Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Kormányrendelettel módosították a 2023-as költségvetést - íme, az új számok
No menu items!

Kormányrendelettel módosították a 2023-as költségvetést – íme, az új számok

A júniusban beadott 2023-as költségvetés. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A 2023-as költségvetés a rezsivédelem költségvetése – közölte a Pénzügyminisztérium, miután kormányrendelettel módosították a jövő évi büdzsét.

Mint írták, az elhúzódó háború és a szankciós energiaválság veszélyt jelent a magyar családokra, a gazdaságra és a munkahelyekre. Ezért a jövő év legfontosabb feladata, hogy megvédjük a magyar családokat és a munkahelyeket, megőrizzük a nyugdíjak értékét, fenntartsuk a rezsicsökkentést és az ország biztonságát. Annak érdekében, hogy a megváltozott körülmények ellenére is biztosítottak legyenek ezek forrásai, szükségessé vált a 2023-as költségvetés módosítása. A veszélyhelyzetre való tekintettel a módosítás – a Költségvetési Tanács jóváhagyását követően – kormányrendelettel történt, szem előtt tartva az Országgyűlés által már elfogadott, legfontosabb irányvonalakat.

A közlemény szerint a költségvetés a nehéz idők ellenére is biztosítja a családtámogatásokat, sőt, ezek köre jövőre tovább bővül: azok a fiatal nők, akik gyermeket vállalnak, harmincéves korukig teljes adómentességet kapnak. A költségvetés emellett garantálja, hogy januártól 15 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, amely a 13. havi nyugdíjra is vonatkozik. Ezzel 2023-ban a nyugdíjcélú kiadások meghaladják a 6150 milliárd forintot. A kormány megőrizte a költségvetés emelt forrásait az oktatásban és az egészségügyben is, mindkét ágazatban béremelésekkel számolnak.

Magyarország energiaszámlája 7-ről 17 milliárd euróra nő 2023-ban. A rezsicsökkentés fenntartása nélkül a magyar családok havi 181 ezer forinttal többet fizetnének energiára. Ezért a kormány úgy döntött, hogy jelentősen emeli a Rezsivédelmi Alap forrásait annak érdekében, hogy megvédje a magyar családokat és vállalkozásokat az elszálló energiaáraktól. Az alap összege így közel négyszeresére, a tervezett 670 milliárd forintról 2610 milliárd forintra emelkedik jövőre. A kedvezőtlen világgazdasági környezet miatt a kormány a központi tartalékot is megemelte: a tervezett 170 milliárd forintról 255 milliárd forintra nő a tartalékok összege.

A kormány a veszélyes idők ellenére is fenntartja azt a célját, hogy javítsa az egyensúlyi mutatókat. Ennek megfelelően a jövő évi költségvetés 1,5 százalékos növekedéssel, csökkenő hiánnyal és mérséklődő államadóssággal számol.

A Rezsivédelmi Alap és a központi tartalék jelentős emelésére tekintettel a kormány a korábban meghatározottnál némileg magasabban, a GDP 3,9 százalékában határozta meg az új hiánycélt, amely az idei várható hiányhoz képest érdemi csökkenést mutat. A kormány ugyanakkor azt is kikötötte, hogy amennyiben a gazdaság a várható 1,5 százaléknál magasabban bővül, a fennmaradó részt a hiány további csökkentésére kell fordítani. A 2023 év végi adósságráta 70,2 százalékra javulhat – közölte a PM.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Itt a csavar: a mesterséges intelligencia most új munkahelyeket teremt az IT piacon

Az AI-tehetségeket kereső vállalatok számára egyszerűen nincs elég tapasztalt munkavállaló, és néhányan közülük akár milliós éves kompenzációs csomagokat is elkérnek.

Nagyon meg kell fékezni a csonttörő dengue-lázat: itt van a megoldás

Lopakodó, maláriát terjesztő unokatestvérével ellentétben a nőstény Aedes aegypti vagyis az egyiptomi csípőszúnyog bosszantó hanggal jelzi a közeledését, de a csípése sokkal rosszabb, mint a zümmögése.

Megjött a kamatemelés a lakáshiteleknél, áttörik a bankok a THM-plafont

A kamatoknál élénkebb volt a mozgás a jövedelmi elvárások terén.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.