt csemegekukorica jelentős részét a konzervipar dolgozza fel, de a fogyasztók körében rendkívül népszerű a friss, csöves kukorica is. A frisspiacra szánt terméket elsősorban kistermelők állítják elő, a különböző termesztési módszerek alkalmazásának, illetve az ütemezett vetésnek köszönhetően május végétől október elejéig elérhető a magyar csemegekukorica a boltokban, piacokon.

A megszokottnál kevesebb az idei meggytermelés

Idén sem kedvezett a meggytermésnek az időjárás, a tavaszi fagykár jelentős volt az ültetvényekben, érdemi mennyiséget csak a közép- vagy késői érésű fajtákról tudtak betakarítani a termelők. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) körképe szerint az alacsony termés ellenére jelentős kereslet alakult ki a nemzetközi piacon a magyar meggy iránt, ami az árakat is extrém módon felfelé hajtotta.

Bécs a zöldebb megoldást választja: előnyben a többször használatos palackok

Bécsben is bevezették az egyszer használatos palackokra vonatkozó betétdíjat, de a szakértők szerint a többször használatos palack jelenti az igazán zöld megoldást.

Újabb szabadstrand nyílt a fővárosban

Kedden megnyílt a főváros legújabb szabadstrandja, a Duna-fürdő Árasztó-part Újbudán

Nyelvi akadálymentesítő tanfolyamok indulnak Kárpátalján

A magyar mint idegen nyelv oktatása 50, az ukrán mint idegen nyelv oktatása pedig hét településen valósul meg 2025 augusztusa és 2026. július 30. között.

A Nestlé továbbra is a világ legértékesebb élelmiszer márkája a Brand Finance szerint

  A Nesté immár tizedik éve vezeti az élelmiszermárkák globális...
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...