Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Bocsánatot kért a bankelnök a svájci gigabank bukásáért
No menu items!

Bocsánatot kért a bankelnök a svájci gigabank bukásáért

Fotó: Bigstock

A Credit Suisse utolsó részvényesi gyűlése számvetéssé alakult a kényszereladás miatt. Az igazgatótanács elnöke, Axel Lehmann bocsánatot kért, de szerinte a bukás elkerülhetetlen volt. Mint mondta, a bankot már nem lehetett megmenteni.

A bajba jutott Credit Suisse utolsó közgyűlése kedden az igazgatótanács elnökének bocsánatkérésével kezdődött. “Minden erőnkkel a jó irányba akartuk fordítani a kereket” – mondta Axel Lehmann a részvényesek előtt Zürichben a Spiegel beszámolója szerint.

Az, hogy erre nem volt meg az idő, és hogy terveinket meghiúsították a márciusi végzetes hét után, fáj nekem, és őszintén sajnálom. Elnézést kérek, amiért nem tudtam megállítani az évek során felgyülemlett bizalomvesztést, amiért csalódást okoztam mindannyiuknak” – jelentette ki.

A svájci kormány március közepén rendezte meg a Credit Suisse sürgősségi átvételét a rivális UBS által, miután egy banki vihar a 167 éves intézményt a fizetésképtelenség szélére sodorta. “A végzetes hét kezdetéig hittem a sikeres fordulatban” – folytatta Lehmann. De a kamatemelések, az infláció és a bizalomvesztés, valamint az amerikai bankok problémái tűzvészt okoztak – mondta. “A bank menthetetlen volt“. Ez volt az első alkalom, hogy Lehmann elnök és Ulrich Körner, a csoport vezérigazgatója nyilvánosan beszélt a részvényesek előtt a felvásárlás óta.

Az igazgatótanács öt régóta hivatalban lévő tagja, Shan Li, Seraina Macia, Blythe Masters, Richard Meddings és Ana Paula Pessoa bejelentette, hogy nem indulnak újra a posztjukért. Korábban a befolyásos norvég állami vagyonalap elutasította újraválasztásukat, akárcsak Lehmannét.

Az, hogy a hagyományokkal rendelkező bank egyáltalán idáig juthatott, a botrányok és kudarcok hosszú sorára vezethető vissza, amelyek a Credit Suisse-t az európai bankok legnagyobb problémás gyermekévé tették. Csak a legutóbbi üzleti évben a bank 7,3 milliárd svájci frank veszteséget termelt.

Az Ethos tanácsadó cég szerint nem sikerült “megakadályozni, hogy a svájci gazdaság egyik zászlóshajója eltűnjön a vezetők kapzsisága és hozzá nem értése miatt“. A részvényesek hatalmas összeget veszítettek, és több ezer munkahely forgott kockán.

A 2023-as közgyűlés a bank gyalázatos végét jelenti, amelyet Alfred Escher vállalkozó alapított a svájci vasúthálózat és a Szent Gotthárd-hágón átvezető alagút építésének finanszírozására. A részvényesi gyűlésnek otthont adó rendezvényterem előtt tüntetők is megjelentek, és egy felborult hajót állítottak fel a bank vesztét jelképezve.

Körner szerint az UBS által hárommilliárd frankért történő átvételi bejelentése azonnal stabilitást teremtett, és most lehetővé teszi a rendezett átmenetet. Mint mondta, “mindent megtesz annak érdekében, hogy ez az egyesülés végbemenjen, és a két bankban rejlő nagyszerű lehetőségek teljes mértékben kiaknázódjanak“. Az üzlet bejelentésekor az UBS azt helyezte kilátásba, hogy az ügyletet néhány héten vagy hónapon belül lezárják.

A menedzsment nem kap bónuszokat

A részvényesek keserűségüket fejezték ki a fejlemény miatt, és következményeket követeltek. “Cefetül érzem magam részvényesként” – mondta az egyik részvényes. Nem utolsósorban a bank felügyelete során súlyos hibákat követtek el.

