Kezdőlap Agrár Térképen a termőföldárak - töretlen a drágulás

Térképen a termőföldárak – töretlen a drágulás

Illusztráció: MTI/Ujvári Sándor

Tavaly 19 százalékkal kevesebb tranzakció keretében 21 százalékkal kisebb termőföld-terület cserélt gazdát, mint egy évvel korábban, az árak emelkedése viszont továbbra is töretlen, 2022-ben 3,2 százalékkal nőtt az eladott termőföldek átlagos hektárára – derül ki a legfrissebb OTP Termőföld Értéktérképből.

Az OTP Bank közölte: a 2021-es 1,932 millió forintról tavaly 1,994 millióra nőtt a termőföldek hektáronkénti ára a NAV (egyelőre nem teljes körű) adatai alapján.

A legnagyobb mértékben, 13 százalékkal Győr-Moson-Sopron vármegyében emelkedtek az árak, emellett Csongrád-Csanád, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Komárom-Esztergom vármegye áll 10 százalék feletti értékkel. Másik végletként 10 százalékos csökkenést Veszprém vármegyében tapasztaltak. A közleményben hozzátették, hogy Pest vármegyében a hiányos adatok nem teszik lehetővé az elemzést.

A legdrágább vármegye 2022-ben Győr-Moson-Sopron volt 2,51 millió forintos hektárárral. Ezen kívül Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom és Fejér lépte át a 2,4 milliós szintet. Továbbra is Nógrád a legolcsóbb vármegye, egyedül itt nem éri el az 1,5 millió forintot az átlagos hektárár.

Legnagyobb mértékben az erdő- és szántóterületek drágultak tavaly, egyaránt 7,3 százalékkal. A kert-gyümölcsös kategória 1,7 százalékos áremelkedését a szőlők és gyepterületek minimális, 0,1-0,2 százalékos árnövekedése követte.

Az adásvételek száma a 2021-es 50,6 ezerről 2022-ben 40,8 ezerre csökkent. A tranzakciószám csak Zalában nőtt, 7 százalékkal, ugyanakkor Baranya és Fejér vármegyében több mint 30 százalékkal csökkent.

Az OTP Termőföld Értéktérképe szerint 2022-ben összességében nagyjából 37,8 ezer hektár termőföld cserélt tulajdonost adásvétel során.

A legnagyobb területet, mintegy 4,5 ezer hektárt tavaly Bács-Kiskun vármegyében értékesítették. A másik véglet Baranya és Komárom-Esztergom vármegye 4-500 hektárral.

Az eladott termőföld-terület két vármegyében, Tolnában és Zalában nőtt az elmúlt évben 9, illetve 34 százalékkal. Csongrád-Csanád és Fejér vármegyében viszont megközelítette a 40 százalékot a visszaesés mértéke.

Egy hektár 2010-ben vásárolt termőföld ára összességében átlagosan 3,2-szeresére nőtt 2022-re.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Adómentes lehet a saját termelésű gyümölcs árusítása

Hatszázezer forintos éves bevételig adómentes lehet a saját termelésű zöldség-, gyümölcs árusítása, de ha valaki üzletszerűen értékesíti terményeit, akkor azt őstermelőként vagy egyéni vállalkozóként érdemes végeznie - hívta fel a figyelmet szerdai közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új kriptószereplő lépne a Revolut helyére Magyarországon

A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.
Hirdetés

Hírek

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új kriptószereplő lépne a Revolut helyére Magyarországon

A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.

Korszakváltás a neten: így szorulnak ki a tartalomkészítők a keresőkből

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.

A NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.

Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.

Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

A vihar miatt átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

Alaposan átrendezi a lakás és albérletpiacot az otthon Start program

Olcsóbb lehet a lakás hiteltörlesztője, mint a bérleti díja,...
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.