Lehmann bejelentette, hogy a közgyűlés tervezett szavazását az ügyvezető igazgatóság bónuszáról visszavonják. “Ezt a különleges javadalmazást tehát nem fogják kifizetni“.

Lehmann és Körner csak 2022 óta van hivatalban. Saját bevallásuk szerint mindketten megpróbálták megfordítani a botrányoktól sújtott banknál a dolgok menetét. Az első sikereket ezen az úton azonban a márciusi drámai események teljesen megsemmisítették. Több amerikai bank problémái felerősítették a globális bankválságtól való félelmet, és különösen a Credit Suisse-t sújtották.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Autóvásárlási roham az USÁ-ban – vám előtti pánikroham

Az Egyesült Államokban rohamosan csökken az új és használt...

Trump csapást jelzett és kamatot csökkentett az Európai Központi Bank

Christine Lagarde az Európai Központi Bank elnöke Fotó: europarl.europa.eu Az...

A Ford beleáll az elektromos átállásba

„Az elektromos autózás olyan, mint a mobiltelefonok fejlődése volt:...

Egy évezredes kupola új élete – Felújítják Isztambul szívét, a Hagia Sophiát

Isztambul egyik legikonikusabb épülete, a közel másfél évezredes Hagia Sophia ismét reflektorfénybe került – ezúttal egy grandiózus restaurálási projekt középpontjaként.
Hirdetés

Hírek

Kína ellen blokkot gründol az ázsiai családi egység meghírdetésével?

Miközben Donald Trump újabb kereskedelmi szövetségi nyomást helyez Ázsia...

Trump csapást jelzett és kamatot csökkentett az Európai Központi Bank

Christine Lagarde az Európai Központi Bank elnöke Fotó: europarl.europa.eu Az...

Szabadon bárhova! – Bécs új kerékpárja  mozgáskorlátozottaknak

Bécs városa továbbra is elkötelezetten dolgozik a fenntartható közlekedés fejlesztésén, ennek jegyében 2025 áprilisában bemutatták az első mozgáskorlátozottak igényeihez igazított "Grätzl-kerékpárt", amely a környezetbarát és akadálymentes közlekedést támogatja.

Oszakai Világkiállítás – megnyílt a Magyar Pavilon

Az Oszakai Világkiállítás a világ legnagyobb volumenű kulturális, turisztikai és gazdasági hatású eseményeinek egyike, egyúttal páratlan diplomáciai és gazdaságfejlesztési lehetőség

Itt az idő: be kell fizetni a gépjárműadót

Közeleg az április 15-i határidő, az autósok több mint fele már befizette a gépjárműadót, a 3,3 millió érintett közül 1,7 millióan

Ők így csinálják: Bécs fiataljait célozzák meg

A bécsi városvezetés új, modern kampányt indított, hogy minél több fiatalt vonjon be az áprilisi helyi választásokba. Digitális eszközökkel, influencerek közreműködésével és interaktív tartalmakkal próbálják elérni, hogy a fiatalok valóban éljenek szavazati jogukkal.

Trump tovább vámolja Kínát, közben mézesmadzagot dob a többieknek – összefoglaló

A CNBC, amely élő folyamban követi Trump elnök kaotikus...

Trump azonnali hatállyal 125 százalékra emeli a kínai vámot, haladékot ad a többieknek.

Donald Trump ismét posztolt a közösségi médiában, ezúttal megint Kínát vette célba. Most azt mondta, hogy 125%-ra emeli a Kínára kivetett vámot - méghozzá „azonnali hatállyal”
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.

Európai terjeszkedéséhez olasz bankot nézett ki az ING

  Fotó: popso.it Európai terjeszkedési tervéhez igazodva az ING, Olaszország felé vette az irányt, ahol a Banca Popolare di Sondrioval vette fel a kapcsolatot. Az ING Group...